Rab, király, katona - Kulcsok és koronák I.

A kis balerina

Az Kituluba tartó hajó egy hideg, decemberi reggelen bontott árbócot. Előző este kisebb ünnepséget rendeztek Arelnék számára. Corwin szerette az ilyesmi összejöveteleket. Nem volt ott más, csak az édesanyja, Arlen, Morna és az ő édesanyjuk, Ayondela. Csakis a család – a megfogyatkozott család. Két apával kevesebb.

A hajó indulását Corwin nem nézhette a kikötőből, bár szeretett volna ott lenni. De nem mehetett ki – nyomós indok nélkül nem. És ez sajnos nem számított elég nyomós indoknak. Így aztán ahelyett, hogy a mólóról integetett volna, egyedül vett részt a tanórán, amelyen máskor Arlennel együtt szoktak szenvedni. Ha nem lett volna elég a magány, a tanár sem repesett az örömtől. Magas, szikár férfi volt, görbe orrnyergét dörzsölgetve dőlt neki az asztalnak, kezében a Corwin által írt összefoglalóval.

– Néha úgy érzem, teljesen feleslegesen mondok én bármit is – kezdte. Corwin már sokszor végighallgatott tőle olyan beszédeket, amelyek így kezdődtek. És a többi tanárától is.

– Én nagyon élveztem ennek az összefoglalónak a megírását – szólt közbe Corwin. – És igen, tudom, hogy miket beszéltünk itt az órán, de én annyi más lehetőséget tudnék még elképzelni...

– Nem kell más lehetőségeket elképzelni. A tények adottak, a feladat ezek részletes kidolgozása volt, nem pedig öncélú újítgatások.

– Ezek nem öncélúak. Szó sincs ilyenről. De én így gondolom, én ebben látom a jövőt – mutatott Corwin a papírokra. – Szerintem igenis támogatnunk kell a művészeteket. Nincs az országnak múzeuma. Az emberek szeretik a szép dolgokat, szívesen mennének megnézni mások festményeit és szobrait. Szobrokat meg amúgy is lehet állítani bárhova, azokat is szeretnék. Ugyanez igaz a zenére is, sokkal több lehetőséget kellene biztosítani a zenészeknek. És a tudományos ismeretek bővítését is lehetne érdekes formában megszervezve átadni, felkelteni az emberek érdeklődését. Strandok is alig akadnak, pedig Aderyn egy jó része a tengerpart mellett húzódik. Ez a téma engem kifejezetten érdekelt tizenhat éves koromban, akkor írtam is egy kis tervezetet róla. Majd megkeresem, nem tudom, már, hol van, mert az akkori naptár hátulján dolgoztam ki, mert az esett épp kézre, de...

A férfi váratlanul közbeszólt.

– Elvárom, hogy a következő órára újabb összefoglalóval érkezzen, amelyet a tanulmányai alapján fogalmaz meg.

Corwin lemondóan bólintott. Az önálló ötleteket soha senki nem szerette.

Ha más nem is, azért az adott neki egy vigaszt, hogy Rionát érdeklik az ötletei. Előfordult, hogy nem értett vele egyet valamiben, de legalább ő is a saját nézeteit fejtette ki, nem azt, amit valaki megmondott neki. Máskor meg nem is szólt hozzá az ötletekhez, csak kíváncsian meghallgatta őket. De olyan is történt, nem egyszer, hogy egyet értett Corwinnal.

Most, hogy Arlen elment, ő volt az egyetlen társasága Corwinnak, és örült, hogy jól kijönnek. A könyvtár lett a közös kis zuguk, kedvüktől függően választottak valami könyvet, amit aztán együtt olvastak. Eleinte főként Corwin, de lassacskán Riona is ráérzett a betűk világára, és hamarosan úgy olvasott, mint aki születése óta képes rá.

A felkért tanárnő kezei alatt napról napra ügyesebb lett. Corwin gyakran váltott pár szót Muirne asszonnyal, aki állította, hogy Riona tehetséges, sok mindenben jeleskedik. Biztosította Corwint afelől, hogy a lány a születésnapjára olyan lesz, mint aki a börtön szót még csak nem is ismeri.

Riona is jó véleménnyel volt Muirne asszonyról. Azt mondta, nem mérges a rossz válaszokért, jól együtt lehet vele működni és még vicces is. Így, hogy ők ketten összhangban voltak, úgy tűnt, tényleg eredményes a munkájuk.