Locked Out of Heaven |Oikawa × Reader - Befejezett|

eight

Elég sokáig voltunk tegnap medencézni és utána még maradtunk kicsit az előtérben és beszélgettünk. Oikawa felment Makkival, viszont Izumi, Mattsun, és Kageyama ott maradtak. Vettem a srácoknak innivalót az automatából is, így volt hűsítőnk. Kellemes volt a srácokkal beszélgetni, azonban közben azon pörgött az agyam, hogy mégis mi volt Oikawatól ez a viselkedés. Tudom, hogy jó kedve volt, azonban ennek ellenére se értettem, hogy miért változott meg a viselkedése felém. Úgy érzem, hogy ez egyedüli alkalom és volt nem lesz következőnek ilyen velem. Mikor Makkival felmentek, akkor is nagyon jó kedve volt és folyamatosan nevetett. Kicsit féltem, hogy Makki nem tudja majd ezt kezelni, de később írt, hogy minden rendben volt.
  Szerda reggel korábban fent voltam és nem is láttam, hogy a többiek közül bárki fent lett volna, így elmentem egyedül reggelizni. Őszintén szólva jól esett kicsit egyedül lenni. A vezetéknélküli fülesem benne volt a fülembe, zenét hallgattam és egyedül falatoztam. Kevesen voltak, így nem is volt akkora hangzavar az étkezdében. Amikor mentem felfelé, akkor történt, hogy összefutottam a srácokkal. Kezeim a pulcsim zsebében voltak és amikor megláttam őket, akkor megálltam és felnéztem rájuk. Az egyik kezemet kihúztam a zsebemből, majd kivettem az egyik fülest a fülemből.

  - Jó reggelt - köszöntem Izumiéknak.

  - Szia - adott puszit Izumi a fejemre - Elmentél egyedül enni?

  - Igen - biccentettem.

  - Van kedved elkísérni minket? - kérdezett rá Mattsun.

Oikawa kicsit le volt maradva tőlük és amikor beérte őket, akkor nemes egyszerűséggel elment mellettünk.

  - Rossz kedve van? - kérdeztem rá, és közben kicsit a barna hajú után néztem.

  - Összekaptam vele reggel - mondta el Izumi és aztán mesélni kezdte, hogy min is vesztek össze - Láttam, hogy beveszi a gyógyszerét, azonban az nem az volt, amit az orvos írt fel neki. Sokkalta erősebb volt és nyugtató. Mondtam neki, hogy szerintem nem kéne ennyire erős gyógyszert szednie, főleg, hogy másikat is szed. Ezt nem igen vette jó néven és összekaptunk.

  - Tegnap minden oké volt vele délután és estefelé - túrt bele Mattsun a hajába - Most mégis mi van vele?

  - Bipoláris zavar - suttogtam aggodalmasan.

  - Az eszem megáll - csettintett Makki a nyelvével - Komolyan úgy érzem, mintha kicsit hülyére lennénk véve. Folyamat pátyolgatjuk a lelkét, miközben ő egyszer bunkó, egyszer normális velünk. Amikor meg felhozzuk neki azt, hogy beszélje meg veled, akkor egyből nekünk támad. Tudom, hogy nincs jól lelkileg és beteg, de kezd kicsit elegem lenni ebből a viselkedésből. Arról meg inkább nem is akarok beszélni, hogy mennyire csúnyán bánt veled, aztán még ő van kiakadva, hogy megcsalták és akarja, hogy együtt érezzünk vele. Undorító dolog a megcsalás, nem tagadom. De valahogy az jobban megérintett, hogy téged dobott - nézett mélyen a szemembe a rózsaszín hajú fiú - Annyira szerettem a kapcsolatotokat. Jó volt rátok nézni és sokszor azt kívántam, hogy nekem is ilyen legyen. Erre tessék - tárta szét a karját - Ez az idióta elrontotta, és még mi se tudjuk, hogy miért.

  - Ahj - sóhajtott fel Mattsun - Átkozom azokat a napokat, amikor [Név]-et össze kellett kaparni. Mármint, ez nem ellened szólt - pillantott a szemembe aggodalmasan - Csak te tényleg egy mocsok aranyos lány vagy, aki egyedül akkor tud mérges lenni, úgy igazán, ha Oikawa szemétkedik vele, a szakítás óta. Mindig is úgy gondoltam, hogy eléggé érzékeny lelked van és visszahúzódó is vagy. Egyedül azok előtt vagy teljesen közvetlen, akikkel jóban vagy. Szörnyű azt nézni, ami jelenleg történik veled...

Nem tudtam, hogy mit mondjak a srácoknak, mer tulajdonképpen egyetértettem velük. Nagyon nem voltam jó helyzetben és szenvedtem. Akárhányszor tenni akartam ellene, nem jött össze. Mindig jött valami, vagy valaki, aki lerombolta azt, amit eddig összegyűjtöttem magamban. Most is, ahogy erről beszélünk, egyre gyengébbnek érzem, magamat és visszajönnek azok az emlékek, amik a szakításunk utáni napokban történtek velem. Otthon, Izumi anyukája alig tudott megnyugtatni, amikor fuldokolva bőgtem. Még be is lázadoztam a sok sírástól. Nem egyszer gondolkodtam azon, hogy kárt fogok magamban tenni, amit végül gyógyszerek formájában be is váltottam. Küzdöttem az épelméjűséggel és vissza akartam kapni Oikawat.