Rab, király, katona - Kulcsok és koronák I.

Tanórák

Muirne asszony hétfő reggel érkezett.

Corwinnak lett volna más dolga, de érdekesebb volt őt fogadni, mint Arlennel vívni. Gondja nem Arlennel akadt, hanem a vívással, de ezt sosem vallotta volna be neki, inkább azt mondta, igenis vele van a baj. Arlen tehát nem lepődött meg, amiért késett.

Muirne asszony egy kis bőrönddel a kezében érkezett. Az érte küldött hintóval zötykölődött be a kastély falain belülre, Corwin pedig az ajtóban állva fogadta.

A testes hölgyet Darragh kisegítette a kocsiból, és a csomagját is elvette volna tőle, de a nő nem engedte.

– Hagyd csak, fiacskám, majd én viszem – szólt. – Elbűvölő ez a kastély! – magyarázta az inasnak, amíg a lépcsőn lépkedtek felfelé, ahol Corwin várta őket. Reggel megpróbálta rendbe szedni a haját, hogy jó benyomást tegyen az asszonyra, de a hideg, novemberi szél mostanra összekócolta.

– Jó reggelt kívánok, kegyelmes asszonyom, kérem fáradjon beljebb, nagyon hideg van idekint – hadarta neki Corwin, mert nem akart tovább kint ácsorogni.

Odabent felvezette a hölgyet a lakosztályába, közben pedig beszédbe elegyedett vele.

– Jól utazott?

– Remekül! Kedves emberek jöttek értem. Bevallom, amikor megkaptam azt a levelet, először azt hittem, valaki tréfát űz velem. De hát a hivatalos pecsét is rajta volt – magyarázta Muirne asszony jó kedélyűen. Élettel teli. Ez jutott eszébe Corwinnak arról, ahogy beszélt. – Olyan régen tanítottam már, alig várom, hogy újra munkának lássak!

– Mit gondol, lehet róla szó, hogy ne csak a hagyományos módon folyjon az oktatás? – kérdezte Corwin, amíg bekanyarodtak egy lépcsőfordulóban.

– Természetesen! Egy módszer nem módszer, én mindig azt mondom. Ha valamit nem sikerül megtanulni a gyerekeknek úgy, ahogy először magyarázom, akkor mindig megpróbálom másként. Már persze, ha van rá idő. Sajnos a legutolsó tanítási évemben hetven gyerek járt egy osztályba. El tudja azt képzelni? Teljes káosz uralkodott, pedig nagyon jó gyerekek voltak, és okosak is.

Közben megérkeztek a nő kijelölt szobája elé. Corwin hagyott neki időt, hogy lepakoljon, majd együtt indultak el a tanterem irányába. A helyiségbe lépve már ott találták Rionát, aki a padban ülve, unottan könyökölt, és maga elé bámult. Érkezésükkor felkapta a fejét. Muirne asszony rögvest ott termett előtte.

– Nagyon örülök, hogy megismerhetlek! – kezdte kedvesen, és megrázta a kissé döbbent lány kezét. – Maradj csak ülve, én meg majd idehozok egy széket. – Muirne asszony térült fordult, és már ott is volt a széke Riona mellett. Leült, és még mielőtt szólásra nyithatta volna a száját, Corwin gyorsan megszólalt.

– Egyelőre én is maradnék. Meg kell beszélnünk valamiféle tanmenetet. – Ő is kerített magának egy széket, és leült velük szemben, az asztal túloldalára. – November vége van, nekünk május elejére kell elkészülnünk – magyarázta. – Öt hónapunk van tehát, ami nem sok, de ennyi idő alatt mindent meg lehet tanulni, ami kelleni fog. – Muirne asszony hevesen bólogatott, előszedett egy lapot, és szorgos jegyzetelésbe kezdett. – Néhány terület fontosabb lesz, mások kevésbé, azokra helyezzük most a hangsúlyt, ami tényleg lényeges. Ezekről majd írok egy listát. Egyelőre az alapok kellenek mindenből, utána lesz fontos, hogy mi az, ami magasabb szinten hasztalan. Neked van valami konkrét kérésed? – nézett Rionára, aki csak megrázta a fejét. – Rendben, akkor én most megyek. Ha bármi kell, azzal a csengővel lehet jelezni a személyzetnek, én pedig délután három óra után szabad leszek, akkor tudunk beszélni. – Felállt, és visszahúzta a székét a fal mellé. Az ajtóból még intett egyet, aztán lesietett az udvarba, megkeresni Arlent.