Te vagy az! /BEFEJEZETT/

Időjárás

Tizennyolcadik fejezet
🌧️

— Minden péntek este bulizol, igaz? — kérdezem Patriktól órán.
— Igen, többnyire — mosolyog.
Valamiért egyáltalán nem tetszik, amit hallok és látok. És nem azért, mert Patrik szája fel van repedve.
— És előző pénteken?
— Az egy kivételes nap volt.
Valóban.
— Szóval józan voltál? — faggatom tovább.
— Szín józan — vigyorog továbbra is.
— Tudod én nem, egyáltalán nem voltam józan! — tisztázom magam.
— Igen, tudom.
— Szóval elmesélhetnéd miről beszélgettünk — nyelek egyet.
— Á, inkább nem.
Most csak szórakozik velem.
— Miről volt szó? — kérdezem újra.
— Akkor is feltettél egy csomó kérdést, mint most — mondja.
— Igen? Miket? — lesütöm a szemem, mert most is csak kérdezgetem.
A reakciómat látva felröhög.
— Tudod a drogozásnak ez a következménye: emlékezetkiesés, Lyuki — kopogtatja meg a halántékom, mire elkapom a kezét.
— Tudom, csakhogy én nem drogoztam! Ittam, ezért fogalmam sincs mit mondtam — engedem el.
— Ha sok alkoholt iszol lerészegedsz és persze őszinte leszel — mintha egy szakértő könyvből olvasná fel.
Kezdett elfogyni a türelmem.
— Még te mondod nekem? — húzom fel a szemöldököm és a tekintetünk egyből összeakad. Mindketten tudjuk melyik esetről beszélek.
— Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy ismerek egy lányt, aki nem csak részegen őszinte... — hangja nyugodt, mintha kitörölte volna a fejéből az előbbi kérdésem.
A végeláthatatlan szócsatának Bába vetett véget, aki megállított a szünetben és egy beadandóval lepett meg minket. Egyáltalán nem érdekelt, mert év végéig már úgysem bukok meg infóból.

Amikor az ember mindenáron el akar kerülni valamit, előbb-utóbb úgyis kiköt ott.
Szóval az ominózus péntek este után egy csomó kép és videó kikerült rólam. Visszahívtam Bálintot és elmesélt mindent.
Fogalmam sem volt róla, hogy voltunk egy házibuliban is. Patrik is ott volt, miután beszéltünk telefonon. Találtam neten egy videót, ahol verekedik két másik sráccal, én pedig csutak részegen, de próbálok közéjük állni, hogy végre befejezzék. Bálint szerint az egyikük megfogta a mellem, ezért alakult ki egy nagyobb vita. A fogdosós fiú vére volt a kezemen, de nem én vágtam orrba, hanem Patrik. Hamar vége lett a felvételnek, mert amikor odaálltam Patrik azonnal észbe kapott és befejezte a verekedést.
Erről nem igazán volt mit beszélnünk, a videóból egyértelműen kivehető a történet. Na meg Patrik sokszor keveredik balhéba, persze hálás voltam, de más lányért is megtette volna ezt, ebben biztos vagyok.
Aztán megtudtam egy-két részletet arról is, hogyan jutottam haza.
— Attól még, hogy összebalhézott másokkal, józan volt és Gerda mondta, hogy nyugodt szívvel elengedhetünk Patrikkal, így ő vitt haza az autójával — avatott be Bálint.
Nagyszerű!
— Akkor ennyi? Nem öltem meg senkit?
— Nem — nevet fel a vonal túlsó oldaláról.
— Hála az égnek! — dőlök hátra megkönnyebbülve. — Esetleg ott voltál, amikor hívásban beszéltem Patrikkal? — kérdezem, mint utolsó reménysugaramat.
— Nem, elvonultál — válaszolta.
Kínosan mosolyogva — amit szerencsére nem látott — megköszöntem a beszámolót és elbúcsúztunk egymástól a magunk módján.
— Viszlát hölgyem! — köszönt el a szokásos becézésemmel.
Gondolom jóban lettünk az együtt töltött idő alatt, kár hogy alig emlékszem belőle bármire.
Miután letettünk megláttam, hogy pár perce bekövetett Patrícia és Timi.
Ennyi barátot egyszerre!
Miért nem örülök nekik?
Talán azért, mert tudom, hogy ez egy rossz társaság. Ki tudja? Lehet igaza volt Patriknak.
Lehet, hogy drogoztam.
Biztos vagyok benne, hogy nem akarok újra egy ilyen estét!
Hogy elkerüljem a kellemetlenségeket Gerdát is megkerestem hétfőn a suliban, épp úgy mint Patrikot.
— Szóval bekövettek a barátaid, de úgy érzem nem akarom közelebbről megismerni őket — mondom őszintén.
— Hát.. teljes mértékben megértelek, ne aggódj! Csak hagyd figyelmen kívül őket.
— Rendben.
— Azért hívtalak meg, mert beszélni akartál velem, gondoltam ott is lesz rá alkalmunk, viszont nem volt.
— Azt hiszem ez a rész megvan! Ronról akartam kérdezni valamit — amint kimondtam a fiú nevét, Gerda mintha elpirult volna. Halványan, mégis észrevehetően.
Még szerencse, hogy kint ülünk a suli mögötti lépcsőkön, ahol nincs más társaságunk.
— Szóval? Mit szeretnél tudni?
— Először is.. Hogyan? — kisebb csend után rájöttem, hogy Gerda nem igazán érti a kérdésem, ezért pontosítottam. — Tudod, soha nem láttam még kapcsolatban egyik Szlatényi fiút sem, ezért elképzelni sem tudom, hogy Ron hogyan viselkedik ilyen helyzetben.
— Szóval az érdekel mivel mutatta ki, hogy tetszem neki? — kérdezi, mire bólintok. — Rengeteg szemkontaktussal. — válaszol egyszerűen. — És annyira vicces — nevet aranyosan — egyáltalán nem tudta eltitkolni, hiszen bármikor bármilyen zavarba ejtő helyzetbe került az időjárásról kezdett beszélni.
— Az időjárásról? — hökkentem meg.
Gerda bólogat.
— Mondok egy példát. Volt, hogy beültünk egy kávézóba és mikor megdicsértem a pólóját rögtön kinézett az ablakon és azt kérdezte: " Gyönyörű, nem? „ kinéztem amerre mutatott és egy dalmatát láttam, ami kecsesen sétált a gazdája mellett fényes napsütésben.
— Hmm.. — elmélkedek. — Ugye tudod, hogy valójában rád gondolt?
Gerda szemében izgatottság csillant meg.
— Tudom. Legalábbis gondoltam rá, hogy engem tart gyönyörűnek, de mégsem ezt mondta. Tudod nagyon idegesítő olyankor, amikor nem mondja ki mit érez, pedig az arcára van írva.
— Leginkább poénok mögé rejti, de neki is vannak érzései — mesélem az eddigi tapasztalataimat Ronnal.
— Még Samuval is beszéltem, hogy segítsen haladni, de Áron egy lehetetlenül nehéz eset — mosolyog.
— Tudod, örülök, hogy neked pont ez tetszik benne.
— Ennyire látszik?
— Azt látom, hogy boldog vagy. Szerintem majd ha ő is elhiszi, hogy valóban érdekled, akkor jó páros lesztek.
— Szerintem... megvárom.
Színtiszta mosoly ült ki az arcomra. A jövőben biztosan szeretnék erről hallani még, de az még jobb lenne, ha látnám.