Smaragd

Tömeg

20007 Tokió

A tömeg az emberi természet alapvető tulajdonsága. Amikor az emberek tömegben vannak, a személyiségükre jellemző vonások és érzelmek eltűnnek, és egyfajta lelketlen, személytelen viselkedés veszi a helyüket. Az átkok is hajlamosak csakúgy, mint az emberek tömegbe formálódni, hogy elrejtsék a gyengeségüket. Milyen szánalmas viselkedés...

Suguru megvetően pásztázta a környezetét. A gondolatai össze-vissza cikáztak. Megdörzsölte fáradt szemeit. Az utóbbi napokban, nem is, hetekben, alig aludt. Ahogy lehunyta a szemét annak az ártatlan lánynak a holtteste és a tapsoló, embertelen majmok tömegének emléke villant a gondolataiba. Az átkokkal ellentétben, ezt sajnos nem tudta kiűzni. Pedig mennyire szerette volna elfelejteni az egészet.

Hirtelen egy sötét energia villant fel a szeme perifériájában. Végre megtalálta. Az aznapi küldetése nem volt semmivel sem különb az utóbbi többszáznál. Kiűzni, lenyelni, kiűzni, lenyelni. A torka keservesen összeszorult a gondolattól. Akármilyen hihetetlen, az átkoknak is van íze. Ráadásul borzasztó. Ami az íznél is rosszabb, az a hatása. Mint egy gyomorrontás a léleknek. De ezt rajta kívül senki más nem tudta. Mindezek ellenére Suguru soha nem panaszkodott a többieknek. Nem szeretett mártírként viselkedni, miközben a bajtársai java, akik gyengébb képességgel születtek az életüket kockáztatták. Ehhez képest ez csak apró kellemetlenség.

Az átok felé vette az irányt. Tokió egyik legrosszabb hírű kerületében járt, valóságos termőföld az átkok számára. Ahogy az átok után haladt, egyre szűkebb, elhagyatottabb utcákra keveredett. Ahogy követte a szétmállott utat és az azt körülölelő téglafal vonalát, lassan az út végére ért. Már csak jobbra kellett fordulnia és...

Suguru nem erre számított. A földön egy lány térdelt egy döglött macska felett. Óriási átokenergia lengte be a sötét sikátort. Majd megérezte. Hirtelen megnyílt alatta a föld és kinyúlt az átok. Suguru biztonságosabb pontra ugrott, mindeközben ügyelve arra, hogy az átkot ne a lány felé terelje. Egy óriási, sáska jellegű lény volt. Ennek ellenére az átokenergiájának mértékéből ítélve csak egy egyszerű másodosztályú. A férfi kinyújtotta a karját, majd az átkot egy gömbbé tömörítette és lenyelte. Fintor ült ki az arcára, de nem hagyott magának több időt az önsajnálatra, ugyanis az a hatalmas átokenergia még mindig változatlanul belepte a környéket.

A lány felé pillantott, aki ugyanolyan testtartásban kuporgott a földön. Suguru meglepetésére az energia központja ő volt. Végigmérte a lányt. Körülbelül vele egyidős, szőke, hosszú hajú. A teste alultáplált és tele gyógyult, de maradandó hegekkel. A szemei a zöld legsmaragdabb árnyalatában fénylettek a sötét sikátorban.

-Minden rendben? - szaladt oda Suguru. A lány meg sem moccant, egyedül a kezei jártak fel és alá a halott macska szőrén. - Sajnos elpusztult. Az átok végezhetett vele. Te jól vagy?

A lány egy szót sem szólt. Felemelte a macska élettelen testét és magához ölelte. Mindezek után eszméletét vesztette.

******

Néhány órával később.

-Vizet!- a lány ki sem nyitotta még a szemét, de úgy érezte, ha menten nem tud inni, elporlad a teste és elfújja a szél. Meglepetésére ezúttal valóban meghallgattatott a kérése, ugyanis egy hűvös pohár landolt a kezében, tele jéghideg ásványvízzel. Kinyitotta a szemeit és azonnal legurította a pohár teljes tartalmát. Körbenézett. Egy magas, jól felépített testű fiatal férfi állt fölötte. A haja hosszú fekete, lazán a fejére kontyolva. Jobb oldalon egy rakoncátlan tincs lógott a szeme elé. Azok mélybarna rókaszemek kifejezetten őt méregették. A helyszín valószínűleg a lakása lehetett.