Te vagy az! /BEFEJEZETT/

Vad

Tizenkilencedik fejezet
🐗

Egésznap fetrengtem. Fel sem tűnt, hogy már a nap is lement, annyira belemerültem a Disney + kínálatába. Csak a telefonomra érkező értesítés miatt fedeztem fel mennyi is az idő.

21:45

Patrik üzenete: Nagyon jó idő van kint.

Bodza üzenete: Akkor sétálj egyet.

Patrik üzenete: Had találjam ki. Egész nap az ágyban fekszel és nézel egy sorozatot?

Hah, nem talált!

Bodza üzenete: Nem.

Patrik üzente: Akkor filmeket?

Na basszus!

Bodza üzenete: Talán hiányzom?

Patrik üzenete: Tegnap találkoztunk..

Bodza üzenete: Akkor miért üzensz?

Patrik üzenete: Nem találom a dzsekim..

Ó! Rémlik hogy ide adta, de fogalmam sincs hova tettem. Talán Ildi behajtogatta a ruháim közé.

Patrik üzenete: Csak mond, hogy nem hagytad el!!

Bodza üzenete: Hát azt javaslom ne most gyere érte..

Patrik üzenete: De már 10 perce itt várok rád.

Felpattanok és kinézek az ablakon, Patrik int egyet és beül a kocsijába.

Patrik üzenete: Na mi lesz? Jössz?

Bodza üzenete: Hová?

Patrik üzenete: Megígérem tetszeni fog!

Bodza üzenete: Aha... pár perc és lent vagyok!

Már akkor meg lettem győzve, amikor megláttam őt, a szeme csillogott a házunk kinti fényeitől. De erről nem kell tudnia, még azt hinné könnyen befolyásolható vagyok.
Felkaptam egy lenge fekete nadrágot és egy hosszujjú piros felsőt. Láttam, hogy Patrik piros baseball sapkát visel, ezért én is felvettem a krém színűt. A kocsiban várt és telefonozott. Mikor átsétáltam az anyósüléshez végre észrevett. Ki akartam nyitni az ajtót, amikor meghallottam egy kattanó hangot, ami általában akkor szokott megszólalni, ha bezárják az autót. Tényleg nem sikerült kinyitom az ajtót, így unottan néztem Patrikra, aki vigyorogva rá nyomott a nyitás gombra, ezennel beinvitálva engem is. Csakhogy esélyem se volt, olyan gyorsan vissza is zárta. Elővettem a telefonomat, mire Patrik is így tett.

Bodza üzenete: Itt foglak hagyni!!

Patrik üzenete: Milyen gyerekes vagy! Itt vagyok az orrod előtt, mégis telefonon beszélünk.

Bodza üzenete: Gyenge gyermeki kezemmel nem tudom kinyitni a kocsid ajtaját. Segítenél?

Patrik üzenete: Önállósodnod kellene már... de ez egyszer segítek!

Fogta és kiszállt, majd átjött az én oldalamra és udvariasan kitárta előttem az ajtót. Megcsapott a friss illata, ezért szédelegve, de sikerült végre beülnöm. 
Amikor már az ezredik utcába kanyarodtunk be, kissé elveszítettem a fonalat, de végül leparkoltunk.
— Felmegyünk a dombra? — kérdezem a hatalmas buckát fürkészve.
— Igen! Most tiszta az ég, látni fogjuk a csillagokat — fogta és kivett a csomagtartóból egy kosarat és plédet.
— Ez meg mi? — nézek a kosárba, de Patrik átveszi a másik kezébe így takarásba kerül.
Megvonom a vállam és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne bukfencezzek le az emelkedőn. Mikor aztán a tetejére érünk meglátunk egy csomó piknikezőt, akik szintén megnézték a mai időjárást és kijöttek ide.
Miért csak engem hozott ide?
— Itt jó lesz? — kérdezi egy üres részre mutatva, mire bólintok és segítek leteríteni a szürke szőrös takarót, amire lerakja a kosarat is és..
— Csak szórakozol, igaz?! — veszem ki a tartalmát.
— Gondoltam örülni fogsz neki.. — nem hagytam hogy befejezze, mert szorosan magamhoz öleltem, amire végképp nem számíthatott hiszen hátradőltünk.
— Nem láttalak még így lelkesedni valamiért — nevet fel Patrik.
— Mert még sosem hoztál a kedvemért olyan kaját, amit te rühellsz — fogom a kezembe a camamber sajtot.
— De van itt olyan is, amit megeszek — emeli fel a szőlőt.
— Ez valami sajttál lesz? — nézek a kosárba, mire bólint.
Elkészítettük a kis falatkákat és Patrik elővéve a telefonját lefotózta, majd tovább nyomkodta.
— Nagyon bújod azt a vackot.. — jegyzem meg, de aztán beleharapva egy eperbe rögtön elmúlik a rossz érzésem. — Uram isten! Ez marha jó!
— Dobj egyet!
Megpróbáltam beletalálni a szájába. Harmadjára sikerült is.
Néztük az eget, de hullócsillagot sajnos nem láttunk. Megbeszéltük, hogy augusztusban is el jövünk, hiszen úgy jósolják, akkor lesznek.
Megvitattuk Patrik újabb tetkójának helyét és hogy egy dátum lesz.
— A nyár legjobb napját fogom feliratni, szóval még nekem is rejtély — gondolkozik, miközben mellette hanyat fekszem a pokrócon.
— Valamit be kell vallanom — pásztázom az eget.
Hallom Gerda szavait a fejemben, amint folyton azt szajkózza, hogy: lépj! Lépj! Lépj!
— Nekem is.
Patrik mellém fekszik és felém fordul. Hevesebben kezd verni a szívem és azt hiszem tudom mit kell tennem.
Nagyon izgulok, már-már a fellegekben járok, amikor..
— Elhagytam a dzsekid — csúszik ki a számon, pedig egészen másra gondoltam.
— Na nem mondod? — neveti el magát, mire ránézek.
— Te mit akartál? — rá kellett jönnöm, hogy még nem tudok az érzelmeimről beszélni neki.
Félek.
— Valamit már rohadtul el akartam mondani, csakhogy fogalmam sem volt hogyan. Aztán rájöttem, hogy hülyeségeket beszélnék, ezért megpróbálkoztam valami mással — a fekete pulóvere zsebéből előhúz egy összehajtogatott lapot.
— Te levelet írtál? — hüledezek.
— Most tuti az jár a fejedben, hogy tehettem volna borítékba és bélyeget is ragaszthattam volna rá..
— A pecsétről se feledkezz meg — teszem fel a mutató ujjam.
— Igen, igen, a pecsét! — nyújtja át a lapot, mire izgatottan kezdem széthajtogatni. — Most mit csinálsz?
— Elolvasom — mondom úgy, mintha mi se lenne egyértelműbb.
— Nehogy már! Ezt egyedül szokás, nem? — kérdezi, mire bólintok egyet.
— Igaz, majd később megnézem — csúsztatom a nadrág zsebembe.
Egyszerűen sosem gondoltam volna, hogy valaki levelet ír nekem. Jó, igaz hogy még egy szalag sincs rajta, de őszintén Patriktól van és ez mindennél többet jelent. Szóval nem érdekelt a külseje, mert ami benne van, az számít igazán.
Az ételekkel lassan végeztünk és kezdett egyre hidegebb lenni, így mikor elpakoltunk a szürke takaró másik felét magunkra borítottuk, mert még egyikünk sem akart haza menni. Egyszerűen piszok jól éreztem magam Patrik mellett. Csakhogy egy röfögő hang minden jótól megfosztott.
Mindketten csendben voltunk, pedig nagyon jól hallatszott, hogy a hátunk mögött szólalt meg valami.
— Ezt hallottad? — kérdezi Patrik 20 másodperccel később.
— Nem te csináltad? — nézek rá, pedig tudtam, hogy nem ő volt.
Nyugtalanító volt a csend és mindkettőnk szemében megvillant a félelem. Egyszerre pattantunk fel és néztünk körbe. Megláttunk egy nagy fekete árnyékot és akkor már tudtuk.
Egy vaddisznó.
Patrikra néztem, aki az állatot figyelte és hirtelen elkezdett futni. A növekvő adrenalin szintem ellenére még fel tudtam fogni, hogy a vaddisznó felé vette az irányt, míg én teljesen biztos voltam abban, hogy az elkezdett követni minket, így rohanni kezdtem a másik irányba.
Egy ismeretlen csapat felé sprinteltem, akik messzebb voltak mégis kettőt pislogtam és máris ott voltam. Már éppen üvölteni akartam, hogy fussanak, de ekkor meghallottam Patrik hangját, aki utánam kiáltott.
— LYUKI! — formált tölcsért a kezével, mire megálltam.
Körbenéztem, de sehol nem volt veszély. Csak a nyugodt éjszakai szellő suhogott. Így elindultam Patrik felé, aki visszafogott mosollyal várt.
— Ez lehetne a mi életünk 1 percben: „ a két hülye próbál menekülni. Az egyik a kocsi felé, a másik a vadonba " — mutat az utóbbival rám, mire diszkréten elmosolyodom.
— Dehát a vaddisznó felé futottál! — vitatkozok.
— Nem. A kocsihoz mentem, mikor észrevettem, hogy nagy léptekkel tűzöl el mellőlem. Végignéztem, ahogyan két másodperc alatt megteszel egy kilométert — viccelődik kedvesen, mire meglököm a vállát.
— Szerintem menjünk — javaslom és visszafordulunk a pokrócunkhoz.
Összeszedjük a holminkat, majd a lejtőn haladunk tovább.
Az audihoz érve a bokorban röfögést hallottunk ismét, ami konkrétan két méterre volt tőlünk.
— Oké, most megkeresem a kulcsot és szép lassan beülünk — suttogja Patrik, mire már szinte sírhatnékom támadt a bennem erősen kitörő félelem hatására. És jött rá még egy lapáttal, amikor hangosan csörögni kezdett a táskájában ez az idióta a vaddisznó mellett.
— Nem találom — tapogatja a táskát, miközben az idegeimre megy.
— Az első zsebbe tetted!
— Ja, tényleg — húzza ki a cipzárt és végre valahára kinyitja a kocsit.
Nagyon óvatosan szállunk be, de már csak akkor nyugszunk meg, mikor kihajtunk a pályára és elmúlik a veszély.
A kezem remegett a sokktól, de aztán egy melegség öntött el, majd lenézve meglátom Patrik kézfejét az enyémen.
— Megálljunk? — vizslat.
— Azt kéne még! — mondom, majd hozzáteszem: — csak érjünk haza — nézek a szemébe, mire bólint és beletapos a gázba.
Patrik leparkolt a lakóparkunk előtt és kiszáll a kocsiból, hogy kinyissa nekem is az ajtót.
— Rendben leszel? — fürkész, mire üveges tekintettel bólintok, majd elsétálok mellette.
Hallom ahogyan sietősen elém szalad és széttárva kezeit teljesen elállja az utamat. Nem igazán zavar, mert a mellkasának dőlök és lefolyik az első könnycsepp az arcomról. Patrik habozás nélkül magához szorít.
Úgy éreztem ebben a világban sosem lehet egy nyugodt időszakom. A vaddisznós eset után rám tört a korábban ért trauma érzete is. A vigyorgó férfi még most is az eszemben van, ahogyan az árnyékban ólálkodó állat képe is.
Mégis hová menjek, ahol nem eshet bajom?
És ekkor meglett a válasz.
Patrikhoz simulva békét éreztem. Egy egyszerű ölelés, amit észbe kapva viszonoztam és erősen magamhoz szorítottam, amíg potyogtak a könnyeim. Nem tudtam mennyi ideig álltunk így, de nem akartam, hogy vége legyen, mégis nagy erőt vettem magamon és elváltam tőle.
— Köszönöm! — mondom a szemébe nézve.
Láttam ahogyan nézi a kiszökő könnyeim merre haladnak. A számban éreztem egy sós beütést, mikor Patrik megfogta az állam és hüvelykujjával végigsimított az ajkaimon. Ekkor tudatosult bennem, hogy mekkora vonzalom van közöttünk. Egyetlen mozdulata elvette minden gondolatom és csak őt láttam. Láttam ahogyan a számat nézi, szinte megbabonázva. Majd lehunyta a kékellő szemeit és mintha nagy erőt vett volna magán elhúzódott tőlem.
Hiányzott az érintése..
— Jó éjt, Bodza! — mondja, majd elsétál.
Patrik olyan számomra, mint egy drog, mikor velem van jól érzem magam és minden problémám eltűnik, de ha nincs itt, akkor visszajön a keserű valóság és elönti az agyamat.

Felmentem a lakásunkhoz és éppen akkor lépett ki a szomszédból egy férfi. Kísértetiesen hasonlított a vigyorgó csávóra így szinte bezuhantam a lakásba és magamra zártam az ajtót.
Egy dolog mindig segített tisztábban látni. A hideg zuhany. Most is így tettem. A zuhanyrózsát megengedve hagytam, hogy átjárja a testemet a víz és benedvesítse a hajam.
Józanító hatással volt rám, ezért negyed órán keresztül csak álltam ott és semmire sem gondoltam. Mikor kész lettem az ágyamba huppantam és megnyitottam a Disney + -t. Folytattam azt a filmet - amit Patrik miatt abba kellett hagynom - pedig már hajnali 1 óra volt.