Csepp a múltból 2.

..14.fejezet..

Egy másodpercre a villámlás éles fénye rajzolt cikkcakkos vonalat az égre és az ezt követő dörgéstől összerezzenve ismertem fel a férfi vonásait. Arcán fénypöttyöket képzett a nagy cseppekben érkező eső, ruhái feszesen simultak szálkás izmaira és tüsi barna hajáról víz csepegett. 

- Bejöhetnék? - kérdezte Garren és sűrűn pislogott, amikor egy esőcsepp a szemébe hullt. - Nincs kedvem szétázni.

- Van odakint menedék, pontosan erre az esetre. - feleltem és eszem ágában nem volt szélesebbre nyitni az ajtót.

- Hát, pedig nem véd eléggé.

- Akkor menj az alsó erődbe! Nem ott kaptál szobát?

- Zárva vannak az ajtók, Zyana - hangsúlyozta. - Mindenütt.

Kihúztam magam és felszegtem az állam.

- Pontosan tudom, miért jöttél, nem kell a kertelés. Emlékeztetnélek, hogy Rion bármikor itt lehet. Hagyjuk ezt!

- Te hagyhatod, én nem fogom. Beszélnünk kell! - erősködött, majd benyomta az ajtót és kérdés nélkül elindult az erőd előcsarnoka felé.

Mellkasának nyomtam a tenyerem, hogy visszatartsam.

- Nekünk már nincs miről beszélnünk. Távozz, amíg szépen kérem!

Garren hitetlenül kuncogni kezdett, majd egy pillanat alatt hervadt le ajkáról a mosoly és kifejezéstelen arccal hajolt felém.

- Ó, hidd el! Nagyon is sok dolgot kell megmagyaráznod! - keze a csuklómra kulcsolódott és lehúzta magáról, hogy ne tartsam fel tovább. Megborzongtam, mert pontosan tudtam, hogy ki állt előttem és annak a férfinak az emlékképei máris elzsibbasztották az izmaimat. 

Végignéztem, ahogy besétált a már valamiképp otthonomnak mondható térbe és kényelmesen elpöffeszkedett a bíbor színű kanapén. Egyik lábát felhúzta és bokáját keresztbe tette a térdére, kezét ráfektette a támlára. Úgy ült nekem háttal, mint valami kiskirály és sajnos pontosan tisztában volt vele, hogy nem fogok erőt venni magamon, hogy kicibáljam onnan.

Ez a Garren csak egy árnyékrésze volt a valódinak és én tudni akartam, mi hozta belőle megint felszínre. Mély levegőt vettem és miután a zsebembe csúsztattam a kulcsokat, a lehető legmesszebb, a lépcső felé vezető boltív alatt támaszkodtam a falhoz.

Megpaskolta maga mellett a kanapét.

- Miért nem ülsz ide, hogy nyugodtan tudjuk ezt megbeszélni?

Felhorkantam.

- Nyugodtan, mi? Mondd el mit akarsz, aztán menj vissza a tűzhöz! Egyáltalán hogy kerültél ide?Ha Rion így talál itt, nem fog kérlelni. Kihajít, mint egy zsák szemetet és te örülni fogsz, hogy csak ennyi történt - fontam össze magam előtt a karjaimat.

A fejét ingatta.

- Ugyan már Zyana. Szerinted tényleg akkora meló van abban, hogy eljöjjek egy csapatnyi félkába embertől? Felesleges azzal a sárkánnyal is fenyegetned, hiszen ha annyira tudni akarná, hogy mi történik, akkor miért nincs már itt? - megnyalta az ajkát. - Ugyanolyan idétlen kómában van, mint a többiek, ne áltasd magad hülyeségekkel. Nem vall rád, szóval azt javaslom kezdj el végre arról beszélni, mi is folyik itt!

Kibámultam az ablakon és az egyre sűrűsödő villámlás látványába merültem.

Nem állhattam belé, nem provokálhattam. Nem volt szabad, mert azzal csak olajat öntöttem volna a tűzre. A fogamat csikorgattam és szorosan összezártam az állkapcsom. Tőlem aztán biztos nem számíthatott már hosszú, érzelgős monológra, így amikor erre ő is rájött, csalódottan fújta ki a levegőt, letette a lábát és előre hajolva a combjára könyökölt.