Te vagy az! /BEFEJEZETT/

Nagy levegő

Nyolcadik fejezet
💨

Hogy mit takar, ha barátod van és egy suliba jártok? Együtt töltött szünetek, kedves megjegyzések és közös ebéd, ahol a barátaid is jelen vannak. Ja és majd el felejtettem: nem kapsz újabb virágcsokrot a héten. Legalábbis eddig nem kaptam. Péntek van és éppen tejbegrízt lapátolok magamba, mikor Máté feláll mellőlem.
— Mennem kell a megbeszélésre — búcsúzik.
Bólintok és lehajol hozzám, hogy megpuszilja az arcom, majd elköszön mindenkitől.
Az ülésrendünk annyiban változott, hogy Gerda, én és Máté egy sorban ülünk, míg előttünk szokásosan az ikrek és Patrik foglal helyet. Ezzel a változással viszont Máté Patrik elé kényszerült ülni, ami remélem nem okoz gondot egyiküknek sem.
— Én is léptem — tápászkodik fel Patrik.
— De még van egy óránk — emlékeztetem.
— És? — néz rám kérdőn.
Ez volt az első, hogy összetalálkozott a tekintetünk azóta, amióta bejelentettem a hét elején, hogy barátom van. Utálom, amikor elnyomja az érzéseit és semmit sem tudok az arckifejezéseiből megfejteni.
— Megyek veled — állok fel.
— A fodrászomhoz?
— Ha oda tartasz, akkor igen.
— Minek jönnél?
— Miért? Nem mehetek?
— Most nem, Lyuki — megfordul és elsétál.
Elegem van!
Körbenézek és csak ekkor veszem észre, hogy Samuék mind engem bámulnak. Visszaülök és erőltetetten felnevetek.
— Utálom, amikor így viselkedik.
— Én sem érezném jól magam, ha..
— Áron, fogd be! — szól közbe Samu.
Mindenki gyanúsan elhallgatott.
— Mi történt? — kérdezem sejtve a választ.
Tuti megint az anyjával kapcsolatos.
— Patrik nem szeretné elmondani neked.
— Mi? Miért? — kapkodom a fejem.
Mintha a neked szón lett volna a hangsúly.
— Nem nagy dolog, ne aggódj! Inkább koncentrálj a holnapi fellépésedre — száll be Gerda is.
Mindhárman tudják mi történik Patrikkal, csak én nem. Gerdát 2 hónapja ismeri, Patrik mégis előbb beszéli meg vele mintsem velem, ami arra enged következtetni, hogy kedveli.
Ezután pokoli egy délutánom volt.
Egy szóval: túlgondoltam mindent.
Végig azon pörögtem, hogy mi történhetett. Először mindig a legrosszabbra gondolok és 18 éves korban leginkább a szerelem az, ami megkeserítheti az életet, de Patrik esetében nyilván nem erről van szó.
Végigveszem a családtagjait és eszembe jut, ami anyával történt nem is olyan régen. Mi van, ha valaki — esetleg az apja — beteg lett? De miért ne mondaná el nekem? Vagy nem is erről van szó? Lehet, hogy nem bízik bennem és azt hiszi továbbadom Máténak, ami a legröhejesebb feltételezése lenne. Aggódom miatta, hiszen a barátom!
Többszáz variáció után rájöttem, hogy bármi lehet, így inkább feladtam a találgatást és arra gondoltam, hogy majd megosztja, ha szeretné.
A délutánom estébe torkollott, mire sikeresen lezártam a fejemben ezt az ügyet. Anya még ébren volt, ezért megosztottam vele, ami leginkább érdekelte. Például Máté.
Lefekvés előtt még kikészítettem a ruhám másnapra és felhívtam a barátomat. Tök fura ezt kimondani.
— Szia! — hallom, hogy mormog valami köszönés félét. — Azt ne mond, hogy aludtál.. — nevetem el magam. Még bele kell rázódnom a barátnősdibe..
— Nem, mond csak — ásít egy nagyot.
— Mindegy nem érdekes, aludj nyugodtan. Holnap találkozunk — búcsúzok és leteszem.

Későn keltem, de még így is bőven időben voltam, hiszen csak háromtól lesz a szalagavató, viszont nekem csak 5 körül kell odaérnem, a táncra.
Mára időpontom van anya volt kozmetikusánál és utána a fodrászomnál. Az ilyen helyeken általában az ember végig beszélgeti azt az időt, amíg szépítik. Velem sem volt másképp, így gyantázás, szemöldök kiszedés és arctisztítás közben is csevegtem Kendrával, aki amúgy szuper jófej. A fodrászomnál már más volt a helyzet. Kriszta végig telefonon veszekedett a barátjával, szóval mire kész lettem, már azt hittem megőszülök. Általában minden második hónapban újrafestetem a szőke tincseimet, amik lenőttek, de most egy fonást is kértem. Azt viszont nem, hogy  végighallgassam most éppen mit tett Barni, a párja. Ez a szolgáltatással járt. Barni nevét nem sűrűn hallani, ellenben „szélhámos", „paraszt" és további páratlan becézést kapott már, így mindig tudom kiről van szó.
Megköszöntem Kriszta munkáját, majd indultam is. 3-ra értem haza és már kezdhettem készülődni. Volt másfél órám a hosszú, földig érő hófehér csipkézett ruhámhoz megfelelő melltartót találni és még sminkelnem is kellett. Természetesen még a kedvenc melltartóm sem passzolt a V-alakú, mélyen bevágott ruhához, így anyához fordultam segítségül, aki egyből megoldotta a problémám.
Most, hogy elment egy csomó időm a kereséssel, egyszerűbb sminket dobtam fel. Ebben nem kértem senkitől segítséget, hiszen régen rengeteget gyakoroltam és még ma is tudom alkalmazni a korábbi tapasztalataimat.
Alapjáraton natúr sminknek készült volna, ha nem találok egy fényes pezsgő színt a szemhéj palettámban. Ezt követően mindent hozzá párosítottam, így lett a nude rúzsomon átlátszó szájfény, hogy fényes hatást keltsen. A highliteremet nem csak az arccsontomra, hanem a szemzugomba, az orrom hegyére és a szemöldök csontomra is felvittem. Persze semmit sem akartam túlzásba vinni, már megtanultam, hogy a kevesebb néha több, így fél óra alatt a sminkemmel is elkészültem. Éppen a hajamba tettem pár arany rózsa alakú ékszert, amikor megcsörrent a telefonom és ijedtemben leejtettem egy csattot, ami a lábamra esett, onnan pedig az ágy alá gurult.
— Szia, Máté — nyögdécselek.
— Rosszkor?
Attól függ mit ért ez alatt, mert ha a bénázásomra gondol, akkor csak látnia kéne a fájdalmas fejemet és hogy a találatot ért kislábujjamat szorongatom, majd benézek az ágy alá és az a látvány fogad, hogy a másik végére került a csattom. Akkor talán tényleg rosszkor hívott.
— Mond csak — csevegek.
— Most van egy nagyobb szünet, 10 perc és ott vagyok érted, rendben? — kérdezi.
Ekkor felkapom a fejem, amit nem kellett volna, mert az ágyrácsba vágom és fájdalmasan sóhajtok.
— Már így elment az idő? Jólvan, kész leszek — ígérem meg és egyáltalán nem törődök azzal, hogy hangosan nevet.
Nem sikerült kihalászni a csattot, mert egy idő után bezártság érzetem támadt és úgy vergődtem ki az ágy alól, mint egy idegbajos fóka, amit amúgy még soha nem láttam.. De ez volt a legkevesebb gondom.
Futva befújtam magam egy barackos parfümmel és az előszobába siettem, ahol felhúztam a sport cipőm és az előre elkészített táskámba süllyesztettem a magassarkúm. Felkaptam a vállfán lévő ruhámat is, majd lesiettem a lépcsőn, hogy ne kelljen sokat várnia Máténak.
Ahogy sejtettem motorral jött.
Szórakozottan figyelt, de közben alaposan végigmért.
— Ez smink rajtad? — fürkész.
— Tudom, hogy nem láttál még így, nyolcadikban sminkeltem utoljára, de azért mégiscsak szalagavatód lesz — hadarom.
Le akartam nyűgözni, de azt hiszem ebben nem vagyok valami jó.
— Nyugi, csak érdekelt, de mindenhogy szép vagy, ahogyan most is — simítja meg a karom.
Elégedetten ülök fel a mocira és szeljük az utakat, amíg meg nem érkezünk a sulihoz, ahol nagy nyüzsgés van.
Az évfolyamok szalagtűzését végigülhettem, de Máté osztályánál külön élmény volt részese lenni az eseményeknek. Mindig a vendéglátó szakon vannak a legjobb arcok. Az egyik szőke srác mikor az ofőjét ölelte át, ravaszan a közönség felé nézett és kezét a tanárnő fenekéhez közel helyezte, majd markolászó mozdulatot imitált, mire az egész fiatalság felnevetett.
— Balázs Máté — szólítják Mátét és egy pillanatra elgondolkozok. Nyilván említette már valamikor a vezetéknevét, viszont..
A sulinkból egy srác. Szereti a romantikát és teljesen beléd zúgott. Szerintem felsőbb éves, mivel mert lépni. Csak a keresztneve van meg, de valami Balázs. A kártyán rajta van a logó, ahol csináltatja a csokrokat. Elmehetnénk és kérdezősködhetnénk - hallom a fejemben Gerda szavait.
— Tudod virágkötő, van egy kisebb üzlete a városban — emlékszek vissza egy korábbi beszélgetésre Mátéval.
Uram isten!
A személyleírás stimmel. A neve becsapós, lehet kereszt és vezetéknév is, simán elnézhette Gerda. És micsoda véletlen, hogy Máté anyukája egy virágbolt tulaja. Nem lehet ennyi szerencsés egybeesés.
Egy hónapja ismerem Mátét és simán kinézném belőle.. sőt! Azt mondta tetszettem neki. Ki tudja mióta?
Ha mindez igaz, akkor nagy a valószínűsége, hogy Máté az, aki küldözgette nekem a csokrokat.
A székem karfájába mélyesztem a körmeimet és utálom a tényt, hogy idegen szülők és gyerekek között ülve jöttem rá az igazságra, ahol nem oszthatom meg senkivel. Tudtam, hogy nem sokáig bírom, így felálltam és lehajolva feltűnés nélkül futottam át a sorokon, hogy minél gyorsabban ki tudjak érni. Bementem a legközelebbi mosdóba, ahol sajnos voltak, így továbbmentem és üres helyet kerestem. Végül csak megálltam a folyosón és tárcsáztam Gerdát.
— Jaj de jó, hogy hívsz — szólal meg.
Jól kezdődik..
— Mi a baj?
— Nem tudok menni, már megvettem a ruhát is, de ma reggel jött meg és nagyon görcsölök! Sajnálom, de már írtam a fiúknak is, hogy ne jöjjenek értem.
Jelen esetben egy valami érdekel, szóval nem veszem zokon, sőt, igazából átérzem a fájdalmát, velem is sokszor fordult már elő.
— Semmi baj, de most egy fontos ügy miatt kereslek. Máté vezetékneve Balázs, felsőbb éves és az anyukája egy itteni virágbolt tulaja. Minden stimmel, Gerda! Szerintem megtaláltam! — hadarom.
— Igen, ő az.
Úgy mondja, mint aki cseppet sincs meglepődve.
Már tudott róla?
Miért nem mondta el?
— Szóval már megfejtetted — a hangom egészen lehangolóan fest.
— Igen, elmentem egyedül a virágosba és az anyukájával, Balázs Anikóval beszélgettem egy jót.
Dühös voltam, ezért már rá sem kérdeztem, mit jelent az, hogy egy jót.
— De nem mondtad el — próbálok rájönni, hogy mi oka lehetett titkolni.
— Nem, mert.. — sóhajt egyet.
— Nem volt szimpatikus?
Végülis ezt el tudnám képzelni..
— Nem, nem erről van szó, aranyos, meg minden, de..
Elhallgat.
Miért olyan nehéz kibökni?
Zajt hallok és meglátok egy, aztán meg rengetek embert.
Vége van a szalagtűzésnek.
— Figyelj, majd később folytatjuk, most mennem kell. Jobbulást és nyugi nem haragszom — búcsúzok.

Most következik az osztályok tánca.
Besiettem az öltözőbe és már nagyjából minden lány készen volt. Én is felvettem a ruhám és a magassarkú cipőm. Aztán megláttam az órát, ami öt utánt mutatott pár perccel és nyugtalan lettem. Pedig nem is nekem nagy esemény a mai, hiszen én csak besegítek.
Nem kellene ennyire izgulnom.
— Uramisten, csak éljük túl — dramatizálja túl Zsófi. Őt ismertem, mert kavart Patrikkal.
Igen, az öltözőben sok ismerős arcot fedeztem fel, úgyhogy itt volt az ideje, hogy levegőzzek egy csöppet.
A régi lépcsősor felé húzott a szívem, így oda mentem. Annyira feszült lettem, mintha lámpalázas lennék, pedig sosem zavart nagyobb tömeg előtt szerepelni.
Csak ültem és nagy levegőket vettem.
Ki, be.
Be, ki.
— Nem úgy tűnsz, mint aki jól van, Lyuki.. — a hang mögülem jött.
— Talán mert nem vagyok jól? — fordulok hátra és kikerekedik a szemem, amikor megpillantom Patrikot.
A haja..
Egészen más mint eddig volt.
Az eddig indokolatlanul hosszú barna haja, most sokkal rendezettebb. Középen elválasztva két oldalra omlik és sötétebb színű. Tisztára koreai stílusú.
Igazán segíthettek volna a fentiek, hogy ne lássam Patrik új frizuráját, a fekete ingjével párosítva. De hát sosem volt könnyű dolgom.. de legalább egészen megfeledkeztem a légzési gyakorlatomról és hogy zaklatott vagyok.
— Tudod arra várok, hogy elmond mi a gond — dől a korlátnak abszolút nyugodtan.
Amíg én a gondolataimmal küszködve őt bámultam, addig ő ráérősen gyújtott rá egy cigire. Beleszívott és leguggol elém.
— Annyire nem lehet súlyos..
— Nem fog menni — bököm ki.
— Mármint elmondani hogy mi bánt, vagy felmenni a színpadra?
— Igen — válaszolok roppant értelmesen.
Elneveti magát.
— Hogyne menne! Nem is ismernék alkalmasabb embert erre a feladatra — utal mindkettő felvetésére.
— Kinél alkalmasabbat? — az ő szájából akarom hallani.
Lágyan rám mosolyog.
— Nálad. Ki másnál, Lyuki?
A jelenlétével is sokat segített, de amit az előbb mondott, na az végleg elfeledte bennem a kialakult rossz érzést.
Attól féltem, hogy nem leszek elég jó, megbotlok, vagy miattam rontja el mindenki a koreót, de ezt csak a bizonytalanságom mondatta velem. Amint megjött az eszem, rájöttem, hogy nincs mitől tartanom.
Felmegyek, táncolok, lejövök.
Számomra ennyit jelentett idén az ünnepség, semmi különösebbet.
Imádom, amikor Patrik egyetlen mondattal vissza tud rázni a valóságba.
— Akkor most bemegyek — leporolom a ruhám.
Az előttem gubbasztó srác feltápászkodik és bólintva tudomásul veszi, amit mondtam.
Elmegyek mellette és a tornaterem felé veszem az irányt, mikor újra megszólal.
— Lyuki! — hátra fordulok. — Előtte ne felejts elmenni pisilni — kacsint, mire melegség terjed szét bennem.
Távolról nem láthatja, ezért megengedem magamnak, hogy szélesen mosolyogjak. Intek egyet és besietek.
A mosdóba menet rám tört egy újabb rossz érzés. Rájöttem, hogy a Patrikkal való 5 perces beszélgetésem alatt, teljesen elfelejtettem Mátét, aki biztosan aggódik, hogy hol vagyok. Már az is lehet lehet, hogy elkezdték a keringőt, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, futottam az öltözők felé. (Végülis van tapasztalatom, a Central étterem incidens után egészen belejöttem, hogy magassarkúban is menjen a futás..)
Hála az égnek még csak gyülekeztek, viszont Máté amint meglátott elém sietett.
— Hol voltál? — hangja kissé feszült, amit abszolút megértek, pár perce én is ugyanilyen voltam.
— A mosdóban.
— 5 perc és kezdünk — szorítja meg a kezem.
Nem tudnám szavakkal megnyugtatni, abban sosem voltam jó, helyette biztatóan a szemébe nézek és így sétálunk a színpadra.
Mikor a helyünkre értünk a hatalmas közönség ellenére három fejet azonnal kiszúrtam. Samu, Ron és Patrik mosolyogva, csillogó szemekkel néztek, majd Ron integetni kezdett, amit abszolút nem illik, ezért a bátyja próbálta lefogni, amíg én álltam Patrik tekintetét. Van egy tucat csinos lány a színpadon és őszintén sokkal szebbek nálam, mégsem érzem ezt, mert ő csak engem figyel.
Ahogy mondtam: felmegyek, táncolok, lemegyek.
Nem gondoltam túl.
Nem féltem.
Megcsináltam és kész.
Persze volt egy necces eset (mert mindig van) amikor fordulás közben Zsófi nekem jött én pedig elveszítettem az egyensúlyom és elestem. Egy másodperc volt az egész és ezalatt felnéztem Mátéra, aki lefagyva állt.
Talán mégsem ilyen srácot képzeltem el magam mellé..
Elnevettem magam, majd kinyújtottam felé a kezem, hogy felhúzzon.