I'm Not Afraid Of You!-VKOOK

Ø10.chapterØ

2020. 12. 18. Vasárnap délután

KTH:

Tegnapi incides óta nem beszélünk egymáshoz. A farkasom nagyon hiányolja, és hatalmas bűntudata van emiatt. Tegnapi kérdésére nem tudtam válaszolni, mert lesokkolt. Soha nem bántam, soha nem gondoltam hibának, hogy Ő bevésődött nekem! Csak azt, hogy így kell egymáshoz kötődnünk. Nem hagyta nekem, hogy kicsit is össze szedjem magam és válaszoljak a feltett kérdésre. Miután pár másodpercig nem szóltam, fogta magát és lement a nappaliba, úgy ahogy volt, meztelenül. Egyáltalán nem tetszett, de egy vita kellős közepén nem szólhattam rá, hogy ne így menjen le. Csak imádkoztam, hogy senki ne jöjjön csak úgy berontva a házba. Hagytam, hogy lecsillapodjon, de bealudt a védőburkot felállítva magának.
Remek.
Reggel, ha lehetett még rosszabb volt. Rám se nézett, viszont nagyon ügyelt arra, hogy a hátamnak jó legyen. Nem bújt hozzám, nem nézett rám azokkal a szép szemekkel, nem hallottam az édes, mély hangját, nem érintette a bőröm, nem mosolygott rám és még a gondolatait is elzárta előlem. Szomorú voltam én is, és az alfám is, mert a szerelmem nem beszél velem. Egészen délutánig ez ment. Egyszer szólt hozzám, de az nagyon fájt.
Haza akart menni.
Megkérdeztem, biztos-e benne, mire bólintott. Nem volt mit tenni, haza kísértem. Szinte már depressziósan néztem végig, ahogy bemegy a lakásába, rám sem pillantva. Megvártam, amíg felmegy a szobájába, hátha kinéz, nem tette. Nagyot sóhajtva indultam haza, azóta pedig az ágyban fekszem, édes illatát mindenhol érzem. Nagyot nyögve nyújtózok egyet, majd felállok, hogy elgémberedett tagjaimat mozgásra bírjam. Szerintem nézek egy filmet, ami eltereli a gondolataim. Bár, Ő róla semmi nem tudja, egy próbát megér. Sóhajtva indulok le a nappaliba, ahol össze szedem minden nassolnivaló cuccot, majd a kanapéra telepedek le velük és elindítok egy filmet.

2020. 12. 23. Péntek délután

Azóta a nap óta nem beszél velem. Próbáltam vele kommunikálni, de egyszerűen kizár. Ha elé állok, kikerül, ha megfogom a két vállánál, akkor az újdonsült barátja taszít el, amit sokszor nehezen tűrök és ezt Ő is észre vette. Mindig rászól, hogy hagyjon, de annál inkább csinálja. Esténként az ablaka alatt állva hívogatom az omegáját, aki hallgatna is rám, de a gazdája makacs. Na, de ma! Nem fog tudni elmenekülni. Eddig tartottam magam, hogy nem megyek be a szobájába, de nem hagyott más választást. Ma szépen békén hagytam a suliba, szimplán csak néztem, kivel, mit csinál. Nyilván észre vette, de ignorált ugyanúgy.
Most itt állok és várom, hogy az öccse elmenjen. Egyedül lesz otthon, hugai is elmentek, szülei pedig dolgoznak. Sötét van, lapulok egy fa mögött, nem fog észre venni, ha kijön. Hallom zörögni a kiskaput, így arra nézek. A testvére megy el. Kivárom, amíg messze megy, majd oda settenkedek a házhoz. Körbe menve keresek egy nyitott ablakot, ahol be is mászok óvatosan. Halkan lépdelek, fülelve, hogy vajon melyik szobában lehet. Az emeleten nincs, mert nem hallok semmiféle mozgolódást, így hát lefele veszem az irányt. Gyorsaságom kihasználva megyek le a lépcsőn, ott megállva nézek szét. Megy a tévé, sötétség honol itt is, csak a monitor fénye világítja be a földszintet. Lassan odasomfordálok a kanapé háta mögé, hangtalanul, s figyelem, ahogy nézi a televíziót közben eszi a sok egészségtelen anyagokat. Egy darabig nézem amit csinál, majd lehajolok a füléhez, amibe bele suttogok.

-Szia, Nyuszi!-kuncogok egyet.

Ő csak felém fordítja a fejét, tágra nyílt szemekkel, s néz. Meglepődve figyeli arcom minden mozzanatát, amin kaján mosoly foglal helyet, de az le is hervad, mikor kéken csillogó, dühös íriszekkel illet.
Upsz.

-Mi a faszt keresel itt?!-mondja mély hangon, ami méreggel van tele.

-Menj ki! Nem akarlak látni jelenleg-kel fel a helyéről.

-Nem. Én ezt megakarom beszélni! Te zártál ki, nem engedtél szóhoz jutni se-mondom értetlenül.

-Nem érdekelnek a magyarázataid! Hagyj békén!-üvölt velem, amin fel kell, hogy nevessek.

-Nagyon aranyos vagy, amikor dühöngsz!-ezt lehet nem kellett volna mondanom.

Ugyanis tűzgyűrű vesz körül engem. Kooknak a szemei szinte tűzpirosan világítanak. Megbabonáznak íriszei, ezért közelebb mennék hozzá, de a karika szűkül minden egyes mozdulatomra. Csak egy bamba vigyor helyezkedik el a képemen, hiszen a gyorsaságomnak köszönhetően könnyen előtte vagyok, ezzel kizökkentve a koncentrációból. Megfogom meglepett arcát a két kezemmel, majd homlokára hintek egy pillangó puszit, amit jóleső borzongással fogad. Csak ennyi kell és végig hallgat.

-Kookie! Nem tudom, hogy honnan vetted ezt, nem vagy nekem hiba. Nem bánom, hogy megtörténtek a dolgok, semmit sem! Egy dolgot kivéve! Azt, hogy így kellett megismerkedünk. Csak lesokkoltam, hogy ilyeneket következtetsz. Azt hittem, te ennél okosabb vagy-kuncogok fel ismét.

Ő csak belefúrja az ujját az oldalamba, de nem igazán érzem a fájdalmat. Hátra fogva csuklóit az egyik kezemmel, másikkal a tarkójára fogok, hogy ne tudja elvinni a fejét csókolom meg. Amint húsos, nedves részeink találkoznak, egyből felnyögök elengedve kezeit marok bele derekára, hogy magamhoz húzhassam. Kook karjai a bicepszem markolja, miközben hevesen viszonozza a csókomat.

-Taehyung!-vál el tőlem.

Nyöszörögve hajolnék vissza ajkaira, de tenyerét a számra tapasztja.

-Van még egy dolog amiről beszélnünk kell-mondja szigorúan.

-Mondd!-szenvedek egy sort, majd elengedem és leülök.

-Őszintén válaszolj, vagy kiheréllek!-fenyeget meg, amit magamban megnevetek.

Csak sóhajtva bólintok.

-Te is olyan fura lény vagy? Vannak fura képességeid?

-Szerintem elég egyértelmű, Jeongguk-mondom komolyan.

-Jó, de az nem, hogy mi vagy-néz rám csúnyán.

-Hibrid-húzom el a szám.

-Ami annyit takar, hogy..-kezdi el, hogy már csak azért is én mondjam végig.

Egy kis ideig meg sem szólalok, ráadásul még el is fordítom a fejem, ne rá nézzek, de sajnos ezt a tevékenységem megszakítja azzal, hogy az ölembe landol. Morogva kapok derekára, habár egy kicsikét fájt ez a mozdulata, annál inkább jobban esett az egész, hiszen végre megérinthetem Őt.

-Kim Tae Hyung! Vagy kibököd, hogy mi az, vagy felejts el egy életre!-jelenti ki mérgesen, de mondandójára oda kapom a fejem.

Elhúzva a szám eresztek ki egy adag levegőt.

-Félig vámpír, félig farkas.

-Megmutatod a szemed?-kéri lágy hangon.

-Kook..nem éppen a legjobb ötlet. Nagyon vonzz a véred illata, ha elengedem a vámpíromat, ki tudja mi történik-mondom remegve.

-Taehyung! Bízom benned, teljes mértékben. Engedd ki!-suttogja az ajkaimra.

Megbabonázva nézem arca minden egyes szegletét. Egy lágy puszit ad a számra, ami megadja a löketet, hogy szinte vérszemet kapjak arra, szétmarjam az ajkait. Annyira belemerülünk egymás nyelve felfalásába, hogy mindketten már eléggé a vörös ködben legyünk. Egy cuppanós hanggal válik el tőlem, nyögés kíséretében.

-Gyönyörűek a szemeid!-nézi az említett dolgokat.

Én teljesen máshol járok, egyszerűen megőrjít a vére illatával, metsző fogaim elkezdenek kihegyesedni, ami fáj. Az ölemben lévő szépségem mosolyogva munstrál. Már szólnék rá, hogy nem vicces a szenvedésem, de megelőz.

-Kóstolj meg, Tae, nyugodtan!-csak bámulok rá.

Megelégelve tarkómhoz nyúl, majd a nyakához húzza azt, így gondolkodás, vagy bármi kertelés nélkül mélyesztem bele a fogaim.