Te vagy az! /BEFEJEZETT/

Sors

Huszonhetedik fejezet
🛣️

Az utolsó napunk a táborba.
Vágytam már haza.
Nem azért, mert kesztyűs kézzel bánnak velünk, hanem mert látni akartam Ildit, Jázmint és legfőképpen anyát. Nézni egy barbie filmet és megeszegetni a kreatív tortám, amit anya egy cukrász barátnőjével tervez meg mindig.
Kiváncsi vagyok mi lesz az idei.

— Melyiket válasszam?
Belépek a faházba, ahol Gerdát Panka ágyán találom.
— Legyen a kék! — válaszol Panka, mire megkérdezem miről van szó.
— Szerdán megyek körmöshöz — újságolja el Gerda. Bólintok egyet, megértve a helyzetet.
Négy éve voltak utoljára kifestve a körmeim, azóta viszont semmi. Fölösleges pénzkidobásnak tartom.
— Te mit gondolsz, Bodza? A lila vagy a kék? — mutatja felém a telefonját, de mire válaszolhatnék Patrik megszólal az ajtóban.
— Szerintem Lyuki hamarabb keres rá egy kaja receptre, mint körmökre — lép be.
Elmosolyodok.
Igaza van.
— Jó, de ettől függetlenül a lilát mondanám — ülök fel az ágyamra. Patrik közvetlen mellettem foglal helyet, amit Gerda egy hosszas szemkontaktussal reagál le.
— Varga ránk hagyta az ebédlőasztalok és székek letakarítását, csak hogy legyen már valami, amivel kedveskedhet — avat be Patrik.
Azt vettem észre, hogy sokkal közvetlenebb velem. Iszonyatosan örülök ennek, hiszen meg akarom ismerni minden énjét.

Az ebédlőben nekiláttunk a takarításnak, rám az asztalok letörlése jutott. Elmondani sem lehet, milyen disznóólt hagytak a kicsik ránk.
Az idilli takarítást Ron esése törte meg.
Egy hatalmasat tanyált a frissen mosott padlón.
— Jól vagy? — segíti fel Patrik.
— Ki mosta fel a padlót? Azt beszéltük, ha mindennel végzünk, akkor jön az a rész — néz körbe.
Gerda lehajtott fejjel mosolyog, amit Ron végül elnézi a barátnőjének.
— Nézzétek! — mutat ki az ablakon Samu, mire mind oda megyünk. — Közös osztályképet készítenek a diákok.
— Mi meg az asztalok alól spatulával kapargatjuk a rágógumikat — jegyzi meg Gellért.
— Ez van — huppanok le az egyik székre.
— Eljössz velem mosni, Lyuki? — kérdezi hirtelen Patrik.
Feltápászkodtam és gyanúsan méregetve Patrikot átmentünk a mosókonyhába.
— Na és a szennyes? — nézek fel rá mosolyogva.
Nem zavartatva magát, leült a mosógépre és rám vezeti a tekintetét.
— Nem ezért hívtalak — megfogja a csuklóm és közelebb húz magához.
A szívem hirtelen a torkomban kezd dobogni. Tudom hogy a csábításhoz ért a legjobban, ezért próbálom leplezni, mennyire jól esik az érintése. Nem felejtettem el, hogy kigondoljak pár lepattintó szöveget, bármennyire is nehezemre esik. De aztán (legnagyobb meglepetésemre) nem kellett alkalmaznom.
— Molnár behívott június végén, hogy átnézzünk pár iskolát.
— Mi? — húzom össze a szemöldököm. Teljesen váratlanul ért.
— Tudod, hogy sosem voltam egy minta diák, és azt hiszem meg akar félemlíteni.
— Azt mondod a kirúgással fenyeget? — értelmezem, mire bólint. — És mi van, ha komolyan gondolja?
— Akkor oda a közösen tervezett jövőnk.
Tudtam, hogy nem csak kettőnkről beszél, hanem minden barátjáról, az ikrekről és Gerdáról is. Együtt jöttünk és együtt is terveztük elmenni a suliból. Most, hogy tudom miért próbált odafigyelni itt a táborban is Varga utasításaira, kezdett egyre inkább körvonalazódni milyen is Patrik, ha másokra is gondol. Neki teljesen mindegy lenne, ha kicsapják, mégis most megtesz mindent, hogy velünk maradhasson.
— Milyen érzés? — simogatja a kezem, majd a szemembe néz.
— Micsoda?
— Hogy elmondom mi jár a fejemben..
Elmosolyodok.
Igaza van, végre megosztotta velem, mi is zajlik most körülötte. És az, hogy ezért külön hívott a többiektől, egészen megdobogtatta a szívem.
— Régóta vártam rá — feleltem.

Mivel ez volt az utolsó teljes nap, Ronék arra gondoltak kiszöknek a közeli kisboltba valami piáért. Ezzel csak két gond volt.
1. Nem lehet elhagyni a tábor területét.
2. Alkoholt is tilos fogyasztani.
Szóval nagyjából minden ütközött a szabályzattal, de mikor Samu önként vállalkozott a feladatra mindenki döbbenten nézett rá.
Mintha kicserélték volna. Mostanában többet iszik, mint gondolkozik, ami egészen új számunkra és szerintem számára is.
Patrik nemleges válaszát csak én értettem meg igazán, ezért biztatásként mindig rám nézett. Neki jutott a jó fiú szerepe, amit nehezen visel.
Szóval amint takarodót fújtak én és Ron megindultunk. Itt eszméletlenül szerencsénk volt, hogy az ikrek szinte egyformák, hiszen senki sem veheti így észre, hogy az egyikük nincs itt.
Telefonon végig kommunikált a testvérpár, hogy mit vegyen Samu, amíg mi a táborban fel-alá járkáltunk Ronnal és megkértük a diákokat, hogy kapcsolják le a villanyokat.
— Jézusom, nem! Vörösbort kell a kólához — panaszkodik Ron, mire odasúgom, hogy halkabban beszéljen. — Miért a legtudatlanabbat küldtük el? — kérdezi, inkább magától, mintsem tőlem.
De még ha csak ennyi lett volna a probléma..
— Nincs nálam a tárcám — közli egy kis idő elteltével Samu, hogy elfelejtette vinni.
— Most komolyan? — fogja a fejét Ron, majd a kijárat felé kezd menni.
— Mit csinálsz? — kérdezem.
Ha mindkét iker elmegy, akkor nagy bajba kerülhetünk.
— Öt perc az egész — ugrik át a kerítésen, majd kocogva egyre messzebbre ér.
Ott álltam szerencsétlenül a kapu és a tanári faház között, ahonnan nemmellesleg hangokat hallottam és felkapcsolódott a villany is. A hátsó ablakhoz lopództam és hallgatózni kezdtem.
— Ki az, aki hajnali fél egykor hívogat? — kérdezi Varga dühösen.
— Lehet, hogy az egyik diák — tippelget egy másik vezető.
— Cseh? — gondolkozik, mire a szememet forgatom. — Ki kell derítenem — kel fel, én pedig idegesen simulok neki a falnak.
— Te jó ég, Éva! Feküdj vissza, reggel majd utána jársz..
Szinte látom magam előtt, ahogyan Varga elgondolkozik a hallottakon, majd visszafekszik és lekapcsolja a lámpát is.
Ekkor csörren meg a telefonom, ami mindig le van némítva, de a síri csendben még a rezgést is kristály tisztán lehetett hallani.
Újra felkapcsolódott a lámpa, én pedig azonnal elutasítottam Patrik hívását.
— Ez nem igaz! — ül fel Vagra, mert azt hitte megint őt hívják — Nem az enyém az — dobja le a mobilját.
— Hát az enyém sem.. — közli a kollégája.
Egyszerre pattannak fel és kutakodni kezdenek.
Nagyon halkan el kell tűnnöm innen!
Ekkor újra rezegni kezd a telefonom és mindketten az ablak felé kapják a fejüket. A párkány alá húzódtam és próbáltam levegőt sem venni.
— Nézd — hangzik el az ítéletem.
— Nem, nem hiszem. Az az óra nem ad ki hangot.
— Csak ez lehetett — vitatkoznak.
Egy hatalmas pók mászik a lábam előtt és a szám elé kapom a kezem. Már csak az tartja bennem a lelket, amit Patrik korábban megosztott velem. Tudtam, hogy nem bukhatunk le, mert az végzetes lehet. De a pók láttán sikítva futottam volna hazáig.

Bodza üzenete: Épp nem alkalmas..

Patrik üzenete: Hol vagy? Samu hívott..

Bodza üzenete: Bajban vagyok, szóval nehogy ide gyere!

Patrik üzenete: HOL VAGY?

Bodza üzenete: Szeretném, hogy létezzen közös jövő számunkra.

Tudtam, hogyha elmondom neki merre vagyok, biztosan megkeres, ezért elhallgattam előle és úgy tűnt elfogadta, mert nem írt többet.
Amint alkalmam nyílt rá leléptem és egyenesen a faházig sprinteltem.
Égett a villany a lány házba.
Ezek bolondok!
Befutottam és azonnal lekapcsoltam a lámpát.
— A tanárok itt viaskodnak valami telefonbetyár miatt, szóval jobb lenne, ha nem adnánk rá okot, hogy bejöjjenek — hadarom egy szuszra és körbe pillantok. — Na meg biztosan nem örülnének neki, ha nemcsak fiúkat — nézek Patrikékra — hanem alsósokat is találnak itt — méregetem Fédrát és a kis bandáját.
— Csak történt egy kis baj.. — húz félre Gerda, mire lesütöm a szemem. Mi jöhet még? — Valami ebédlő kártyáról vitatkoznak. Elvileg holnap kaphat tortát az, akinek van.
— Miért járna torta? — húzom össze a szemöldököm.
— Utolsó étkezés blablabla...
— Ó! — bólintok. — Hát mondjátok meg nekik, hogy ilyen nincs.
— Már próbáltuk, de nem tágítanak, merthogy a b-s osztályban Sacikának van már.. — magyarázza Gerda, mire épphogy felfogom, már meg is csörren a telefonom.
— Háló?
— Tiszta a terep? Mehetünk? — kérdezi Ron.
Nagyon nem!
— Aha, egy pillanat — oda sétálok a társasághoz és kedves mosolyt öltök magamra, azonban belül épp forr a fejem. — Mi lenne, ha erről holnap beszélnénk, reggeli előtt?
— Már gyakorlatilag hajnal van, szóval... — okoskodik Fédra.
— Aha, de már fáradt mindenki, és senkit sem érdekel a torta vagy mi, plusz nem hagyhatjátok el a faházat este.
— Úgy ahogyan Ron és Samu tette? — dönti oldalra a fejét.
Azta!
Ez a lány tényleg nem semmi..
— Ők járőröznek — hazudja Gerda.
— Nem hinném — csóválja a fejét az okoskánk.
— Mi folyik ott? — hallom Ron hangját a telefonból.
— Leteszem — közlöm, majd kinyomom a telefont. Éppen ekkor lép be Varga.
Megfagy a levegő.
Patrikra nézek, akin azt látom, hogy elszállt az összes reménye.
— Mi folyik itt? — kapcsolja fel a villanyt a tanárnő, de csak 15 lehajtott fejet talál, plusz egy sírás szélén álló lányt.
— Megmagyarázom — lépek előre.
Végülis az még nem a világvége, hogy a gyerekek tőlünk követelnek valami kártyát, ezért éjszaka is zargatnak. Nem a mi hibánk..
Az már annál inkább, hogy Samu és Ron beront a házba „éppen időben" érkezve.
— Meghoztuk a... — elhallgatnak és úgy látom legszívesebben egy-két káromkodás esne ki az ikrek száján..
— Na akkor az irodámba, Cseh!
Mind Patrikra nézünk, aki bólint és készül átvállalni minden káoszt, amit nem is ő csinált.
Ezt nem hagyhatom!
— Én voltam! — nyújtom fel a kezem.
— Nem, Lyuki te maradj ki ebből — sétál el mellettem Patrik, mire a keze után kapok.
— Az én ötletem volt minden, úgyhogy engem büntessen meg — mondom határozottan.
— Hajnali egy óra van, az ég áldjon meg titeket! Nekem aztán teljesen mindegy, hogy ki viszi el a bajt, csak ne én legyek — kiabálja el magát Varga.
— Én is benne voltam! — vallja be Ron.
— Na nem mondod — méregeti a szatyrokat a tanárnő.
— Samu nem tehet semmiről, még a borokat sem ő fizette, mert nem volt nála a pénztárcája — magyaráz Ron, amivel úgy látszik csak mégjobban felbosszantja Vargát.
— Én hívogattam tanárnőt, az ebédlő kártya miatt, de sosem vette fel... — vallja be egy újonc.
— Az én ötletem volt, hogy jöjjünk át ide — szipog Fédra is.
A tanárnő már az orrnyergét masszírozza, mire Samu is megtalálja a hangját.
— Kiszöktem és elmentem a boltba.
Mindenki értetlenül néz rá.
— Sosem találtuk volna ki — sziszegi Gerda. — Ha már mindenki bevallja bűneit, akkor én is megteszem! Az én ötletem volt az ebédlő kártya dolog, hogy azok is örüljenek az itt töltött időnek, akik eddig nem érezték jól magukat. Holnap 10 órakor érkezik 6 dobos torta, amit... — mély levegőt vesz — még ki kell fizetni. — hunyja le a szemét.
— ELÉG VOLT! — csap az asztalra a tanárnő, mire mind összerezzenünk. — Engem még ennyire mérhetetlenül galád bandával nem hozott össze a sors! — lihegi, majd mint akit elhagyott minden ereje, összerogynak térdei és elterül a padlón.