I'm Not Afraid Of You!-VKOOK

∅5.chapter∅

2020. 12. 06. Vasárnap

KTH:

Végül nem lesz csók. Kook mellém fekszik háttal, én magamhoz húzom és illatát szívom be mélyen, amíg Ő elalszik. Kapva az alkalmon, kiveszem a zsebéből óvatosan a telefonját és bekapcsolom. Kód. Nyolc pont volt felette. Az a baj, nem látok bele a fejébe. Így hát beírok random számokat. Négyszer baszom el.
2008. 02. 10.
Valamiért ezt írom be, de nem gondoltam volna, hogy ez az. Biztos valami fontos dátum lehet neki, ahogy nekem is. Azonnal a telefon ikonra megyek és átnézem a számokat. Meg van a szüleié és az öccséé, sőt, még a húgaié is. Ez fáj. Nem tudom miért vagy hogy, de ez fáj..

∅KUTASS A TELEFONJÁBA∅

∅Téged nem hívtalak!∅

∅TE IS KÍVÁNCSI VAGY. GYERÜNK MÁR!∅

∅Blood. Húzz a helyedre. Megmondtam, hogy csak akkor gyere ha hívlak∅

∅MIVEL MÁSABB EZ A GYEREK?!∅

∅Sokkal. Sokkal másabb∅

∅EZT MEG HOGY ÉRTSEM?∅

∅Ne játszd magad! Te is tudod! Most pedig kérlek menj vissza∅

Nem válaszol. Igaza van. Kíváncsi vagyok mik vannak a telefonjába, de nem leszek köcsög. Így az előzményeket kitörölve, kapcsolom ki a telefont és rakom vissza neki a zsebébe. Vissza fekszem hanyatt kicsit eltávolodva tőle, hiszen nem kedvel. Miért is kedvelne? Hiszen egy arrogáns gyökér vagyok mindenki szemében. Még az Ővében is..
Lehunyva a szemem próbálok pihenni, de hirtelen Kook megmozdul és csak arra leszek figyelmes, hogy tapogatózik. Nem értem, hogy miért, ezért egy párnát oda rakva, hogy vegye el, hagyom annyiban az egészet, de neki a párna nem tetszett. Így hát a karom kinyújtva hagyom, hogy azt ölelgesse, hátha attól megnyugszik. Amint elkapja az említett testrészt, közelebb kúszik. Furcsán nézve rá megyek beljebb, ne szenvedjen annyit és hagyom, hogy a fejét a mellkasomba fúrja, majd szuszogjon tovább. Melegség megy át az egész testemen és kicsit örülök ennek, legalább alva ölelget, ha máshogy nem.
Hirtelen csak annyit érzek, hogy vízes lesz a pólóm. Érzem ahogy meg-megremeg a teste, szaporábban veszi a levegőt és görcsösen szorongatja a pólómat. Hanyatt fektetem és próbálom valahogy felébreszteni, de sikertelen. Másodszorra is. Már kezdek bepánikolni, mikor hirtelen kinyitja a szemeit. Fájdalmasan néz vissza rám, ami miatt összeszorul a szívem. Vissza fekszem a helyemre mire rögtön a nyakamba temeti az arcát, lábát átdobva a derekamon, karjával pedig a vállam és a nyakam közötti részre rakta, szorosan magához ölelve és próbál lenyugodni, de nehezen megy neki. Miután valamennyire sikerül, megszólalok.

-Jobban vagy?-csak szipogva bólogat.

-Biztonságban érzed magad?-mondom ezt halkabban az előbbinél, derekára simítva.

Ismét bólint csak óvatosabban.

-Ne haragudj, hogy emiatt megzavartalak..-mondja rekedtes hangján, amitől kiráz a hideg és jobban bújik a nyakamba.

-Ugyan. Ennyi a legkevesebb, amit tehetek-sóhajtom egy kicsit csalodóttan.

Hiszen ez volt az első és utolsó, hogy meg tudom nyugtatni.

-Köszönöm, hogy segítettél-érinti ajkait a nyakamhoz.

Kezd fura lenni.

-Nincs mit. Szívesen tettem-próbálom eltakarni a mereven álló tagomat.