Csepp a múltból 2.

..3.fejezet..

*****

Sziasztok, drága Olvasóim! <3

A mai részben egy picit mélyebbre ásunk a szívekben. Megnézzük, meddig jutunk a jég és a kőfalak közt. Jó olvasást kívánok nektek! Ha tetszett, nagyon örülnék, ha jeleznétek felém egy csillaggal vagy kommenttel :)

*****

A zuhogó eső hangos kopogására ébredtem. Az ablaküvegen sebesen gurultak le a kövér vízcseppek, a szürke fények bár ridegek voltak, de a kandallóban pattogó, otthonos tűz nesze újra az álomba merülés nyugalmába akart ringatni. Nyújtózkodtam egy nagyot, meztelen testemet simogatta a szőrmetakaró, de ugyanakkor izomláz tompa fájdalma futott rajtam végig. Ekkor kezdtek csak visszacsorogni az éjjel történtek az elmémbe és a visszaalvás legkisebb esélyét is elvetettem. Rion erős, gyömbéres és fás illatát még mindig magamon éreztem, ahogy csókjának és érintésének nyomát is. Mélyet sóhajtottam és amikor felültem az ágyban, megakadt valamin a szemem. Valakin.

Hogy is kerültem a szobámba?

Figyeltem, ahogy Rion elterülve, szárnyai nélkül békésen szunyókált az ablak alatti fotelben. Feje kényelmetlenül a vállára bicsaklott, haja az arcába lógott, lábát kinyújtóztatta maga előtt, karja pedig meztelen, kockás hasán pihent. Gyönyörű volt és még ebben a helyzetben is sütött belőle az erő. A vele töltött éjszaka minden gondolatomat felülmúlta, úgy követelte magának a testemet, hogy közben a legnagyobb biztonságban tartott és nekem is megadott mindent. Még többet is... és ezzel együtt a gondolataim kavarogni kezdtek. Lényegében beismerte, hogy valamilyen szinten a bomlott személyiségem felizgatja őt. 

Átléptünk volna egy határt vagy csak egy meztelen női test látványa zavarta volna meg a kanos agyát?

Próbáltam minél halkabban felkelni az ágyból és beosontam a mosdóba, hogy egy kicsit rendbe tegyem magam. Megmostam az arcom, de amikor belenéztem a tükörbe, hogy megfésülködjek, levert a víz.

Igen. Kurvára átléptünk egy határt. Én legalábbis mindenképpen.

A velem szemben álló csillogó, barna tekintetű és kisimult bőrű nő látványa megrémisztett, mert egyértelműen nem csak az alvás miatt néztem ki így.  Túlságosan régi énem tört a felszínre ezután a tagadhatatlanul csodálatos éjszaka után és nem csak a szexben kapott élmény miatt. Rion hangja, az illata, a gondoskodása... A rohadt életbe, nem! Túlságosan boldog, reményteli és vágyakozó volt az a Zyana, akit legutóbb ilyennek láttam és nem engedhettem meg magamnak újra, hogy engedjek neki. Nem lehetett ott, mert az azt jelentette, hogy a szívem lágyulni kezdett és bele sem akartam gondolni, ezúttal ki és milyen cafatokra tépi majd. 

A felismerés közepette moccanni sem bírtam, csak bámultam azt a nőt a tükörben és azon gondolkodtam, mikor kezdtem el lejjebb ereszteni a védőfalaimat? Mi volt az a pont, ahonnan elkezdett felém sodródni ez a lavina? 

A gyomromban pillangók repkedtek a gondolatra, ki aludt odakint a fotelemben, de közben halálra rémültem...Nem is! Dühös voltam magamra, amiért engedtem a fékezhetetlen szenvedélyemnek, hogy előhozza a gyengeségemet. Az eszem és a szívem háborúba kezdtek, én pedig az első győztes csatát érvek nélkül az eszemnek ítéltem meg. Magam köré tekertem egy törölközőt és megiramodtam a szobába.

- Orion, ébredj! - rugdostam meg kellően erősen a talpát, mire összerezzent és rám szegezte azt a ragyogó ezüst szemét.

- Mi a baj? - kérdezte rekedt hangon.