Te vagy az! /BEFEJEZETT/

3:41

Huszonnegyedik fejezet
⏰

Amíg az osztályok ismerkedős játékon vettek részt, mi öten úgy döntöttünk elmegyünk csónakázni. A cél a túloldalra jutás volt, de már a beszállással bajok voltak. Ron és Samu könnyedén bement a csónakba, segítettek Gerdának és nagy nehezen Patrik is feljutott. Én következtem, de a víz egyre csak mozgott alattam így egy ösztönös mozdulattal felugrottam, de a nagy lendületem miatt megszakadt az egyensúly és oldalra billent a csónak. Még sikerült elkapnom Patrik felém nyújtott kezét, de ez sem segített azon, hogy felboruljunk. Mindenki beleesett a vízbe és én szerencsétlen módon a csónak alatt ragadtam, viszont sikerült kibújnom alóla. Amikor a felszínre értem majdnem mindenki ott volt, kivéve egy valakit.
— Patrik még nem jött fel? — nézek körbe kétségbeesetten.
— Nem, de leér a lábunk itt, nem lesz gond — mondja Gerda, mire ideges leszek.
— Akkor már fent lenne.
Lemerülök, de az akciómmal felkavartuk a talajt és alig lehetett látni valamit, ezért reménytelenül tapogatóztam. Ha valami baja esik, akkor azért én leszek a hibás és nem bocsátom meg magamnak.
A többiek látták mennyire feszült lettem, ezért keresni kezdték ők is. De ez a hülye víz fóbiás sehol sem volt.
— Én ezt nem értem! — folynak a könnyeim, mikor már úgy éreztem nagyon rég nem találjuk.
— Örülök, hogy ennyire fontos vagyok neked! — kiabál valaki a partról.
Patrik volt az, aki vigyorogva ült a fűben, mire idegesen trappoltam ki hozzá. Azonnal letámadtam és már felette tornyosulva ütögettem a mellkasát, mikor elkapta a csuklóm.
— Ez nem volt vicces — nézek a szemébe, a vizes hajamat végigcsurgatva az arcán.
Elenged és leszedi a homlokomról az elálló tincseimet.
— Ne haragudj — mosolyra áll a szája, de mégis komoly.
A szívem majd kiugrik, hiszen csak most fogtam fel, hogy az ölében ülök, miközben ő a derekamra simítja a kezét. Magamhoz húzom egy ölelésre és az sem érdekel, ha az erősen dobogó szívem elárul. A lényeg, hogy nincs baja és itt van velem.
Varga tanárnő csurog vizesen talál ránk és hazaküld minket, aminek őszintén szólva eléggé örültünk. Nekünk semmi izgalmas nem jutott abból, amit ők csináltak.
— Beugrunk előtte a boltba? — kérdezi Patrik, mire végignézünk magunkon.
— Egyáltalán beengednek így?
— Én akkor is megeszek egy fagyit! — határozza el Ron. — Ti? — kérdezi.
— Én is szétnézek bent — mondom, aztán a kis ABC-ben elveszek a sorok között.
Az édességes részen megtalálom a kedvenc cápa alakú gumicukrom és veszek belőle két csomaggal is, majd kiérve észreveszem, hogy Ron és Patrik a dohányboltnál cigiznek.
— Megvagy? — lép mellém Gerda, mire meglóbálom a szerzeményem. — Még nem is ettem ilyet!
— Akkor itt az ideje! — kibontom a zacskót és felé nyújtom — A kék a legfinomabb — súgom oda, úgyhogy egy kék cápát kivesz és megkóstolja.
— Hé! Készen vagytok? Mehetünk? — ordít felénk Ron, mire megindulunk.
A táborba visszaérve mindannyian lezuhanyoztunk és átvettük a ruháinkat. A lányokkal beindítottunk egy mosást is, majd pihentünk addig, amíg csak lehetett. Ez annyit jelentett, hogy az ágyon fetrengve telefonoztunk. Én az üres insta oldalamat nézegettem, aminek még profilképe sem volt, aztán megláttam a legújabb jelöléseket: Gellért, Kabát és Panka is az ismerősöm szeretne lenni, amit elfogadtam és viszonoztam is. Vicces, hogy már 4 éve egy suliba járunk, de még csak most ismertük meg egymást.

Holnap lesz a szülinapom, amikor hivatalosan is nagykorú leszek. Őszintén várom már, és azt is, hogy együtt töltsem a napot a barátaimmal és Patrikkal.
— Szóval eltitkolom mit érzek? — kérdezem, hirtelen Gerda felé fordulva.
— Patrikról van szó? — száll be Panka is.
— Ezek szerint te is tudsz róla, akkor mégis nyilvánvaló.. — temetem az arcomat a kezembe.
— Egy fiúnak sosem. Nála vagy egyértelműen elmondod, vagy nem tudja — közli Gerda.
— Min kéne változtatnom?
— Mondjuk engedd el magad. Hagyd hogy az arcod kifejezze magát.. Néha túlzottan visszafogod magad, pedig nincs okod rá. Olyan emberekkel vagy, akik elfogadnak, bármilyen legyen is a mosolyod, vagy a nevetésed.
Ezekkel teljesen egyet tudtam érteni, mindig is uralkodtam magamon és sosem engedtem a minimálisnál több érzelmet kimutatni.
— Nem akarlak félbe szakítani titeket, de megjöttek.
Kinézek az ablakon és meglátom a diáksereget. Már kívülről is látszik, hogy vidáman érkeztek vissza. Látom mindegyikükön a boldogságot csak éppen teljesen máshogy fejezik ki. Valaki mosolyog, egyesek nevetnek, de olyan is volt akinek a szemében véltem felfedezni a jókedvet.
Rá kell jönnöm, hogy én hogyan tudnám a legjobban önmagamat adni. Mindvégig azzal foglalkoztam, hogy mások mit gondolnak rólam és sosem merült fel bennem, hogy én mit gondolok saját magamról. Nem éreztem, hogy baj lenne, hiszen már megszoktam, hogy zárt könyv vagyok mindenki előtt. De talán kell egy-két kivételes személy, akivel igazán el tudom engedni magam.
Először anyára gondoltam, aztán rögtön utána Patrikra. Ha mondanom kellene egy férfit, aki a legfontosabb számomra, az nem az apám lenne. Te jó ég, biztos hogy nem ő! De nem bánom, mert valakit egészen jól megismertem az évek alatt, akiről sokáig azt hittem a barátom, de jobban belegondolva mindvégig tévedtem. Már csak megerősítésre lenne szükségem.