Sziasztook! Nos, ahogyan ígértem is, gyorsan befejeztem a saját oneshotomat is, ezért fel is teszem olvasási célokra. Remélem tetszeni fog. Hónapok óta megvolt az ötlet, de sehogyan nem tudtam magamat rávenni arra, hogy be is fejezzem. Végül sikerült, ezért most itt van.
Ellenben, csak az olvassa, aki nem bánja a szexuális tartalmakat (számomra is meglepően szépen kidolgozva)
Ezen kívül viszont jó olvasást kívánok mindenkinek!
***********
~Lukes POV~
Ez a nap is pontosan úgy kezdődött el, mint az összes többi. Tizennyolc éves létemre nem volt munkám, mint a legtöbb ilyen korúnak lenne. Még csak iskolába sem jártam el, mert hát, Luke Hemmingsnek az túl main stream? Nem, igazság szerint. Egészen más dolgom volt.
Fogalmazzunk úgy, hogy a bátyám és felesége nem álltak a legjobban anyagilag, apróságukkal, Zoeval mellettük. Szóval, mindkettejüknek dolgoznia kellett. Itt jövök én a képbe. Minimális fizetésért ugyan, de elkezdtem nekik dolgozni úgymond, bébiszitterként.
Átlagos kedd reggel volt. Celeste már munkában volt, mikor én odaértem. Jack szokásos nagy mosollyal köszöntött arcán, elmondva a napirendet legalább tíz alkalommal, mielőtt csókot hintve kislánya arcára és sok sikert kívánva nekem elhagyta a házat.
Miután a kis Zoe megitta a fogalmam sincs miért, de reggelinek szánt kakaóját a felöltöztetés nem volt egy nagy ördöngősség. Mindig is szerettem a gyerekeket, főleg akik ilyen nyugodtak voltak, mint ő. Annak ellenére, hogy Jack milyen részletes leírást adott a cseppség napirendjéről, most fogalmam sem volt, hogy mit csináljunk. Így hát, úgy döntöttem, kiviszem, és amíg én tévét nézek ő ellesz a kis játékaival.
Tökéletes ötletnek tűnt, és valljuk be, az is volt. Zoe a csörgőjét rázogatta, rágókáján csámcsogott, míg én próbáltam megérteni valami idétlen szappanoperát. Most akkor Francesco azt a Mariannat szereti, vagy a másik idétlen nevű nőt? Már tudjuk miért is nem nézek ilyen műsorokat. Végül mikor felcsendült a zene, mi a végét jelezte nagy szemekkel, sóhajtva álltam fel. Inkább kimegyek a konyhába, hogy kiheverjem ezt, és ha már ott vagyok, hogy hasznos is legyek, pucolok mandarint Zoenak. Végül is, miért ne?
A körmeim alatt már éreztem a mandarin levét, sőt, héjának kis cafatjait is, amit mindig is utáltam. Halkan dúdoltam egy random dallamot, erősen fülelve, mit is csinál a kicsi. Mégsem hallottam meg egy annál sokkal fontosabb dolgot. Mikor is, valaki gondolom a hátam mögé lépve szorította le a kezeimet és a számra még egy óriási, meleg kezet. Basszameg.
~Michaels POV~
Ki mondta neked, hogy az emberrablók élete olyan menő, adrenillan teli meg minden? Nos, az utolsó még igaz is. Az adrenalin szinted állandóan fent van az egekben, ha észrevettek, két dolog lehetséges. Okosabb nálad, elbaszod, és lesittelnek, vagy ott dobod fel a cipőt. A másik lehetőség gyakrabban történik meg. Nyersz és megkapod amit akarsz.
A főnököm azt a parancsot adta keressem meg Jack Hemmingst és vigyem oda. Ahogyan a fickót ismertem voltak izmai bőven, szóval ebben az esetben eléggé aggódtam a dolog miatt. Amikor megérkeztem a kijelölt területre viszont egész mást láttam. Egy cingár kölyök terpeszkedett a tévé előtt, előtte egy baba játszott a szőnyegen. Ha nem vagyok óvatos még gondot is okozhat a gyerek. Mikor a vékony kölyök felállt, hogy a vélhetően konyhába menjen tudtam, hogy óvatosabbnak kell lennem. Ha van nála egy kés, vagy valami, valóban ott patkolok el, mindegy, mennyire én állhatok nyerésre az erőviszonyok szerint.
Így, belopóztam a házba. A kislány túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy észrevegyen, ezen már nem kellett aggódnom. A következő lépés Jack volt. Akár egy nindzsa lépkedtem közelebb a konyhához, az a balfék pedig még észre sem vett, valószínűleg túlságosan el volt foglalva a... Mandarin pucolással? Oké Michael, ne engedd, hogy elvonja a figyelmed. Már egészen mögötte voltam, mikor talán egy árnyékra felkapta a fejét, de nem volt ideje semmire sem. Kezemet szája elé nyomtam, egy kloroformos rongyot tartva, kezeit lefogtam a másikkal. Ellenben ő okos volt. Nem lélegzett.
![](https://img.wattpad.com/cover/35522192-288-k673660.jpg)
CZYTASZ
5 Seconds of Summer Hungarian Bromance Oneshots
FanfictionSziasztok! Ez a Muke Clemmings Hungarian Oneshots továbbra is, de megváltoztattam a címét, ugyanis úgy döntöttem, hogy lehetségesen több ship témájában is írni fogok oneshotokat, sőt, ha gondoljátok kérések írására is bocsájtom a fejem! c: Szóval, n...