Our Story

4.

  𝙻𝚊𝚗𝚍𝚘 𝙽𝚘𝚛𝚛𝚒𝚜

A parton már csak a bárban lézengtek emberek,ahonnan halk zene szólt. Legalább is távolról az volt. Áthúztam a fejemen a fekete pulóverem,mivel kezdett hideg lenni,aztán a lányt kezdtem keresni a tekintetemmel. Az igazság az,hogy fogalmam sincs miért hívtam el magammal,de valami nagyon vonzott benne. A tea zöld szemei,mindig mosolygó arca,törékeny teste,tökéletes szőkésbarna haja már csak ráadás azután,miután megszólal és a személyisége is elő kandikál.

Bár nem sokat beszélgettünk,még is nagyon szimpatikus és talán emiatt akarok vele több időt tölteni. Ahogy a bódéktól távolodtam,a homokban egy alakot véltem felfedezni. Közelebb értem és így már teljesen kitudtam venni,hogy ez bizony ő lesz. Fejét a felhúzott,csupasz térdeire hajtotta és úgy révedt a távolba. Csendben telepedtem le mellé,mire azonnal felkapta a fejét.

- Szia. Örülök,hogy eljöttél. -mosolygott rám fáradtan,ugyanakkor ragyogóan.

- Én örülök,hogy ilyenkor még rámérsz és nem húzod azonnal haza a csíkot. -húztam fel a kapucnimat vállat vonva.

- Merre szeretnél menni?

- Igazából mindegy. Csak szerettem volna a kiszolgáláson kívül is beszélgetni veled.

- Nekem is szimpi vagy. -kuncogott fel aranyosan,amire önkéntelenül is elmosolyodtam.

- Gyere erre. -Ragadta meg a kezem,majd futni kezdett a végtelennek tűnő homok útján.

Egy eldugott füves részhez értünk,ahol még nyugodtabb volt a légkör mint az Óceán partján. Már léptem volna előrébb,mikor a lány visszarántott maga mellé. Értetlen pillantást vettem rá,de pár perc múlt észre vettem azt,amiért nem folytathattam az utam a vonalon. Flamingok. A rózsaszín ritkaságok előttünk jártak keltek közvetlenül,észre sem véve,hogy látogatójuk akadt,bár tényleg nem zavartunk sok vizet,így nyugodtak voltak. Volt,hogy lejjebb sétált valamelyikőjük a vízhez,de egyébként meg aludtak. Száj tátva telepedtem le Magnolia mellé,aki már törökülésben helyezkedett el a homokos,de egyre növényesedő talajon és mosolyogva nézte a nem mindennapi látványt.

- Mit gondolsz,jó lehet flamigónak lenni? -kérdezte a haját birizgálva.

- Biztos. De én nem lennék rózsaszín... - Vontam meg a vállam vigyorogva,amire ő is felnevetett,de rögtön halkabbra vette a formát,hogy el ne ijesszük,ébresszük fel az imént említettetek.

Csendben élveztük az ott létet. Néha egy-egy fuvallat bele kapott a szőke lány gyönyörű tincseibe,de nem zavarta. Nem próbált tökéletes lenni. Smink sem volt az arcán. És így volt tökéletes. Egy kis idő elteltével észre vettem,hogy a karjaival átöleli magát és így próbál felmelegedni. Rögtön kapcsoltam és a vállára terítettem a magammal ráncigált bézs, State Parkos dzsekimet. Világoszöld íriszeit rám vetette és aggódva nyitotta szólásra a száját.

- Lando,nem túl drága ez ahhoz,hogy én itt össze piszkoljam? -kérdezte és már próbálta is levenni magáról.

- Héj,Magnolia. Vedd vissza,kérlek! Nem érdekel ha koszos lesz. Ez csak egy ruha darab! -simogattam végig a vállát és a hátát,ahova szerencsére vissza került a ruha,ami megóvja a megfázástól.

Igaz,hogy vagy 300.000 ft-ba került,de hidegen hagyott. Majd lesz másik.

- Menjünk tovább. -Mondta hirtelen,és felpattant az eddigi helyéről,én pedig készségesen követtem.

Egy sziklásabb részéhez értünk a partnak,ahova Magnolia el is kezdett felmászni. Ügyesen tette a lábait,tudta melyik kő biztos és melyik ingovány. Próbáltam én is úgy lépkedni,ahogy ő tette. Végül egy nagyobb,stabil sziklára értünk fel,ahol a lány megállt. Körbe fordult és a sós-vizet,na meg annak a túlsó partját kezdte pásztázni. Közelebb lépett a széléhez,majd felém fordult,hátát mutatva a mélységnek.