Csepp a múltból 2.

..12.fejezet..

Az a tárgyalóterem még soha nem volt ilyen zsúfolt, a hosszú asztal mentén az összes széken helyet kapott valaki. Rion ült az asztalfőnél, két Kriegerrel az oldalán, míg mellette Collen és Deril foglaltak helyet a számos harcos társaságában. Erikát, ha tudtuk volna, sem sikerült volna távol tartani, mert szerinte minél több fülnek kellett értelmeznie a számukra betolakodóknak számítók szavait. Én az asztal túlvégén, Rionnal szemben kaptam helyet, mellettem pedig Celine és Garren, akinek jobbjára Wylan csatlakozott.

Valószerűtlen légszomj kerülgetett. Mellettem ült az ember, akivel korábban leéltem volna az életemet, előttem pedig az a természetfeletti uralkodó, az a férfi, aki nemrég kiöntötte nekem a szívét és akinek átható, figyelmes tekintete égette az arcomat. Tudtam, hogy mindezt szándékosan tervezte így, hiszen a belőle áradó feszültséget szinte magaménak éreztem, ám az arcáról semmit nem lehetett leolvasni. Még a szárnyait sem rejtette el, minden mozzanatával a barátaim tudtára akarta adni, hogy kivel akadt dolguk.

Ha nem ismertem volna olyan jól, azt mondtam volna rá, hogy egy igazi, hivalkodó seggfej. Bár néha valóban nem állt tőle messze...

- Akkor... - szólalt meg Wylan – fogunk ma még tárgy...

Collen felállt és ököllel rávágott az asztalra, hogy elhallgattassa a barátomat, majd ezek ketten a tekintettel való kommunikálás útján kezdték elküldeni egymást a francba.

- Itt a magadfajta csak akkor szólal meg, ha utasítják - morogta Collen.

Wylan...Ó! Az a beképzelt Dalloway csak öntelten vigyorgott.

- A magamfajtának köszönheted, hogy van még lehetőségetek kihasználni Zyát - felelte és undorra húzódott a szája. - Leég a pofámról a bőr, hogy tudom, kik vagytok és mire kényszerítettétek őt.

- Nem inkább amiatt kéne égnie a pofádnak, hogy annyi becsület sem volt bennetek, hogy helyette marad itt valamelyikőtök? - jegyezte meg Erika a világ minden nyugalmával és a háta mögé dobta hófehér tincseit. - Barátságból és férfiasságból is megbuktatok mindketten - irányította tekintetét Garrenre, akiben egyértelműen forrt a düh, amikor megszólalt.

- Mit...tettetek vele? - csikorgatta fogait és szándékosan nem nézett rám. A szemembe. - Melyiknek kell mindezért a fejét...

- Hallgass vagy téged dobatlak ki innen először, - szólt közbe Rion, és érezhető gúnnyal tette hozzá: - vőlegény!

Garren teste megfeszült, görcsösen szorította ökölbe a kezét, de nem szólt vissza Sárkányvár urának.

- Szóval ti - mérte végig Lint és Wylant Orion, majd a tárgyra tért - segíteni jöttetek Zyanának.

- Kiváltani - helyesbített Celine és bűnbánattal telt kék szemét rám emelte. - Gyűlölöm, amiért hagytam, hogy magára vállalja ezt.

- Nincs semmi baj - súgtam neki és az asztal alatt megszorítottam a kezét. Egek, hogy mennyire hiányzott!

- Ne merészeld azt állítani, hogy nincs semmi baj! - keményedett meg Lin hangja és a fejét ingatta. - Legalább nekem ne hazudj, ha már magaddal is megteszed! Nem megyek innen sehová, ameddig nem biztosítanak róla, hogy szabadon távozhatsz! 

Rion hosszan nézte, tanulmányozta őt, a szavait emésztette, majd hümmögve bólintott.

- Na és te... - szegezte Rion érzelemmentes, szürke tekintetét a mellettem ülő Garrenre – Te miért vagy itt?

Nem lehet igaz, hogy tényleg ezt műveld!

- Ő hozzám tartozik - válaszolta Garren, hangjában némi kioktatással, mire Rion szeme rávillant. Az enyém is. - Hála nektek, meg a gyilkosságaitoknak, a lehető legmesszebb helyeztek a fővárostól, nehogy őrültségbe rohanjak Zyana után, de miután megkaptam Wylan levelét... - nem fejezte be a mondandóját, viszont az a düh, amit a bajtársa felé érzett, szinte csípte az orromat. -  Szóval most, hogy itt vagytok - húzta ki magát Garren - immár velem kell róla tárgyalnod.