Our Story

2.

𝙻𝚊𝚗𝚍𝚘 𝙽𝚘𝚛𝚛𝚒𝚜

- Max,nem feltétlenül a csajok miatt megyek! -mondtam el sokadjára az akaratos barátomnak a telefonban.

- Hihetetlen,hogy Lando Norris szájából ilyet hallok... -dünnyögte Fewtrell.

- Na de ha lesznek jó lányok ne hagyd ki! -jelentette ki végül és hallottam a hangján,hogy idiótán vigyorog.

- Persze,persze. -

- Mennem kell,mert mindjárt indul a gépem. Sok szerencsét Birminghamhez! -

- Kösz. Unatkozhatok itt,amíg te egy trópusi szigeten nyaralsz.. -Sóhajtotta

- Ez van. -nevettem fel

- Na,menjél! -

- Szia! -köszöntem el,s a rövid nadrágom zsebébe süllyesztettem a készüléket.

◇ ◇ ◇

A több órás levegőben repedés után,jól esett a kávém,melyet az egyik reptéri étteremben iszogattam. Szerencsére itt nem sokan ismertek fel,hisz távol vagyunk mindentől. De azért a pulóverem csukjáját a fejemen tartottam.

Fizettem a koffeinemért,majd az előbb említett meleg ruha darabot a táskámba gyümöszöltem,mert vagy 35 fok fogadott a légkondicionált épületet elhagyva. Hangosan gurult mögettem a bőröndöm. Viszonylag hamar taxiba pattanhattam,s a szálloda felé vettük az irányt. Leengedett ablakokkal száguldoztunk a gyönyörű utcákon. Az emberek fürdő ruhában,vagy lenge öltözékben járkáltak mosolyogva. Napsütötte,illetve teljesen sötét bőrük árulkodott az éghajlat jellemzőiről.

Csendesebb,viszont annál inkább lenyűgöző utcákhoz hajtott a sofőr. Nekem nem feltétlenül szükséges a fényűzés. Viszont addig nem engedett el a csapat,míg nem biztosítom róla őket,hogy egy biztonságos,tiszta helyen fogok megszállni. Szóval maradtunk az öt csillagos fényűzésnél. Az LUA resort nevű hotel ajtajánál pattantam ki a taxiból. A szobám kényelmes és gyönyörű elrendezésű bútorokból állt. Engem inkább még is az üveg ajtó mögötti erkély izgatott fel a legjobban.

A fehér jambik korlátos kiugróra léptem. Az India-Óceán tárult a szemeim elé. A nap narancssárga fénybe borította a nagy vizet. Szellő kapott néha a hajamba,viszont a meleg továbbra sem távozott. Pálma fák sokasága népesítette be a kopárabb részeket,az emberek nevetése is szűrten hallatszott. Különleges illatok szállingóztak. Egyszerűen elöntött a mámor. Soha sem jártam még ilyen káprázatos helyen. Talán itt most tényleg új erőre kapok,s jobban leszek.

Fütyörészve kerestem elő magamnak egy fehér famer sortot és egy lenge virágos inget. Feltoltam a napszemüvegem,bele igazítottam a fürtjeimbe,s úgy határoztam feltérképezem az utcákat,aztán a víz parton töltöm az estét. Nagyon vágytam oda.

A hotelból kilépve,elindultam a kis úton,s nem kellett sokat gyalogosan mennem,megtaláltam az óceán felé vezető táblát. 1000 m,azaz 1 km volt felmatricázva az alumínium felületre,ami egyáltalán nem tántorított el az esti terveimtől,hisz a szünet alatt amúgy sem leszek túl hajszolva test edzések terén.

Ahogy elhagytam a luxus negyedet,rögtön barátságos hangulat fogadott. Halk zene áramlott a fülembe. Valamiféle Afrikai dallam lehetett. Itt-ott még pár árus állomásozott a szebbnél szebb gyümölcseikkel,esetleg virágaikkal. Mindenki jó kedvűnek tűnt,annak ellenére,hogy keményen meg kell dolgozniuk a mindennapi betevőért. Irigyeltem őket. Bármilyen személy lépett a standjukhoz,ugyan olyan kedvességben részesítették. Akkor is,ha az illető érezhetően lenézte a pult mögött állókat.

Nem szándékoztam megállni,de az egyik kis fa eszkábálmány áruin még is megakadtak a szemeim. Mangók és papayák. Hogy én mennyire oda vagyok ezért a két lédússágért. Habozás nélkül léptem a kissé zsúfolt közeghez. Lehet,hogy felnőttem,de az ilyen kísértések elhárításában nem fejlődtem sokat. Ahj,bárcsak olyan lehetnék mint régen... De az emberek,a tettek,a bánásmód,a mindennapok hangulata mind mind változásra kényszerít. Az álmaimban még lehetek naiv és elviccelhetem a dolgok többségét. A valóságban már nem tehetem ezt meg.