Our Story

11.

𝙼𝚊𝚐𝚗𝚘𝚕𝚒𝚊 𝙽𝚊𝚒𝚊 𝙽𝚘𝚟𝚊

Ahogy a szemeimet kinyitottam,rögtön hiányosan éreztem magam,mert nem Lando ölelésében feküdtem. Pár percet még adtam magamnak,mielőtt keresni kezdtem volna,mert gondoltam hátha észre veszi,hogy ébren vagyok és mellém ugrik. De nem így történt. Motoszkálást hallottam meg az ajtó felől,amire rögtön felültem és ahogy megláttam a fiút összepakolva,táskákkal a kezében,nem teljesen értettem mi történik.

- Lando -szóltam halkan,mire megfordult és lefagyott.

- Lando,hova mész? -kérdeztem elcsukló hangon és reménykedtem benne,hogy nem arra készül amire gondolok.

- Magnolia,nekem ma megy a gépem és teljesen elfeledkeztem róla. -szólalt meg végre.

- Te most komolyan itt hagysz engem? -gyűltek könnyek a szemembe.

- Sőt,le akartál lépni szó nélkül? -éreztem,hogy a mellkasomra nyomás telepszik és keservesen sírni kezdtem.

- Én csak... Gyere velem!

- Ez nem ilyen egyszerű Lando...

- De igen! -jelentette ki idegesen.

- A munkámat és a szüleimet nem hagyhatom itt!

- Magnolia,mindig arról álmodoztál,hogy elutazz inenn,most meg meghátrálsz?

- De...

- Mi de? A szüleid örülnének neked,a munkádra meg keresnének mást!

- Én erre még nem állok készen.

- 18 éves vagy,ideje a saját lábadra állnod és nem picsogni a mostoha szüleid miatt,mert jelenleg úgy viselkedsz,mintha 5 éves lennél! -a szavai betaláltak. Pontosan tudta,hogy nekem mennyire fontos a családom,akkor is,ha nem vérszerintiek,és azt is pontosan tudta,hogy mennyire szenzitív ember vagyok.

- Magnolia,nem gondoltam komolyan,bocsánat -szabadkozott rögtön.

Idegesen rúgtam le magamról a takarót és felrángattam magamra egy egyszerű fekete rövidnadrágot Lando narancssárga pólójahoz. Felkaptam a sport táskám és a fiúhoz léptem,akin látszott,hogy bármelyik percben szabad utat adhat a könnyeinek.

- Pontosan úgy gondoltad -néztem mélyen a szemébe.

- Őszintén Lando,csak szexre kellettem neked? -kérdeztem és megalázva éreztem magam. A forró könnyeim még mindig megállíthatatlanul folytak,de nem törődtem vele.

- De hisz csak csettintened kell és gyönyörűbbnél gyönyörűbb lányokkal bújhatsz ágyba... Csalódtam benned -sírtam tovább.

- Dehogy is! Tényleg komolyan gondoltam ezt az egészet! Szeretlek! -túrt idegesen a göndör fürtjei közé.

- Nem tudok neked hinni. -ráztam meg a fejem és éreztem,hogy belül összeomlok. Megkerültem a fiút,majd elhagytam a szobát.

𝙻𝚊𝚗𝚍𝚘 𝙽𝚘𝚛𝚛𝚒𝚜

Ledobtam a táskáimat magam mellé és nem foglalkoztam azzal,hogy valószínűleg lekésem a gépemet. Az ajtónak dőltem és az arcomat a tenyereimbe temettem. Mit tettem? Én csak megakartam kímélni magunkat a fájdalomtól,viszont most még is annyira fáj...

Szörnyen éreztem magam már attól,hogy ilyen bunkó módon akartam elmenni,és ha ez még nem lenne elég,még hozzá vágtam a fejéhez azt is,hogy gyerekesen viselkedik. Én vagyok az egyetlen itt,aki gyerekesen viselkedik. Egy idióta fasz vagyok.

Itt volt nekem ő,akit még feleségül akartam venni tegnap,de elcsesztem. Ez az egész olyan volt,mint egy álom. Rögtön bele estem és ez alatt a két hét alatt kihúzott engem a depressziómból,sőt boldogabb lettem mint valaha. Bele kerültem abba a bizonyos rózsaszín ködbe és most durván pofára estem. Pedig én tényleg vele akartam leélni az életem.Még egy ilyen csodálatos lány mint ő,nincs. A legjobban még is az fáj,hogy csalódott bennem.

A gondolat menetemből a telefonom csörgése szakított ki. A képernyőre pillantottam. Jon.

- Szia Lando! Ugye a reptéren vagy már?

- Nem -mondtam ki erőtlenül.

- Hogy micsoda? Miért nem? Mi történt?

- Elaludtam. -hazudtam rögtön.

- Engem nem versz át! Foglalok neked a következő járatra jegyet. Szerencséd,hogy ma megy még egy. Tudom,hogy baj van Lando és megértem ha nem állsz készen arra,hogy elmondd,de ha még is,nyugodtan hívj fel!

- Kösz Jon! -Húztam halvány mosolyra a számat.

◇ ◇ ◇

A repülőm este tízkor indult és mire oda értünk, a nap már újból az égbolton ragyogott. Fáradtan léptem be a házam ajtaján és rögtön a konyhába indultam. Kerestem a Jon által hozott kajámat,mert ez volt az egyetlen kívánságom,hogy kaja várjon itthon. Lepattintottam a doboz tetejét és egy villával a kezembe lehuppantam a kanapéra,ahol neki láttam a cézár salátámnak. Nagyon jól esett az étel. A koszos műanyagot bedobtam a mosogatóba,majd a cuccaimat együtt a hálószobámba mentem. Nem volt erőm lezuhanyozni,így rögtön bele dőltem az ágyamba. Elgyötörtnek éreztem magam,mintha átment volna rajtam egy kamion. Alvásra volt szükségem.

A több órás pihenés után,sóhajtva fordultam a hátamra és a plafont kezdtem bámulni. Idegesen konstatáltam,hogy nem fogok tudni vissza aludni. Rá néztem az éjjeli szekrényen lévő órára,ami hajnali fél ötöt mutatott. Hűha. Átaludtam a tegnapi napot és ma már mennem kell a McLaren gyárba. Más fél óra múlva kellett volna kelnem,de én inkább a fürdő szobába tántorogtam. Sikerült egy kicsit kikapcsolnom és nem Magnolián gondolkodnom és ezáltal sokkal jobban voltam,miután kiléptem a gőzből.

Felöltöztem csapat ruhába és ettem kettő avokádós pirítóst,és át pörgettem a közösségi portálokat,majd mire feleszméltem,már indulnom is kellett. Bepattantam a szürke McLarenembe és a fő útra kanyarodtam.

Nem voltam késésben,kivételesen,így úgy döntöttem,beugrok Stellához egy vaníliás tejért,ha fánkot mostmár úgysem ehetek,meg amúgy is szükségem van a társaságra.

Ahogy beléptem a kis csengős ajtón,a lány nagy mosolyra húzta az ajkait és kiszabadult a pult mögül.

- Szia te világjáró! -borult a nyakamba.

- Szia Stella! Jó újra látni! -öleltem át én is.

Leültem egy kis asztalhoz és mivel nem jött sok vendég még,Stella is csatlakozott hozzám.

- Valami baj van? Olyan csendes vagy. -kérdezte hirtelen.

- Ahh,nem. Csak nagyon hiányzik valaki. -sóhajtottam.

- Na ne! Szerelmes vagy?

Komolyan mondom,mintha Max lenne női változatban.

- Meglehet... -vontam vállat.

- Figyelj,tudom,nem én vagyok az,akinek erről beszélnél,de te is mindig annyira kedves és törödő vagy velem. Szóval ha megfogadsz egy tanácsot,adj időt magadnak. Nem fogod tudni egyik napról a másikra elfelejteni,de meg látod,ha a versenyzésre,magadra és a téged körül vevő apró örömökre fókuszálsz,akkor egyre kevesebbet fogsz rajta kattogni -mosolygott lágyan.

- Úgy érzem ezt már tapasztalatból mondod.

- Megelehet -vont vállat ő is egy halványabb mosollyal,mint amilyen az előbb volt az arcán.

Talán ez a beszélgetés kellett. Még ha most fáj is,idővel nem fog már. Valószínűleg soha többé nem látom viszont Magnoliát. Nem élhetek úgy,hogy miatta szenvedek. Csak abban reménykedek,hogy a levelem elolvasása után rájön,hogy én tényleg szeretem őt.

tiktok:f1annablanka

Sziasztok! Hamarosan tényleg kiderül mi lesz a két szerelmesünk történetének lezárása! A következő fejezet kulcs fontosságú lesz e szempontból. Remélem örültök a résznek. Csoda szép napot:Blanka.