Az erőd a fájdalmam

51

Alex

Reggel a nappaliban dolgoztam a kanapén ülve hiszen még korán volt ezért nem mentem fel Árvi ért. Az utóbbi napokban igyekeztem akkor dolgozni amikor ő aludt, hogy később több időt tölthessek vele. Szerencsére, kezd jobban lenni, de még nem az igazi a mobilitása, bár azt sem szeretném, ha megerőltetné magát. Meglepődtem amikor a szemem sarkából megpillantottam őt, hiszen nem hallottam, amikor lejött a lépcsőn, csak akkor figyeltem fel a jelenlétére amikor beindította a kávégépet. Ránéztem és rögtön éreztem a húzást, vágytam rá hisz olyan cuki volt ahogy finoman ringatta a csípőjét. A közelébe érve láttam ahogy zenét hallgat a fülébe dugott fülhallgatókkal, egy szó nélkül köré fontam a karjaimat majd a vállára támasztottam az állam. Amint, észrevett kedvesen elmosolyodott és kivette a fülhallgatóit.

-Jó reggelt! -köszöntem jókedvűen hiszen vele minden reggel olyan fantasztikus. Imádtam benne mindent, de főként a mosolyát és a rendkívül jó szívét.

-Légyszíves kiveszed nekem a mandulatejet. -kért aranyosan. Még levezettem a kezeimet a csípőjére aztán elengedtem és elővettem neki, amit kért a hűtőből. Miután megszereztem neki a dobozt visszaálltam mögé és figyeltem ahogy készíti a kávéját.

-Kérlek bírd ki még egy kicsit. -suttogtam a fülébe, arra utalgatva, hogy a lépcsőn most még nem kéne csak így lesétálnia, mert megárthat.

-Rendben-felelt finoman. Értette, mint kérek. Ezután, beültünk az irodámba átbeszélni a tananyagokat, amiket el kell sajátítania a vizsgáig. Körülbelül 64 oldal-ból álló szakirodalmat adtam át neki, ami lehet most még untatja, de később a projekt megírásánál biztosan nagy hasznára lesz. Eközben én folytattam a saját munkámat, haladtam a szakdolgozat javításokkal is. Órák teltek el, a barátnőm tanult és olvasott amíg én dolgoztam. Egymással, szemben ültünk a nagy mahagóni íróasztalomnál, néhányszor összenéztünk de ezt leszámítva nem sok interakció volt kettőnk közt.

-Ülj rendesen! -szóltam rá keményen, holott tudom finomítani kellene a hanghordozásomon, mivel vele nem lehet, sőt nem is kell így beszélni, ért ő a szép szóból is. Nem rég hallottam, hogy az ember többet ér az életben a mézzel, mint a citrommal, tehát én is igyekeztem gyengédebben szólni Árvenhez. Meg sem rebbent ,sőt reagálni sem reagált, hanem elbújt a z A4-es lapjai mögé és helyezkedni kezdett a széken.

-Már megint túl szigorú voltam igaz Kicsilány?-kérdeztem lehajtva a laptopom tetejét, hogy jobban lássam azt a tündéri arcát. Elhúzta, a száját, nem értettem miért hiszen tudta, hogy jót akartam.

-Ennyire fáj még? Nyugodtan feküdj le, ha úgy jobb. -tettem hozzá jóval barátságosabban, erre megvonta vállát. Addigra furcsálltam a szótlanságát.

-Sehogy sem jobb. -felelte végül, eközben az égkék szemeit elöntötték a könnyek, innen tudtam, hogy ez már rég nem az előbbi mondataimról szólt, hanem annál valami sokkal mélyebbről. Mielőtt felálltam volna, hogy megvigasztaljam hagytam neki egy kevéske időt. Rendezetten, letette a lapjait majd odajött hozzám ahogy mindig szokott. Kifordítottam, a székem, hogy felé fordulhassak.

-Mi bánt hercegnőm? -kérdeztem gyengéden megfogva a felém nyújtott puha kezeket.

-Most mért nem szólsz semmit? Máskor mindig te vagy az első, aki kimondja, ha hibáztam. Talán annyira rosszat tettem, hogy ezt a hallgatást érdemlem tőled is? Kérlek most az egyszer ródd fel nekem a hibákat, amiket elkövettem, vagy csak mondd, hogy rossz ember vagyok, mert egy szörnyetegnek érzem magam Alex! -mondta kifakadva.

-Picim, nincs miért leszidnom téged, semmi rosszat sem tettél. -nyugtattam a kezeit simogatva.

-De nézd meg mi lett belőlem? Túléltem és ezzel egy szörnyeteggé váltam. -reagált letörölve egy az arcán leszánkázó sós könnycseppet.