Our Story

9.

𝙻𝚊𝚗𝚍𝚘 𝙽𝚘𝚛𝚛𝚒𝚜

- Jó,jó! Ott leszünk! Én is szeretlek -hallottam meg Magnolia suttogását mellőlem.

- Na,végre felébredtél! -nyomott egy puszit az arcomra,miután letette a telefont.

- Kivel beszéltél? -kérdeztem a szemeimet dörzsölve.

- Anyáékkal. Szeretnék ha elmennénk hozzájuk ma vacsorára,hogy megismerjenek. -mosolygott.

Riadtan néztem a lányra,mivel bevallom,féltem kissé az apjától. Hisz még is csak "elvettem"  az egyetlen lányát. Hideg zuhanyként ért ez így rögtön azután,hogy éppen ébredeztem.

- Nyugi,imádni fognak! -bújt hozzám.

- Fegyelmeznem kell magam az biztos -gondolkodtam hangosan.

- Lando,kérlek! Csak legyél önmagad. Ők is azt szeretnék látni,aki felkeltette az érdeklődésem.

- Jól van. Ügyes leszek! Tudom én! -vágtam elszánt fejet,de a végére kitört belőlem a röhögés.

- Ez a beszéd te lüke! -ugrott a rázkódó testemre és a csípőmön foglalt helyet.

- Tetszik ez a póz -ábrándoztam.

- Amíg vörös a nevetéstől a fejed,addig állj le,mert különben nem kapsz reggeli csókot sem! -fonta össze a mellkasa előtt a kezeit.

- Igen? Akkor hallgattas el -kacsintottam.

Ő szemforgatva hajolt közelebb fölém és a hajamat eltűrte a szememből,én pedig óvatosan a fenekére csúsztattam a tenyereimet. Egy apró huncut mosoly ült ki a szája szélére,ezzel megmutatva,hogy imponál neki a mozdulat. A nyakamat kezdte cirógatni,majd hirtelen ajkait az enyémek ellen nyomta. Finomam ízlelgettük egymást,aztán éreztem,hogy a nyelve bejutástért esedezik,amin meglepődtem,de egyben átjárt a forróság is. Egyre jobban elmélyültek a mozdulataink,viszont én különleges és gyönyörű első alkalmat akartam ajándékozni a lánynak. Tudtam legbelül,hogy ezt nem cseszhetem el. Le kell állnom addig,amíg nem veszítem el teljesen az eszem,s azokban a pillanatokban vészesen közel álltam hozzá.

Kezeimet átcsúsztattam a derekára és finoman toltam el magamtól. Magnolia látszólag nagyon nagy zavarban volt,amiért elhevesedett ez az egész és én állítottam le őt. Mosolyogva fürkésztem,majd Kisimítottam egy kósza tincset az arcából,így kénytelen volt rám nézni.

- Reggeliztél már? -érdeklődtem.

- Nem. Megakartalak vele várni. -motyogta.

- Akkor felrendelek valamit. -nyúltam a kínálatért,ő pedig leszállt rólam és mellém ült.

Negyed óra múlva már a reggelinket fogyasztottuk,ami most egy egyszerű rántotta volt narancslé társaságában,illetve egy kis kedvesség gyanánt kértem Magnolianak csokis muffint. Megittam az utolsó kortyokat,amelyek az üveg pohárban voltak. A lány az édességért nyúlt és vigyorogva applikálta le a vékony papírt az oldaláról.

- Ez nagyon finom! Köszönöm szépen -mondta ragyogó szempárral. Imádom,hogy ennyitől boldog.

- Na,gyere ide te! -húztam magamhoz közelebb.

A mellkasomnak dőlt neki,fejét a nyakamra hajtotta és csendben evett tovább. Szorosan karoltam át a derekát,mire alig hallhatóan,de felsóhajtott.Hátra fordult egy kis darab süteménnyel a kezében és a szám felé irányította. Mosolyogva kaptam be a csokis piskótát egy puszi kíséretében,amit a nyakhajlatában hagytam.

- Hányra várnak minket a szüleid?

- Nyolc óra környékére tervezték a vacsit. Miért?

- Mert akkor a délelőtt még a miénk! -vettem ki a kezéből a maradékot és egy harapással megettem.