Rab, király, katona - Kulcsok és koronák I.

Hazatérés

Az éppen arra sétálók megbámulták őket, de Corwin igyekezett nem foglalkozni velük. A palota előtti folyón már várta őket a hajó, melynek oldalára a Malitnor-szigetek címerét festették.

Ahogyan a császár is mondta, levitték őket a tömlöcökbe. A hajó kellemesen siklott a vízen, Corwin viszont aggodalmasan próbált kilesni, de nem talált rést. A korábbi süllyedés még jobban elbizonytalanította a hajózással kapcsolatban.

Végül leült a priccsre, és az ölébe ejtett kezét bámulta. Kilátástalannak érezte a helyzetet. Ugyan Minoru császár megkönnyítette a dolgukat, még így sem volt semmi esélyük megtalálni a negyedik követ. Corwinnak ötlete sem volt, az apja hová tehette, kinek adhatta. Büysorun, Sorrisa és a Melitnor-szigetek voltak a fő szövetségeseik. Ezen kívül ott volt még Kitulu, de ott házasság révén még erősebb kapocs volt.

Elfeküdt a priccsen, összehúzta magát, és fejben sorra vette az országokat. Aztán az jutott eszébe, lehet, az apja még nem adta oda senkinek sem a negyedik követ. Talán még nem talált arra méltó szövetségest. Elhatározta, hogyha visszaérnek, átkutatja édesapja szobáját. Ott kell lennie!

A szíve hevesen kalimpált. Sikerülni fog, ugye? Most már nem volt egyedül. Itt volt Riona. Bran is hitt neki. Fergan is. Minoru császár. Mellé állt néhány ember. Nem volt egyedül.

De akkor miért érezte magát mégis ilyen magányosnak?

*

Az étkezések alkalmával kiengedték őket a tömlöcből. Riona most először tűnt elégedettnek az étellel, és Corwin valahol viccesnek találta ezt.

Aztán visszamentek a tömlöcbe, és Corwin megkérte a hadnagyot, hogy hadd kerüljenek egy zárkába. A férfi beleegyezett, így hát tudtak kettesben beszélgetni.

– Tehát – kezdte Corwin. A kis helyiség közepén állt, hátrasimította a haját, aztán fel-alá kezdett járkálni, míg Riona csak ült a priccsen, és tekintetével követte őt. – Nincs meg a negyedik kő, és nekem csak ötletem van, hol lehet, de félek, hogy nem fogom megtalálni, és akkor semmi értelme az egésznek. Fölöslegesen utaztunk ennyit, nem kellett volna két országot is meglopnunk, Brannek nem kellett volna megsérülnie...

– Corwin – Riona tőle szokatlan lágysággal vágott közbe. – Nyugodj meg. Úgy hiszem, ha sikerül három követ visszavinni, az már jelent valamit. Egyszerűbb megkeresni a negyediket, ha a többi háromra már nincs gond.

Corwin a fejét rázta.

– De a múltkor még azt mondtad, nincs értelme két követ oda vinni. Ellopják, mire megszerezzük a másik kettőt. És igazad volt. Ó, te jó ég! – kezével ismét végigszánkázott a haján. – Anyám is irtó dühös lesz. – Behunyta a szemét. – Így kell haza mennem, mindenki tudni fogja, mit tettem, az egész ország utálni fog.

Hátát a zárka falának vetve a földig csúszott. Felhúzta a térdét, és átölelte magát. Mit fognak lépni? Nyilván nem hagyhatják, hogy egy kleptomániás király maradjon trónon. Pontosabban, hogy valaha is trónra kerüljön. Börtönbe zárják? Száműzetik? Felakasztják?

Egyre nehezebben kapott levegőt. A térdére hajtotta a fejét, zihált, és alig vette észre, hogy Riona odatelepedett mellé, és a vállára tette a kezét.

– Nem fognak utálni.

– Már így is utálnak.

Riona óvatosan átölelte.

– Dehogy utálnak. Ha tudnák, mit tettél értük... Az egész világért. Szerintem te nem is tudod, milyen jó ember vagy.

Corwin a fejét rázta. Nem jó ember volt, hanem csak szimplán gyengelelkű. Az apja is megmondta. Ne legyél már ennyire gyengelelkű – rivallt rá egyszer, mire Corwin ajka lebiggyedt. De én... az vagyok – felelte, mire az apja felpofozta. Ezzel nagyon kihozta a sodrából.