Kötelék BEFEJEZETT

6. fejezet: BEMOCSKOLHATATLAN

Az ajtó minden akadály nélkül kinyílt, ezzel láttatni engedte a szobát a fiú számára. Harry a ruhákkal a kezében belépett rajta, majd körülnézett. Az első dolog, amit meglátott, az a nagy franciaágy volt, amelyről zöld baldachin lógott le. A falat műanyagból készült indák díszítették, amelyek az ágykeretre is felfutottak. Harrynek tetszett ez a különös, természethez közeli dizájn, amely az egész szoba alaphangulatát adta. Be kellett vallania, hogy Piton mégsem rendelkezik olyan iszonyatos ízléssel, mint ahogyan azt ő hitte.

Harry hamar beljebb lépdelt, s megpillantotta a komódon hagyott ruhák tornyát, amelyre ráhelyezte a sajátjait is. Figyelmesen körüljárt a szobában, részletesen megnézett minden apró díszletet. A parkettát bolyhos, fekete szőnyeg borította, amely kellemesen csiklandozta Harry meztelen talpát. A falak világoszöld színben virítottak, rajta egy tájkép függött, amely valamilyen fenyőerdőt ábrázolt. A szobában a legtöbb helyet az ágy foglalta el, de emellett a komód és a sötétfa szekrény is jelentős mértékű teret hódítottak maguknak. Harrynek ez pont így tűnt tökéletesnek, a szoba rendkívül lakályos volt, csak úgy ontotta magából azt az otthonos kellemességet. 

A franciaágyon pálmaleveles lepedő volt, amely hozzátett a helyiség barátságos légköréhez. Az ágy két oldalán egy-egy éjjeliszekrény kapott helyet, az egyik egy gyertyával rajta. Az ajtóval szemközti falon található ablakon bejött a lemenő Nap fénye, amelyet Harry a fekete sötétítőkkel teljesen kizárt, mivel sosem tudott világosban jól aludni. Persze, még korán volt a lefekvéshez, de ő még mindig fáradt volt, főleg a Pitonnal való veszekedése után. Akkor egyszerre annyi érzelem vágtatott át rajta, hogy feldolgozni sem tudta őket megfelelőképpen.

Azt hitte, hogy a férfi fájdalmat okoz majd neki, komoly fájdalmat. Sosem érezte magát biztonságban, hiába nem kapott egy ütést sem a férfitól... legalábbis idáig. Félelemmel töltötte el, hogyha Piton szeretné, akkor bármit tehetne vele, ő pedig nem is ellenkezhetne. Hiszen a férfi erős volt, magas és kibaszottul ijesztő! Harry nem tudta beazonosítani, hogy mit akart tőle az évek során, de a bájitalmestert körülvevő misztikum semmit sem változott.

Dumbledore halálával pedig eltört benne valami. Mert hiába volt vele szemben egy tuskó, ő elviselte, mert tudta, hogy baj esetén számíthatott rá. Azonban mikor megölte az igazgatót, aki számára mindig nagynak és sebezhetetlennek tűnt, akkor elvesztette minden bizalmát Pitonnal szemben. Pedig komolyan hitt benne, hogy egyszer talán kibékülhetnek a férfival, s akár baráti viszonyt is ápolhatnak majd. De a férfit a halálfalók maszkjában látni megrázó élmény volt számára. Akkor látszott, hogy mennyire illik is rá az a maszk, s milyen rémisztővé tette őt.

Akkor tudta végleg felfogni, hogy Piton tényleg a halálfalókat segítette és segíti. Ráadásul még így is bemocskolhatatlan volt, már akkor is, mikor a Roxfort igazgatójának választották. Mintha a tetteinek semmilyen következménye nem lett volna. Hiszen akármilyen félelmetes is volt, nem gondolta volna, hogy elmegy a fizikai bántalmazásig, azonban pillanatnyilag egyenesen dermesztő volt csak a halovány gondolata is, pedig még hozzá sem ért úgy. A fiút megrázta a fejét, mert nem is mert gondolni ilyesmire. Ehelyett bebújt a lepedő alá, mely eszerint egy puhább pokrócot takart, majd elfújta a gyertyát, mire a szoba sötétségbe borult, és csupán a sötétítő mögött beszökő kevéske napfény érte el smaragdjait. Az ajtó felé fordult, majd behunyta smaragdjait, hátha átsiklik az álmok remélhetőleg könnyedebb világába.

***

Miután Harry felzaklatta a folyosón, Piton a fürdőszobába "menekült", hátha ott nyugalma lesz, és racionálisabban átgondolhatja a történéseket a kölyökkel kapcsolatosan. Hidegre állította a csapot, a hűvösebb víz alatt hamar nyugodtabbnak érezte magát. Immár volt ideje a fiúról gondolkodnia, aki pillanatnyilag ki tudja, hogy mit csinált. Nem különösebben foglalkoztatta, mindaddig, amíg nem az öngyilkosságon munkálkodott. Nem akarta, hogy meghaljon a griffendéles, nem érdemelte volna meg. Gyakorlatilag senki sem tette szerinte, legalábbis Potter és barátai közül. Be kellett vallania, hogy mindig is kedvelte a kölyköt.

Piton a csapot immár jéghidegre állította, hogy elfojtsa egyre feltörő bűntudatát. Mindaddig alatta állt, míg teste el nem zsibbad tőle, és már remegett a hidegtől. Közben folyamatosan ellenállt teste ösztöneinek, amelyek menekülni akartak volna a dermesztő hűvösségtől. Akkor azonban elzárta a csobogó vízfolyamot, kilépett a zuhanyból, majd megszárítkozott. Miután ruháit is felvette, fülét a fürdőszoba ajtajára tapasztotta, hátha hall valamilyen zajt. Az emeleten nem vélt felfedezni semmilyen neszt, ezért a lehető leghalkabban kitárta az ajtót, s csendes, nagymacskákéhoz hasonló, elegáns lépteivel elment egészen a korlátig, ahonnan lenézett a földszintre.

Onnan ajtónyitogatás hangja ütötte meg a fülét, ebből azonnal tudta, hogy a kölyök éppen felfedező útra indult. Ő pedig, mint olyan, aki szereti a kezében tartani az irányítást minden körülmény között, muszáj volt, hogy mindezt megzavarja. Ezért meztelen talpával fürgén lépkedve lejutott a márványlépcsőn, hiszen ezen nem kellett aggódnia, hogy bármilyen zajt ad ki, majd hallgatózott egy pár másodpercet, s kilépett a folyosóra. Potter éppenséggel az irodájának az ajtaját vette célba, őt pedig meg sem látta.

Mikor a fiú rángatni kezdte a kilincset, úgy érezte, hogy közbe kell avatkoznia. Harry mögé állt, majd a lehető leghidegebb tónusban megszólalt.

- Potter, ez nem a Roxfort. Itt nem tud mindenhova betörni, ahova csak akar. Főleg nem az irodámba.

- Most már ezt is tudom - válaszolt a kölyök dacosan, majd továbbállt a következő ajtóhoz.

- Elég, állj le ezzel! - szólt rá a férfi. Már kezdte zavarni a fiú közömbössége.

- De érdekel, hogy mi van... itt! - rángatta meg a következő kilincset.

- A magánlaborom. De most már elég! Te komolyan irányíthatatlan vagy.

Harry a griffendéles makacsságával ment tovább, de Piton elállta az útját, hogy véget vessen ennek az egésznek. Nem akarta, hogy a fiú, ha így is, de megmutassa, hogy milyen bátor. Hogy még mindig meri húzni az agyát, annak ellenére, ő el akarta rettenteni, de közben mást is szívesen tett volna vele.

- Állj le ezzel! - szólt rá immár hangosabban, miközben karjait kitárta, hogy megállítsa az elszabadult kölyköt.

- De még nem is néztem be mindenhová!

- És nem is fogsz! - csattant fel Piton. - Potter, ha ezt tovább folytatod, esküszöm, hogy meztelenül kikötözlek a szobámban, és otthagylak egész éjszakára!

- Úgysem tenné meg! - szólt vissza Potter.

- Ó, nem? - emelte meg a férfi az egyik szemöldökén incselkedőn. - Majd meglátjuk - tette hozzá sejtelmesen.

- Megyek lezuhanyzom - mondta Potter, majd ezzel lezártnak is tekintette a beszélgetést. 

Az arcán olyan önelégült arckifejezéssel haladt el mellette, hogy azt hitte, rászól, viselkedjen már rendesen, azonban hamar visszafogta feltörő dühét, mert rájött, hogy Harry pont ezt akarta elérni mindezzel. Piton megcsóválta a fejét a fiú viselkedésén. Nagyot sóhajtva elindult utána, és igyekezett tudomást sem venni arról, hogy Harry mily módon riszálja magát, miközben előre lépked. Olyan volt, mint egy modell, rendkívül kívánatos, kerek fenékkel megáldva. 

Tudta, hogy csak neki pipiskedik, de annyira vonzó volt, hogy legszívesebben tényleg kikötözte, és elkényeztette volna. Azokat a márványszín combokat apró csókokkal akarta behinteni, ahogyan azokat a dús és vörös ajkakat is. Egyszer tényleg meg kell kapnia ezt a fiút, mert nem fogja sokáig kibírni, ha folytonosan ilyen hatásoknak van kitéve. Korábban sosem érezte iránta ezt a sóvárgást, azonban most mindez a semmiből tört fel, hogy álmatlan éjszakákat okozzon neki.