Rab, király, katona - Kulcsok és koronák I.

Előkészületek

A tavasz közeledtével Corwin egyre több rossz hírt kapott. Nem volt ez másként ezen a napon sem. Részt vett a tanács megbeszélésén, de egyre inkább eluralkodott a káosz. Mintha nem is egy hivatalos megbeszélésen lettek volna, sokkal inkább egy kocsmában. A főnemesek egymással veszekedtek, az asztal túloldaláról ordibáltak egymásnak, mintha így megoldhatnák az aktuálisan felmerülő problémákat. A kocsmai hangulatot ráadásul fokozta az egyik gróf kezében tartott borosüveg.

- Már elnézést, uram! - szólt rá Tenille királyné. Corwin sajnálta, mivel az összes nemesember közül ő pont gróf Maurist kedvelte a leginkább.

Édesanyja nem állt itt meg. Felemelkedett székéből és - mindenki legnagyobb döbbenetére - erőteljesen az asztalra csapott.

- Elég legyen! - szólt. Nem beszélt hangosan. Corwin féloldalasan elmosolyodott. Ó, nem, az anyja nem volt hajlandó felemelni a hangját. Egyrészt a döbbenet miatt, másrész, hogy értsék szavait, a teremre néma csend telepedett. - Megkérném Lord Cearbhaillt, hogy számoljon be a fejleményekről.

A bajszos, ősz férfi felállt, kezében temérdek mennyiségű papírt tartva. Megköszörülte a torkát és belekezdett a mondanivalójába.

- Igen, nos, tehát, ami a banánültetvényt illeti...

- A widfowlkokról, Lord Cearbhaill, a widfowlkokról - szólt közbe a királyné. A hangja higgadt volt, arca kifejezéstelen, Corwin, aki mellette ült és régóta ismerte már, mégis látta rajta, hogy fel tudná pofozni a férfit. Pedig az anyja soha életében nem vetemedett még ilyenre.

- Ó! Jól van. - Kissé lelombozódva az asztalra helyezte a papírokat, hogy egy újabb stócot vegyen fel, és bele sem pillantva kijelentse: - Újabb lázadások történtek.

- Nem hajlandóak az együttműködésre - vetette közbe Conaill alezredes. Corwin hálás volt érte, mert őt is kedvelte. Sötét hajú, széles vállú férfi volt, hangjának kellemes, de határozott zengése betöltötte az egész termet. - Egyre erőszakosabban lépnek fel ellenünk, és úgy tűnik, nem hajlandóak a tárgyalásra.

- De miért nem? Hiszen az édesapámmal többször is tárgyaltak - Corwint bizonytalanul nézett az alezredesre. Attól tartott, tartán a kérdésére a válasz ő maga lesz. Talán a widfowlkoknak az apja szimpatikus volt, ő maga ellenben nem. Csak egyszer járt náluk, akkor kifejezetten jól érezte magát, és kedves embereknek tűntek.

- Nem tudjuk, felség - rázta Conaill a fejét. - De jó lenne minél előbb megszerezni a hozzájuk tartozó területeket, mivel nem messze az ő lakhelyeiktől már a mi embereink élnek, viszont Nordur királysága is magának akarja a földjeiket. Úgy tűnik viszont, hogy a widfowlkok ijedtek és összezavarodtak. Gyanítom, részben a természeti csapások miatt, részben pedig amiatt, hogy elveszítik a földjüket.

- Ha már így felhozta a természeti csapásokat - szólalt meg a terem túlsó végében egy, az ötvenes éveiben járó asszony -, szeretném megemlíteni, hogy újabb hat várost és tizenegy falut érint az aszály az ország keleti részében. Nyugaton ezzel szemben három folyó is oly mértékben kiömlött, hogy az embereknek el kellett hagyniuk a házaikat.

Corwin gondterhelten megdörzsölte az arcát. Egyre inkább aggasztották ezek a különös változások. Azóta a decemberi este óta földrengés ugyan nem volt, de előfordult, hogy a szeme láttára ment tönkre egy paradicsom egyetlen pillanat alatt - egyik percben még gömbölyű volt és piros, a másikban fonnyadt és büdös -, ahogyan egyszer az egyik ló is rátámadt a lovászokra, akik évek óta a gondját viselték. Szellő volt az egyik legnyugodtabb kanca, ráadásul mindez hirtelen és ok nélkül történt. Mire többeknek is feltűnt, hogy baj van, már normálisan álldogált egyhelyben, mintha mi sem történt volna. Egyik nap olyan köd ereszkedett a városra, hogy az orrukig sem láttak. Egyre több beszámoló érkezett hasonló esetekről.