5 Seconds of Summer Hungarian Bromance Oneshots

Remember Me For Centuries ~ Muke & Cashton

Az ókori Róma talán történelmük egyik legkegyetlenebb éveinek címét vívta ki magának. A nép rettegésben élt, a császár, érdektelen, hogy éppen ki volt, csupán a saját javaival foglalkozott. Önmaga, s fiatal felesége szórakoztatása jelentette akkoriban minden ember munkáját, akkor is, ha éppen paraszt volt, vagy földbirtokos, nemesi származású. Általában ebben az országban és korban mindenki utált mindenkit. Miért? Veszélyeztette az életemet, veszélyeztette azt, aki voltam, esetleg a címemet, a földjeimet. De aztán, ott volt a szélsőséges példa is, hogy azt sem tudta az ember, miért kívánja az ember a pokolba a másikat, mégis megtette, talán csak unalmas volt élete.

Mi jelenleg négy földbirtokosi családról beszélünk. Kettes kis csoportokba rendeződve utálkoztak, hiszen persze, erre is meg kellett lenni a remek példának. A Clifford és Hemmings család "pereputtyai" ennél remekebb kapcsolatot nem is ápolhattak volna, csak úgy, ahogyan a Hood és az Irwin páros sem. Ellenben, a szövetségek egymás ellen fordulva tengették napjaikat, pedig ha előre tudták volna...

Ez is csak egy átlagos napnak ígérkezett, mint a többi. A tizennyolc éves Luke Hemmings, és immáron tizenkilenc éves Michael Clifford telkei körül bóklásztak. Akárcsak a legtöbb adódó alkalommal. Szüleik elmentek, hogy a császár születésnapjára rendezett, különleges kolosszeumi küzdelmet megtekintsék, őket viszont ez egyáltalán nem érdekelte. Hol is érdekelne valami ilyesmi két serdülő, szerelmes tinédzsert?

Köveket rugdostak, miközben hangosan nevettek és egymás kezét fogták, na hát persze magasról szartak az egész ünnepségre.

De mindennel el kell romlania egyszer, nem igaz? Ki tudja, mi történt volna, ha nem találkoznak másik hasonló helyzetben, unalomban sínylődő párosunkkal. Kilométerekről is kiszúrták már egymást.

Calum Hood és Ashton Irwin ugyanis majd' belehaltak, hogy nem tudtak mit kezdeni magukkal. Persze, a két "alfahím" azonnali hatállyal felgyorsította lépteit, hogy a szóban való háborúzás kettejük között kirobbanhasson.

Szinte még el sem kellett érniük egymásig, kiabálva ócsárolták a másikat, míg természetesen a kevésbé harcias felek az előbb említettek csitításán munkálkodtak.

Ebben a tevékenységben élen Lukeval. Rémisztő előérzete volt, szívét szinte a torkában érezte dobogni, ugyan nem értette, mi a gond. Nagyot nyelt és minden pillanattal egyre kétségbeesetten próbálta távozásra bírni fekete hajú barátját, az nem sikerült. Hiszen, mi baj lehet? Gondolta ő.

Patadobogások hallatszottak, ugyan ezt csupán Luke és Calum érzékelték. Nem, ezeknek nem egyszerű földesúri lovaknak kell lennie! Nem! Ezeknek katonáknak kell lennie!

A szőke fiú háta mögé nézve pillantotta meg a feléjük közeledő császárt tisztelő díszbe öltözött alakokat, kik szintén megtisztelték őket figyelmükkel. Szerencsétlenségükre.

"Michael gyere már!" Kiabált Luke úgy, ahogyan még életében soha, barátja karját rángatta, ám mire az észbe is kapott, késő volt. A lovas alakok elértek odáig, öten voltak, egyikük megragadta Calumot, mivel természetesen Ashton felháborodását nyerték el, valamit Michael nevetését. Egészen addig, míg egy másik katona el nem szakította tőle is az ő szőke "hercegét".

"HÉ! Engedjék el, de most rögtön!" Ordított a fekete hajú fiú, a göndörrel együtt próbálták kimenteni saját kedvesüket a szorult helyzetből. Míg nem, mindkettejüknek elsötétült a világ egy tompa fájdalommal a fejük környékén...

***

Az ébredés mind a négy fiatal férfi számára fájdalmas volt és zavaros. Csak későn realizálták, hogy a tér közepén voltak, megkötözve, egy-egy kocsin. Kétségbeesetten próbálták leszedni a köteleket, míg olyan is volt közöttük, ki csak ült ott, s el sem hitte, mi történik. Egészen addig, míg egy csuklyába öltözött öregasszony meg nem állt mellettük.