Néma vonyítás

2. fejezet

Blue fáradtan dőlt be ágyába és lehunyta szemeit. Hiába próbált elaludni szemei előtt mindig Alexander arany színűen izzó szemeit látta. Párnájába temette fejét ezzel próbálva csökkenteni felgyorsult szívverését. Az ajtó nyílására lett figyelmes, mikor felnézett édesanyja lépett be egy csésze teával. A nő mindig tudta mire van fiának szüksége.

- Blue kicsim, milyen volt a suli?- Érdeklődött.

- Jó.- Mondta halkan majd bele kortyolt a meleg italba. Anyja elmosolyodott ahogy a nagy bögre szinte teljesen eltakarta fia arcát mikor ivott.

- Fiam, ma hivatalosak vagyunk egy alfa találkozóra ahol az ősi családok tagjai össze gyűlnek. Neked is elkell jönnöd.- Blue egy pillanatig megijdet de hamar rendezte gondolatait, tudta, hogy teljesítenie kell kötelességeit. Nem akart szüleinek csalódást okozni.- És talán....talán megismersz majd valakit ott.- Mosolygott halványan a nő.

- Kit?- Értetlenkedett.

- Hát, a jövendőbelid.- Kezdte óvatosan az asszony.- Tudod, hogy nem erőltetünk semmit fiam de vannak kötelességek amik alól nem tudunk felmenteni.

- Tudom......Ne...aggódj.- Dadogta. A nő felsóhajtott majd pár perccel később magára hagyta fiát gondolataival.

Blue kinyitotta hatalmas szekrényét mely tele volt ruhákkal, ezek nagyrészét soha nem viselte de mint Ősi alfának muszáj volt mindenből a legjobb és legtöbb. Kicsit elkényeztették szülei, de nem hibáztatta őket ezért. Ő az egyetlen gyermekük, Blue ikertestvére, ki legjobb barátja is volt, tíz éves korukban meghalt azóta még a széltől is óvják egyetlen gyermekük. A sors fintora, hogy bátyja Ivan sokkal jobb vezető lett volna mint ő, beszédes volt, határozott erős és mindig megvédte öccsét azoktól kik bántani akarták. De mégis ő elment és Blue itt maradt, neki kell átvegye a vezetést de Ivan nyomába sem ér. Még beszélni sem tud, az önutálattól öklével erősen a falba csapott és elhatározta, össze szedi magát és mindent megtesz, hogy jobb vezető legyen.

~

Az éjszaka még a szokotthoz képest is hűvös volt, de Alexander még így is kényelmetlenül érezte magát öltönyében. De mélyen magában persze tudta, hogy ez nem a ruha miatt van hanem mert elvárják tőle, hogy az legyen akinek nevelték elbűvölő vicces, vidám és kedves mindenkivel ahogy azt illik. Pedig ez csak egy maszk volt számára amit minden ilyen alkalommal felkellett tennie, hogy megfeleljen apjának.

A mostani találkozó legalább kicsit nagyobb érdeklődéssel töltötte el hiszen utoljára 10 éve volt ilyen esemény és akkor még ő nem vehetett részt rajta.  De azt is tudja, hogy az ilyen nagy szabású rendezvények mindig valami súlyos gond megoldása végett kerülnek megrendezésre. Legutóbb egy fajok közötti háborút hivatott megállítani azonban most Xandernek sejtése sem volt mi lehet a gond. Mindenesetre ez egy jó lehetőség, hogy bizonyítsa rátermettségét a vezetésre.

- Hát itt vagy! Már mindenhol kerestelek.- Ugrott nyakába hátulról Sam ezzel kizökkentve a fiatal alfát gondolataiból.

- Szia Sam, te hogy kerülsz ide?

- Apád hívott, hogy legyek itt védelem gyanánt.- Vont vállat a fiú unottan.- De legalább addig is megfigyelhetem milyen is vagy ha szembe kerülsz vágy álmaid tárgyával vagy inkább személyével.- Vigyorgott mindenttudóan és oldalba bökte barátját.

- Te meg miről beszélsz már megint?

- Hát neked szita van az agyad helyén?- Fakadt ki Sam értetlenül.- Blue Holt. Ő is ősi alfa, itt lesz. Most lesz lehetőséged jobban megismerni.

- Valóban.- Gondolkodott el de alig, hogy kimondta a terembe belépett Mr. és Mrs. Holt oldalukon egyetlen gyermekükkel, Blueval. Alexanderben még a levegő is bent akadt a fiatal férfi láttán. Most egészen más volt mint az iskolában. Sokkal határozottabb megjelenése volt sötétkék öltönye nagyon jól kiemelte hatalmas kék szemeit és göndörkés fehér haja is tökéletesen bevolt állítva. Udvariasan kezet fogott mindenkivel akinek bemutatták de még itt sem beszélt két szónál többet mégis nagyon jól elvegyült. Xander már éppen azon volt, hogy oda megy és bemutatkozik neki és szüleinek, ám mikor elindult egy férfi lépett be a terembe huszonöt év körüli. Az eddig komoly kicsit megszeppent tekintetű Blue egy pillanat alatt hatalmas mosolyra húzta ajkát, ezzel megvillantva tökéletes fogsorát. A férfi is hasonló lekesedéssel indult el felé majd egy szoros ölelésben részesítette. Alexander nem tudta elfolytani ösztöneit és akaratlanul is elkezdett tekintete vörösen izzani. Miután sikerült lenyugtatnia magát szülei hívták, hogy menjen bemutatkozni ő is.

- Susanne és Alan Holt, bemutatom a fiamat Alexandert.- Kezdte Mr. King mikor fia oda ért hozzájuk.

- Üdvözöllek, hát Dominic lesem tagadhatnád, hogy a te fiad.- Mondta mosolyogva Alan és kezet nyújtott Alexnek.- Azt hiszem a fiamat ismered az iskolából, Blue.- Intett fiának ki kékségeit bele mélyesztette évfolyamtársa szemeibe. Nem volt érzelem felfedezhető arcán csak ridegen bámulta az előtte állót majd kezet nyújtott és elmosolyodott halványan.

- Szia...Alexander.- Mondta lassan és tagoltan. Látszott rajta, hogy minden szót nagyon megkell formálnia ahhoz, hogy kimondja őket. De az alfát így is elkápráztatta, hogy meghallhatta azt a hangot amit már nagyon szeretett volna hallani, és érezhette puha tenyerét ismét az övében.

- Szia Blue.- Mosolygott vissza rá. A szülők büszkén figyelték fiaikat hiszen azt akarták ők is, hogy a két falka békében éljen tovább az ő vezetésük alatt is. Mielőtt bármit mondhatott volna az a férfi ismét megjelent és hátulról átkarolta a fiatal szöszit. Blue Alexander kezét elengedve simított rá az őt átkaroló kézre. A férfinek nagyon nagyot kellett nyelni, hogy ne verje be az idegen képét. Maga sem értette miért zavarta ennyire de tudta, hogy megkell védje a kis alfát mindentől.

- Bocsánat még besem mutatkoztam, Noah Gray vagyok. Blue egy régi barátom.- Mosolygott és kezet nyújtott a kicsit értetlen tekintetű Lexnek.

- Szia, Alexander King.

- Áhh a másik örökös, hát rólad mesélt B. annyit.- Alex egy boldog mosollyal pillantott a mellettük álló fiúra ki most a padlót oly élénken páztászta mintha az élet értelmét írták volna rá. Annyira aranyos volt, ahogy zavarba jött, Xandernek kedve lett volna jól magához ölelni és...inkább elhesegett a gondolatot.- Na öcsi én beszélek pár régi ismerősömmel addig gondolom ellesztek.- Mondta egy ravasz mosollyal arcán és mielőtt Blue bármit reagálhatott volna eltűnt a tömegben.

- Szóóval...- Kezdte Alex idegesen kicsit.- Meséltél rólam a barátodnak?- Vigyorgott.

- Ne...nem...cs.....csak....- Dadogott de nem folytatta.

- Csak?-Erősködött.

- Mi...mindegy.- Hajtotta le fejét és szomorúnak tünt picit.A férfi oda hajolt füléhez és halkan intézte szavait, hogy csak ő hallja.

- Nagyon szép hangod van.- Suttogta.- Nincs miért szégyenkezned, ha nehéz elmondani amit akarsz akkor írd le.- Húzott elő egy ceruzát és egy papírt zsebéből. Még Sam adta neki akkor még nem értette milyen okból de most hálás volt neki és tudta jön neki eggyel. Blue egy pillanatig habozott majd hálásan elvette az írószert.

"köszönöm"- Alex mosolyogva olvasta a fiú gyöngybetűit.

- Nincs mit. Annyira rosszul érzem magam, hogy eddig nem is ismertelek. Pedig biztosan találkoztunk már.- Vakarta meg fejét az alfa, nagyon kínosan érezte magát. Blue mosolyogva kezdett írni.

" Nem vagyok túl feltűnő személy, ne aggódj emiatt"

- De az vagy...legalábbis mióta megláttalak folyton rád gondolok.- Mondta mély hangon az alfa, miközben társa arcát figyelte vággyal teli tekintettel. Blue fülig pirulva fordította el fejét tőle, de Alexander lágyan megfogta állát és úgy fordította vissza arcát maga felé.

- Ne...ne csináld....bá...bárki...megláthat.- Mondta halkan és hátrébb ált egy kicsit.

- Na ez már egy kész mondat volt. Úgy tűnik a legjobbat hozom ki belőled, ami annyit jelent, hogy még több időt kell veled töltenem.- Gondolkodott el, arcán pedig egy kacér mosoly bújkált. Blue csak nevetve vállon csapta és fejét rázva indult el megkeresni Noáht.