Rab, király, katona - Kulcsok és koronák I.

A tizenkettes cella foglya

Vannak délceg  hercegek, akik a legmagasabb tornyokból mentik ki az elbűvölő hercegnőket, és vannak koronázatlan királyok, akik a várbörtön mélyéből szabadítanak ki csapzott tolvajlányokat suttyomban. Corwin az utóbbiak közé tartozott.

Már bánta, hogy a bakancsát vette fel, mert abban képtelenség volt halkan lépkedni. A puha talpú papucsa praktikusabb lett volna, de mégis ki megy papucsban a börtönbe lányokat menteni? Azért ennyire még ő sem volt balgatag. Még akkor sem, ha így csak lassan tudott lépkedni a kihalt kastély sötét folyosóin. Késő volt már, éjfél is elmúlt, de még mindig megvolt rá az esély, hogy összefut egy szolgálóval. Vagy az édesanyjával.

Amint leért a földszintre, befordult egy szűkös folyosóra, onnan pedig a tömlöcökhöz vezető még szűkösebb csigalépcsőre. Ahogy a sötét, állott levegőben tapogatózva lépkedett lefele, azon tűnődött, vajon a lépcső alján melyik őrhöz lesz szerencséje. Ahhoz, amelyik mindig elalszik, és még motyog is álmában, vagy a másikhoz, amelyik meg járőrözik a cellák közt. A lépcsősor végére érve halk hortyogás és motyogás ütötte meg a fülét, tehát úgy tűnt, előbbihez.

Ahogy a huzatosfolyosóra ért, megborzongott. 

Nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el. A harcsabajszos őr feje a mellkasára bukott, sisakja megbillent a fején.

– Mondd meg neki, Ros, mondd meg neki – motyogta éppen. Corwin a nyakát behúzva nevetgélt, ahogy elosont előtte. Néhány napja, amikor itt járt,  beszélgetett is vele kicsit. Az őr akkor a birkákról magyarázott álmában, ő pedig közbekérdezett, és egy nem túl mély, de igencsak szórakoztató eszmecsere alakult ki köztük.

Most viszont nem mert kockáztatni. Szíve hevesen vert, miközben kitartóan settenkedett ovább a célja felé, ami a tizenkettes számú cella volt. A várbörtön olyan volt, akár egy labirintus, könnyen el lehetett tévedni idelent, ha az ember nem ismerte a terepet. A csupaszkőfalak mentén haladva Corwin azonban magabiztosan lépkedett. Ő itt nőtt fel. Na nem a börtönben, de a kastélyban, és gyerekkorában nem egyszer szökött le idejátszani. Nem egyedül, hozta ő a barátait is – akik közül aztán rendszeresen elveszett egy-egy. De ő nyerte az összes kör bújócskát.

Odakint feltámadt a szél, egy emelettel feljebb bevágódott egy ablak, a csípőslevegő beszökött az ingujján, mire Corwint kirázta a hideg. Az egyik cellában egy nagydarab férfi horkolt, hárommal arrébb pedig egy másik görnyedten előrehajolva a térdén dobolt. Veszélyes bűnözők voltak. Egyikük egy bűnszövetkezetet vezetett, a másik embert ölt. Nem véletlenül kerültek börtönbe.

Volt azonban tőlük nem messze egy lány, aki Corwin megítélése szerint nem tartozott ide. Egyrészt túl fiatal volt. Másrészt lopott. Ételt és ruhát. Ez mind. Nem a legszebb dolog, amit valaki tehet, de pár nappal ezelőtt beszélt már a lánnyal, azóta pedig a tudtán kívül megfigyelte, és a fejében körvonalazódni kezdett egy terv. Egy olyan terv, amivel mindketten jól járnak.

Ezért volt hát most itt. A tizenkettes cella ajtaja elé lépett, és pár másodpercig csöndben nézte a foglyot. A lány a durva faágyon ült. Felhúzott térdét átkarolva, fejét a lábára hajtva pihent. Fázhatott is a lenti hideg, huzatos tömlöcben, alig láthatóan reszketett. Nem vette észre az ajtó előtt álldogáló Corwint, így a fiú megszólította.

– Ide jönnél, kérlek? – suttogta, mire a lány felkapta a fejét. Előbb alaposan szemügyre vette őt, aztán lassan leeresztette a földre előbb egyik, majd másik lábát. Nem volt cipője. Odasétált a rácsos ajtóhoz, és kérdő, gyanakvó tekintettel meredt a látogatójára.

Corwin nem volt biztos benne, hogy a lány tudja, ki ő. Amikor először itt járt, a lány magától sietett oda az ajtóhoz. Arra kérte, engedje ki, ő nem érti, miért van itt. És nem bír itt lenni. Túl szűkös. Ez volt az egyetlen kifogása. Corwin később utánanézett, megkereste az aktáját, ami szerint lopásért került börtönbe, majd visszament a lányhoz és megkérdezte, mit lopott. Ugyanazt a választ adta, mint ami a papírokon szerepelt, tehát nem hazudott. Egy kiflit és egy inget tulajdonított el. A kiflit elvették tőle, a felsőt rajta hagyták.