Our Story

6.

𝙼𝚊𝚐𝚗𝚘𝚕𝚒𝚊 𝙽𝚊𝚒𝚊 𝙽𝚘𝚟𝚊

A hideg levegő megcsapott,így a nyakamig felhúztam a takarót. Nem törődtem vele,hogy honnan jön. Viszont pár perccel később egy dühös,s indulatos férfi hangot hallottam meg onnan,ahonnan a hűvös áramlott. Először álomnak hittem,de mikor a szemeim is kinyíltak és Lando nem feküdt mellettem,aggódni kezdtem.

Nem törődtem azzal,hogy csak egy póló van rajtam,kiléptem a nyitott teraszajtón. Rögtön megrezzentem,de sokkal inkább érdekelt a fiú,aki egymagában üldögélt és a telefonját szorongatta a kezében. A készülékre meredt,nem vett észre.

- Lando,mi a baj? -álldogáltam mellette és bíztatóan megsimogattam a vállát.

Letette a telefonját az asztalkára és arcát a kezeibe temette. Pár pillanatig beállt a csend közénk,de utána a fiú tompa,keserves sírása töltötte be a teret.

Nagyon megijedtem. Leguggoltam mellé és próbáltam rábírni a beszédre.

- Lando,kérlek. Mondd el mi történt!?

Elvette kezeit az arca takarásából és próbálta rendezni a légzését.

- Nekem ez nem megy Magnolia. Nem tudom ezt végig csinálni. -szipogta megtörten.

- Micsodát?

- A főnököm felhívott most,az éjjel kellős közepén,hogy elcsesztek valamit az autóval. Így most rosszabb,mint az eredeti állapotában. Ezzel nem is lenne baj,de akkora a kár,hogy nem tudják teljes egészében megszüntetni. Szépen lassan elhal a karrierem Magnolia. -nézett mélyen a szemembe a kisírt tekintetével.

Nem tudtam a szavakat kezelni. Egyszerűen az ölébe ültem és szorosan átöleltem. Éreztem,hogy nagyon meglepődött ezen,de rögtön viszonozta az ölelést.

Már vagy 10 perce ebben a pozícióban voltunk,amikor eltoltam magamtól.

- Figyelj,én nyilván nem tudom mit érzel. De látom,hogy mennyit jelent ez neked. Tudom,hogy túl jutsz ezen,mert nagyon erős vagy. Pár napja,mikor megismertelek,akkor tudtam,hogy te kivételes személyiség vagy. Ne add fel ilyen könnyen Lando! Itt vagyok neked és segítek amiben csak kell és tudok! -azzal a hajába túrtam játékosan,mire végre egy halvány mosollyal ajándékozott meg.

- Nem. Én nem vagyok erős,sem kivételes. -rázta meg a fejét.

- Te viszont az vagy! -rögtön elöntött a pír.

- Nagyon sokat jelent ez nekem. Köszönöm,hogy nem hagysz magamra! És bocsánat,nem vagyok ilyen nyápic általában. -suttogta el a végét.

- Egyáltalán nem vagy nyápic! Vannak érzéseid! -fordultam meg az ölében,a csillagok felé.

- Te jég hideg vagy és tiszta liba bőr! -szúrt le Lando,miután hozzám bújt és átkarolta a derekamat.

- Nem fázom. -hazudtam rögtön.

- Most azonnal bemegyünk és vissza fekszünk! -jelentette ki.

Azzal felkapott menyasszony pózba,én pedig nevetve kapálóztam.

- Na,te kis izgő,mozgó. Most megkapod a magadét -Tett le az ágyra és fölém mászva kezdett el csikizni.

Visítottam,próbáltam lerúgni magamról,de hiába. Nem tágított.

- Lahh-ndo! E-légh! -nyögtem ki.

- Jól van,jól van.

Abba hagyta a kínzásom,de nem mászott le rólam. Két kezével támaszkodott felettem.Az arcomat kémlelte,szemei csillogtak. Hirtelen lehajolt és megszüntette a közöttünk lévő távolságot.

Szenvedélyesen,mohón falta az ajkaimat,s mikor a nyelve bejutott,Heves tánca kezdett az enyémmel. Csak remélni tudtam,hogy nem vagyok Béna.

Akaratomon kívül felhúztam a lábaimat,amit a fiú kihasznált és még közelebb férkőzött hozzám. A combjaim alá nyúlt,az ágyékát pedig nekem nyomta,én pedig felnyögtem.

Mosolyogva húzódott el tőlem,én nem mertem rá nézni,de éreztem,ahogy a tekintete szinte éget.

- Nem tudtam,hogy ilyen is vagy -súgta a fülembe.

- Én sem. -nyeltem egy nagyot,de továbbra sem fordultam felé,amit észre is vett.

- Héj,nyugi. Ezt ne szégyelld! Csodálatos vagy ha hiszed,ha nem! Nem sietünk sehová te drága! -simított végig az arcomon,amire elöntött a melegség és nyugtató szavai hatására egy puszit nyomtam a szája sarkába.

- Köszönöm,hogy ennyire vigyázol rám. - mosolyogtam rá.

- Ez természetes.

Vissza feküdt mellém,én pedig az ablak felé fordultam. Közelebb kúszott hozzám és erős karjával magához húzott.

- Kis kifli,nagy kifli! -kiáltott fel.

- Na,így már nem fázom. -motyogtam.

- Tudtam én! Egy szavadat sem hittem!

- Jó,jó! De te fontosabb voltál...

- Nem hiszem el,hogy ennyire törődsz velem...

- Ez természetes!

◇ ◇ ◇

- Jó reggelt! -ugrott rám Lando félmeztelenül.

- Jó reggelt! Bár a tegnapi ébresztő jobban tetszett!

- Na,kell ilyen is. -vonta meg a vállát.

- Hány óra van? -kérdeztem

- 10 múlt. Tudom,menned kell. -keseredett el.

- Ami azt illeti... kitaláltam valamit...-vigyorogtam,mire ő izgatott lett és rám tehénkedett.

A telefonomért nyúltam az éjjeliszekrényre,majd apát kezdtem tárcsázni. Féltem,mert még soha senkiért nem tettem ilyet. Soha senki nem volt még ilyen fontos nekem.

- Szia apa!

- Szia kincsem,ugye jól vagy?

- Persze,persze!

- Figyelj,kaphatnék két hét szabadságot?

- A fiú miatt?

- Igen

- Jó. Persze. Mindig szorgalmasan dolgozol,nyilván neked is jár a szabad idő! De ha bánt,vagy valami történik,kitekerem a nyakát!

- Oké apa,nyugi! Minden rendben lesz! Köszönöm,szeretlek!

- Én is téged!

Vissza tettem a telefonomat az előbbi helyére. Lando csodálkozva szorította a betakart lábaimat.

- Ezt most komolyan értem megtetted?

- Igen! Úgy hogy készülj fel Lando Norris,Magnolia Naia Nova felpörgött! Kimaxoljuk az együtt töltött időnket! -Oda hajoltam hozzá és lágyan megcsókoltam.

Nem tudom mi ütött belém. Viszont azt tudom,hogy segíteni akarok ennek a fiúnak,hogy újból boldog lehessen és ne csüggedjen. Fontos vagy nekem Lando... Ha tudnád mennyire...

tiktok:f1annablanka

Sziasztok! Képzeljétek,sikerült befejeznem a történetet a vázlatokban,így mostmár rendszeresebben fognak jönni a részek valószínűleg keddenként! Jó olvasást:Blanka.