Kötelék

93 12 0
                                    

Midori részegebb volt a kelleténél. A szokásos mértéknél is többet bolondozott, énekelt az utcán, Suguru nyakába akaszkodott, Satorut piszkálta vagy Shokot ölelgette. A társaság többi tagjáról is elmondható volt, hogy kellő alkoholt fogyasztottak, Satoru kivételével. Az ő esetében az alkohol látásproblémákhoz vezetett, amitől a technikája szinte használhatatlanná vált, így ő sosem alkoholizált. Shoko felvetésére Tokió egyik bulinegyede felé indultak, ahol állítólag kiskorúakat is beengedtek. Végül igaznak bizonyult Shoko értesülése, gond nélkül beléptették őket a szórakozóhelyre.
Ez a világ nem volt ismeretlen Midori számára, gyakran lógott be hasonló helyekre. Egy közös koccintást követően Shokoval kézenfogva elindultak a tánctérre, amíg Satoru és Suguru a bárrésznél beszélgettek.

Kis idő elteltével két helyes férfi csatlakozott hozzájuk. A lányok nem igazán vettek tudomást róluk, de ahogy Midori elkapta Suguru szigorú pillantását, az alkoholtól mámoros elméjében felgyulladt a villanykörte. Shoko kiment cigizni, így Midori a két férfi közül a helyesebb felé fordult és elkezdett vele táncolni. Nem volt nagyon magas, de Midorit még így is egy fejjel megelőzte, a haja szőke volt, oldalt felnyírt, középen hosszúra hagyva és copfba fogva hordta. A hangzavar miatt a nevét nem tudta meg, de nem is különösen érdekelte. Élete legvonzóbb táncát lejtette, egymáshoz simultak és nevetgéltek. Suguru, aki mellől időközben eltűnt Satoru le sem vette a szemét róluk. Midori úgy döntött, a pulthoz lép még egy felesért.

-Egészségedre! -kiabált oda Sugurunak, aki szintén lehúzott egy sokadik pohárkával, majd visszaszaladt az újdonsült táncpartneréhez, aki egyre bátrabban kezdett el viselkedni.

Először csak Midori derekát, majd a lány egész testét kezdte el egyre látványosan fogdosni. A részeg lány nem bánta, de a szintén részeg Sugurut annál jobban dühítette. Végül nem bírta tovább és felállt a bárpulttól majd odasétált. A felnyírt hajút nemes egyszerűséggel fellökte, majd megfogta Midori kezét, elmosolyodott és táncolni kezdett vele. A szőke felmérte az erőkülönbséget. Szerencséjére nem volt ostoba, így vette a lapot és inkább másfelé keresett új táncpartnert.

-Tényleg ezt akarod? - kiabálta a fülébe Suguru.

-Igen! - válaszolt Midori szemrebbenés nélkül, annak ellenére, hogy ötlete sem volt, hogy a kérdés mire vonatkozik.

Mire észbekapott volna, Suguru puha és meleg ajkai az övéin landoltak. Midori teste a csók hatására ellazult, a környezete és a zene elhalványodtak. Midori hátrahúzta a fejét, majd visszacsókolta a férfit. A teste kéjesen beleborzongott a nyelvük érintkezésébe. Suguru ujjai a lány karjaira fonódtak, végül megszakította a csókot és egy puszit nyomott a lány nyakára. Midori szíve dupla tempóban pumpálta a vért. Nem számított arra, hogy a férfi megcsókolja és hogy az ilyen reakciót vált ki belőle. Suguru tekintete azonban hamar elkomorodott, lehúzta őt a tánctérről.

-Az átokerőd kezd kilengedezni. - szólalt meg. - Lassan letelik a hat órád. Menjünk haza.

Megkeresték Shokot és Satorut. Már jó ideje az épület előtt voltak, mivel Shoko láncdohányos állapotra váltott az alkoholnak köszönhetően, így semminek nem voltak szemtanúi. Sugurunak nem volt kedve a magyarázkodáshoz.

Az út hazafelé kínzóan hosszú volt. Suguru csendben maradt, látszólag nagyon elmerengett valamin. Midori nem tudta eldönteni, hogy közeledjen még hozzá, vagy inkább ne. Lehetetlen volt leolvasni vagy akár csak sejteni is a férfi gondolatait.

Mikor hazaértek a kanapéhoz vezette a lányt és helyet foglaltak.

-Midori - Suguru lesütötte a szemét. - A bulin túlzásba estem. Szerintem el kellene felejtenünk ezt az egészet. Ne haragudj, de szerintem így lesz a legjobb.

SmaragdWhere stories live. Discover now