Smaragd

Játszma

Mélyre elásott emlékek törtek fel Midoriban. Emlékek, amiknek a létezéséről már ő maga sem tudott.

A férfi arca, aki legelőször megerőszakolta. Még csak kislány volt. Annyira fájt. A teste, a lelke. Nem értette, hogy mi történik vele.

Később megértette. Eleinte sokat harcolt, küzdött a becsületéért. Azonban hamar rájött, hogy felesleges volt ellenkeznie. Hamarabb túlesett az erőszakon és kevésbé is fájt, amikor hagyta magát.

Számát sem tudta, hogy hányan alázták már meg. Amit csak tudott mélyre elásott a lelkében és soha nem emlékezett rá. El akarta felejteni. És sikerült is... egészen eddig.

Midori elengedte a testét. A ruháitól Kenjaku már megszabadította. Láthatatlan láncok tartották fogva, teljesen védtelenné téve a meztelen testét.

A póz, a szituáció miatt előtört benne minden régi emlék. Szaggatottan kezdte venni a levegőt. Könnyek csorogtak végig az arcán és a szíve össze-vissza dobogott.

Megpróbált a lélegzetvételére koncentrálni, de csak azt érte el, hogy nem tudta már, hogy hogyan is kellene normálisan lélegezni. Szédülni kezdett és csillagokat látott. Míg nem egy meleg kéz az arcához ért. Suguru. Nyugalom árasztotta el.

Nem, ez nem ő!

Midori ficánkolni kezdett, arcát elhúzta a meleg kéztől.

-Ne harcolj ellene. Mindig elérem, amit akarok. -suttogta a fülébe. A kezével végigsimította a nőt. Az emlékeiben az összes együttlétükhöz hozzáfért. Pontosan ismerte a nő minden porcikáját és élvezettel imitálta az ellopott test természetes mozdulatait. Szeretett még ezzel is fájdalmat okozni a másiknak. Ha valaki több, mint ezer évig él kevés dolog szórakoztatja már.

Egyik kezével Midori állát ragadta meg, szemkontaktusra kényszerítve őt. A másik kezét a combjai közé csúsztatta. Meglepve vonta fel a szemöldökét.

-Nagyon készen állsz. -utalt a nedves környezetre a lábai között.

Midori azonban nem vágyott erre. A nedvesség a teste automatikus válaszreakciója volt az erőszakra. Ha valakit sorozatosan, éveken keresztül megerőszakolnak az akarata ellenére, a test megtanul védekezni. Megtanulja elviselhetővé tenni a dolgot a saját védelme érdekében. Ő is így működött. Egyáltalán nem vágyott erre az őrült fazonra, aki a férje holttestében készült megerőszakolni őt. Inkább a halál! De nem tudott mit tenni. Csendben elfogadta a sorsát.

Kenjaku szabaddá tette magát a ruháktól. Komótosan vetkőzött, hiszen a világ minden ideje az övé volt. A teste a heget leszámítva semmit nem változott. Ugyanaz az izmos, vonzó, magas férfi állt vele szemben, mint az utóbbi tíz évben bármikor.

-Nézzük csak... -húzta közelebb magához Midorit. A láthatatlan láncok az akaratának megfelelően lazultak vagy éppen szorultak. Átokenergiát nem tudott tőlük használni a nő.

Nem törődött semmilyen előjátékkal, de erre Midori is számított. A hasonló, egoista szelleműekre nem volt jellemző. Midori ennek örült, hiszen annál hamarabb esik majd túl rajta.

Kenjaku széttárta Midori combjait és gondolkodás nélkül behatolt. Egy mély sóhajt engedett ki magából, ő minden bizonyára élvezte az egészet.

Midori elfordította az arcát és megpróbálta kikapcsolni az agyát. Igyekezett egy szép emléket előhívni az agyában, valami elég szépet ahhoz, hogy ne erre a borzalomra gondoljon.

Suguru, vagyis Kenjaku keze azonban megragadta az arcát és maga felé fordította.

-Engem nézel! -parancsolt rá.