Néma vonyítás

3. fejezet

A terem tele volt ősi családokkal kik mind vezetői pozíciókat töltöttek be. Voltak kik külföldről érkeztek csak erre az eseményre. Blue ahogy körbe tekintett a teremben az emberek legtöbbjéről megtudta állapítani, hogy mi élete mozgató rugója. Milyen meglepő, a pénz volt a legtöbbnek de volt itt szerelem, bosszú, hazugság, és érzett még valami különöset ezt nem egy konkrét emberen. Inkább olyan volt mintha a levegőben lett volna, valami feszültség. Az érzés egyre erősebb lett így elindult körbe a teremben hátha lát valami furcsát. 

- Hát itt vagy. Már azt hittem elbújtál valahova.- Nevetett Noah és átkarolta a fiút.- Valami baj van?

- Nem..tudom..le...lehet.- Ráncolta össze homlokát még mindig a termet pásztázva. Tekintete megakatd egy pillanatra a terem másik sarkában álló szülein kik Alexxel beszélgettek.

A következő pillanatban a terem elsötétült és valami fül süketítő zajt lehetett csak hallani, ami vérfarkasoknak még kegyetlenebb volt mint átlag embernek lett volna. Blue a földre rogyott a fülébe hasító éles fájdalomtól. Pár másodperc volt az egész de mire magához tért újra világos volt a teremben. Tekintetével rögtön családját kereste, Noah mellette volt és Alexet is látta de ahogy álltak fel az emberek és az őrök tolongtak nem látott mást. Mindenki egy irányba tolongott és fejében az a furcsa érzés egyre csak erősödött. 

- Ne menj oda, maradj itt. Ezt nem akarod látni.- Noah a fiú elé állt zihálva, de Blue eltolta magától és a tömeg elejére furakodott. Ridegen tekintett le a földre ahol hatalmas vörös vértócsa volt és ott feküdt édesapja. Szemei fátyolosak voltak, testéből eltűnt az élet. Fél méterrel arréb édesanyja feküdt két emberrel mellette kik vérző sebeit fogták le. Valaki mentőt is hívott de Bluenak mintha csak még mindig az a furcsa zaj zengett volna fülében, semmit nem hallott. Az idő mintha megállt volna körülötte és csak apja arcát látta , mintha nem is igazi lenne csak egy bábú ki egy perce még vidáman beszélgetet. Egy erős szorítást érzett karján és mire felocsúdott már az udvaron találta magát ahol mentősök és rendőrök voltak mindenhol. Mint a hangyák úgy nyüzsögtek.

- Blue...Blue figyelj rám!- Rázta meg Alexander a fiú vállát majd arcát tenyerei közé fogta de még így is remegtek kezei.- Sajnálom Blue de édesapád meghalt, anyukádat most szállítják kórházba, ha szeretnéd haza viszlek, de..

- Utánna megyek.- Mondta határozottan és hangjában nyoma sem volt a dadogásának. Az alfa bólintott majd besegítette kocsijába ő pedig a vezető ülésre ült.Pár perccel később már a főúton száguldottak a mentő után.

~

- A műtőben van, súlyos a sérülése, rengeteg vért vesztett. Mr. Holt nem akarom hiú reményekkel táplálni, készüljön fel minden eshetőségre.- Mondta az orvos.

- Értem...rendben.- Mondta ridegen majd leült a váróban egy székre, majd Alex is megérkezett.

- Blue...részvétem.- Kezdte halkan az alfa.- Ha bármiben...

- Nem kell.- Vágott közbe.- Köszönök...mindent. De....

- Nem hagylak magadra..- Alex megszorította a fiú kezét de az elhúzta tőle. Az elkövetkező órákban néma csöndben ültek egymás mellett, és Alexnek úgytetszett mintha Blue csak testben lenne itt. Arca teljesen kivolt simulva, fal fehér volt, meredten nézett egy pontba nem is pislogott, könnyet sem hullajtott, de szemeiben látszódott a szívet facsaró fájdalom, olyan intenzív szenvedés amelyet még ember arcán nem látott Alexander, pedig sok temetésen volt már. 

Hat órával később az orvos kimerülten sietett a váróba és tekintetével kereste őket, de Blue már előbb észre vett, hirtelen vissza tért belé az élet és oda rohant a férfihez.

- Mr. Holt...az édesanyja túl van a műtéten, de még mesterséges kómában tartjuk, hogy szervezete feltudjon épülni. Azonban...

- Igen? Folytassa.- Kérdezte idegesen a férfi.

- Azonban, nagy esély van rá, hogy többé nem fog tudni járni.

Miután az orvos elment, Blue bele túrt hajába. magára kapta kabátját és a kijárat felé indult. Lépti nagyok voltak, mintha sietne valahová.

- Blue, hová mész? Édesanyád mellett a helyed.- Rohant utánna Lex.- Mit csinálsz?- Fogta meg a férfi karját és maga felé fordította. Ahogy szemébe nézett még mindig ott ült rajta a szenvedés de most gyűlölet is fegyült tekintetébe.

- Hagyj.- Morogta és kitépte kezét a szorításból.

- Nem, nem engedlek el egyedül ilyen állapotban.- Blue egy nagyot fújtatott majd bólintott. Alexander autójával a Holt ház felé vette az irányt, mellette ülő fiú pedig csöndbe burkolózva nézte az elsuhanó tájat az ablakon át.

- Állj itt meg.- Mondta egy kis idő után.- Kérlek....várj itt...meg.- Választ sem várva kiszállt és elindult a sötétben. ekkor vette csak észre az alfa, hogy a temetőnél vannak.