Locked Out of Heaven |Oikawa × Reader - Befejezett|

four

Tooruval általánosban lettünk jóban. Izumi és ő már kicsikoruktól kezdve jóban voltak és legjobb barátok. Egy általánosba jártunk, viszont nem egy osztályba. A két fiú egy osztályba került, én viszont másikban voltak. Emiatt is történt, hogy felsőben lettünk igazán jóban. Akkoriban nem igen kedveltem Toorut, hiszen már akkor minden lány körülötte legyeskedett. Ő láthatóan élvezte ezt, ezt pedig én nem igen szerettem. Meghúzódtam és nem is akartam megismerni, viszont ő küzdeni kezdett a figyelmemért. Napról napra egyre többet próbálkozott annak érdekében, hogy barátok legyünk. Ez addig-addig ment, míg végül el nem mentem vele és Izumival korcsolyázni. A korcsolyázás olyan jól sikerült, hogy azután másképp kezdtem el nézni t. Félretettem, hogy a lányok odavannak érte és próbáltam megismerni a valódi személyét. Ezek a lányok csak a felszínt látták, nem azt, aki valójában volt. Időről-időre jobban megismertem őt rájöttem, hogy teljesen félreismertem. Nem véletlenül volt Izumi legjobb barátja. Sok mindent megéltek és megértették a másikat. Mikor jobban jóba lettünk, akkor már nem csak Izumi legjobb barátja volt, de az enyém is. Mindig is nehezen barátkoztam és visszahúzódó voltam. Azonban itt volt ez a két fiú, akik a legközelebbi barátaim lettek. Izumival mindig is közeli kapcsolatot ápoltam annak köszönhetően, hogy unokatesók vagyunk.
  Az évek teltek és együtt mentünk gimnáziumba is. Az viszont, hogy összejöjjünk, ezelőtt történt, még az általános utolsó évében. Tooru nagyon sokat küzdött, hogy le tudja Ushiwakat győzni és nem ismerte a határait. Akkoriban elég sokszor készítettem neki ételt, kint maradtam vele estig, hogy eddzen és korábban felkeltem annak érdekében, hogy elmenjek vele futni. Én is nagyon szerettem már akkor röpizni, így bármikor segítettem volna neki. Sokkalta közelebb kerültünk egymáshoz és én ismertem azt az énjét, amit más lányok nem. Előttem megnyílt és tudtam őt kezelni is. Nem volt elég, hogy Ushiwaka ellen küzdött, még otthon sem volt minden rendben. Akkor kezdődött a bipoláris zavara, illetve a depressziója, amikor a nővére kiköltözött a családi házból. Tooruval nagyon közel álltak egymáshoz, és miután elment, magára maradt a szülei mellett, akik elég sokat veszekedtek akkoriban. A szülei még mindig együtt vannak, de a veszekedések megerősödtek é sokszor nem is egy ágyban alszanak. Toorunak szép lassan hullott szét a családja és nem tudott ellene semmit se tenni. A sok szorongás, megjátszás és sérelem miatt kialakult a bipoláris zavara. Ez csak erősödött, amikor egyszer nagyon csúnyán összevesztett a nővérével, amikor "otthagyta" őt. Kicsit megromlott emiatt a kapcsolatuk, de azért még jóban vannak.
  Jómagam mindig is a család fekete báránya voltam, és nem igen találtam a helyemet. Ez pedig erősödött, amikor a szüleim szó szerint lepasszoltak Izumiékhoz, ők pedig külföldre mentek dolgozni. Mindez hatodikban történt, azóta pedig évente, ha egyszer látom őket. Egy ausztrál cégnél dolgoznak, ahol ingatlanokat árusítanak. Nem tudom, hogy ezért miért mentek külföldre, csak azt tudom, hogy magamra hagytak. Izumiéknak nem volt választásuk, ugyanis egyszerűen csak átvittek hozzájuk minden cuccommal együtt és otthagytak. Anya és Izumi apukája testvérek és óriási veszekedés alakult ki, amikor ezt megtették. Nem az volt a legnagyobb bajuk Izumi szüleinek, hogy odavittek anyáék, hanem, hogy magamra hagytak. Az unokatestvérem szülei mindig is jöttem foglalkoztak velem, mint a saját szüleim, így nem is volt kérdés, hogy ott maradhatok velük. Azóta, mióta én itt vagyok velük, úgy szeretnek, mintha csak a sajátjuk lennék. Mindent megadnak nekem és kellő szeretetet biztosítanak, hogy boldog lehessek. Ennek ellenére valóban nehéz az, hogy a szüleim lemondtak rólam. Nehezen viseltem el azt az időszakot, de Tooruék ott voltak velem.
Visszatérve Toorura. Kicsik voltunk, azonban a barátságos érzések kezdtek átalakulni egy egészen mássá. Akármennyire is nem volt nekem szimpatikus a kezdetekben, én voltam az, aki először elmondta neki, hogy tetszik, vagy talán szeretem is. Ő először meglepődött és nem igen tudta, hogy miképp kezelje ezt. Aztán lassan kialakult az, hogy elmentünk párszor randira. Az, ahogyan összejöttünk, eléggé érdekes volt. az utolsó általános iskolás meccsen voltak, ahol veszítettek Ushiwaka ellen. Ott voltam, ugyanis én voltam a menedzsere a Kitagawa Daichinak. Oikawa összetört, én vigasztaltam és ekkor történt, ebben a fájdalmas pillanatban, hogy megcsókolt. Megcsókolt és összejöttünk. Idén ősszel lettünk volna három évesek, azonban ez nem történt meg.