Rád hangolódva /Carlos Sainz ff.

11.rész

Lori szemszöge:
Carlos karjaiban ébredni elképesztő érzés. Még aludt, amikor én már felkeltem. Elnézegettem egy ideig az arcát, ahogy nyugodtan alszik, közben éreztem a kezem alatt, ahogy a mellkasa fel-és le mozog. Nem akartam felébreszteni, így nem mozdultam mellőle. Amikor megszólalt az ébresztője gyorsan átnyúltam rajta, hogy kikapcsoljam, de felébredt. Visszabújtam mellé, ő el kezdte simogatni a karomat, én pedig a mellkasát.
-Jó reggelt! -mondtam halkan, nyugodtan.
-Jó reggelt! -válaszolta még álmos hangon. -Hány óra van? -ásított egyet.
-Nyolc, ha jól láttam. -válaszoltam neki.
-Neked nem ma megy a repülőd vissza Monacoba? -jutott eszébe. Teljesen el is felejtettem. Annyira jól telt ez a hét Carlosal, én még nem akartam hazamenni. De muszáj volt, hogy beindítsam a karrierem.
-De, sajnos. -mondtam végül.
-Mennyi időnk van még addig? -kérdezte.
-Hát úgy 7 óránk. -válaszoltam. Direkt délutáni járatra foglaltam repjegyet, hogy legyen elég időm kimenni, így nem kell rohannom reggel.
-Jó, akkor szeretnélek elvinni egy helyre. -mondta. Én pedig nagyon meglepődtem.
-Mégis hová? -kérdeztem.
-Majd meglátod. -és nyomott egy puszit az arcomra. Aztán kikelt az ágyból és bevonult a fürdőszobába. Még jó, hogy elhozta a hátizsákját, amiben volt pótruhája. Amég ő zuhanyzott én rendeltem a szobába reggelit. Mire végzett meg is érkezett.
-Köszi, hogy használhattam a tusfürdődet, de azt nem mondtad, hogy ennyire nőies illata van. -jött ki a fürdőből egy farmerban és egy egyszerű fekete pólóban.
-Nem kérdezted. -nevettem ki. -De a teljes hatás érdekében adhatok a parfümömből is. -itt már nagyon nevettem.
-Szerintem kihagyom. -kezdett nevetni ő is.
-Na gyere ide, had szagoljalak meg! Biztos nem vészes annyira. -mondtam még szórakozottan. Odasétált elém és megállt. Én felálltam a székről és a nyakába bújva megszagoltam.
-Jól van, ez nem is...-de nem tudtam befejezni, mert a kezei közé vette az arcomat és megcsókolt. Amikor befejeztük, akkor fejeztem be a mondatot is. -... annyira rossz. Akartam mondani. -és megköszörültem a torkomat.
-Úgy gondolod? -kérdezte még mindig a szemembe nézve. Én csak bólogattam, nem akartam megtörni a szemkontaktust. Aztán csörögni kezdett a telefonom, így megszakítva a szemezést felvettem. Apa volt az.
-Bonjour! -Szia, köszönt bele franciául, így én is franciául válaszoltam.
-Salut, Pére! Pourquoi tu m'appelles? -Szia Apa! Miért hívsz?
-Csak annyit akartam kérdezni, hogy mikor landol a géped, hogy kimehessek érted a reptérre. -hú hát amúgy ezen még nem gondolkodtam. Kb 7 óra az út.
-Elvileg, ha minden simán megy este tízkor szállok le. -végeztem gyors fejszámolást.
-Rendben, várlak. Vigyázz magadra! Je t'aime! -Szeretlek.
-Je t'aime! -köszöntem el én is. -Bocsánat, csak Apa volt az. -fordultam Carlos felé.
-Ugyan, nyugodtan. -mondta.
Miután megreggeliztünk és én is felöltöztem megint megkérdeztem.
-Hova is megyünk pontosan?
-Ne legyél ennyire kíváncsi. Majd meglátod! -mosolygott rám.
Château Ramezay. Amikor megláttam a feliratot egyből bezsongtam.
-Úristen, Carlos! -hüledeztem. -Ide már nagyon régóta el akartam jönni. -mosolyogtam rá.
-Tudom, azért is vagyunk most itt. -keresett egy szabad parkolóhelyet, aztán a csomagtartóból elővett egy baseball sapkát és egy napszemüveget, hogy ne ismerjék fel olyan könnyen.
-Egy kisebb csoporttal fogunk körbesétálni. -kezdte. -Nincsenek most sokan, úgyhogy nem kell mitől tartanunk. -mosolygott rám.
-Rendben. Tényleg nagyon köszönöm, hogy elhoztál ide! -adtam egy puszit az arcára. Ő csak megfogta a kezem és a bejárat felé sétáltunk.
Egy időutazáson vettünk részt komolyan. Korhű kosztümbe öltözött színészek mutatták be milyen volt az élet a városban a francia kolonizáció idején. Rengeteg képet készítettem, Carlosról, magamról. Instára majd rakok ki párat, nyílván olyat, amelyiken nincs rajta Carlos. Egyszer amikor egy házacska előtt Carlos készített rólam egy képet, egy idősebb hölgy, gyönyörű ruhában megkérdezte, hogy csináljon-e rólunk képet.
-Oh, köszönjük szépen! -és Carlos már oda is adta neki a telefonomat. Én csak kikerekedett szemekkel néztem. Carlos odasétált hozzám, egyik karjával átkarolta a derekam és magához húzott. Hogy az arcát jobban takarja felém fordult és a fejem búbjára nyomott egy puszit. Én csak mosolyogtam a kamerába. Aztán a néni beállított minket különféle pózokba. Egymással szembefordított, Carlos mindkét kezét a derekamra rakta, én pedig felemeltem az egyik lábamat és megcsókoltuk egymást. Írtó cuki képek lettek.
-Hát én elolvadok mindjárt. -mondtam már amikor továbbmentünk. -Annyira kedves volt ez a nénitől. És nézd milyen jó képek lettek. -mutattam Carlosnak.
-Igen, azok, bár egy szót sem értettem, abból amit mondott. -én csak nevettem rajta. Igen, a néni franciául beszélt és csak velem kommunikált. Próbáltam Carlosnak fordítani, de minden olyan gyorsan történt, hogy a végén inkább csak hagytam.
-Átküldöm neked is. Most nem válogatom ki, de gondolom nem bánod, ha én is rajta vagyok pár képen. -mondtam és már küldtem is a képeket neki.
-Nem, dehogy. Inkább azok érdekelnek. -incselkedett. Tetszett a stílusa, ez a picit flörtölő hódító.
Mielőtt elindultunk összepakoltam a cuccomat a hotelból. Bent vannak Carlos autójában. Azt beszéltük, hogy innen a reptérre megyünk. Így most az ő holmijáért megyünk a hotelba, ahol megszállt. Ő is elrepül ma, van egy hete a következő versenyig, ami Ausztriában lesz. Azt még nem árulta el mit csinál abban az egy hétben.
-Itt vagyok! -szállt be a kocsiba. Én nem mentem fel vele.
-Akkor indulhatunk? -kérdeztem.
-Természetesen. -válaszolta. Nem tartott sokáig, amég odaértünk a reptérre és kezdtem szomorú lenni, hogy el kell válnunk. A terminálba nem sétálhattunk be ketten, együtt úgyhogy most kellett elbúcsúznunk.
-Lori! -jött oda hozzám Carlos. Kisöpörte a hajamat az arcomból és közrefogta. -Ne légy szomorú, nemsokára megint találkozunk! -próbált nyugtatni.
-Jó, de mikor? -néztem fel. Nem akartam elsírni magam.
-Előbb, mint gondolnád! Ne aggódj ezen. -két hüvelykujjával mosolyra húzta a számat, amitől tényleg elmosolyodtam. -Na, ez az. Mosolyogj! -és megcsókolt. Hosszasan, úgy, mint aki sosem akarná, hogy ez a pillanat véget érjen. Én sem akartam, így a kezeimet a nyaka köré fontam. Beletúrtam a hajába is utoljára ki tudja meddig. Annyira puha a haja, imádom. Imádom a szemét, az ajkait, a humorát, ahogy velem bánik, megért. Egyszerűen mindent imádok rajta. Azt hiszem kezdek szerelembe esni. De vajon ő is ezt érzi? Mi van, ha most elmondom neki, de ő nem így érez és felsülök? Azt nem élném túl. Amikor elváltak ajkaink, mélyen egymás szemébe néztünk és élveztük a pillanatot.
-Lori! -mondta ki a nevemet. Annyira imádom, ahogy kiejti a nevemet, imádom a hangját.
-Carlos! -mondtam gyengén. Perpillanat semmi erőm nem volt. A karjaiban elveszek, de mégis visszatalálok önmagamhoz egyszerre.
-Valamit el kell mondanom. -mondta.
-Nekem is! -vágtam rá. -De, kérlek mondd te előbb! -tudni akartam mi az.
-Lori! Az elmúlt egy hét csodálatos volt, főleg, mert veled lehettem. Olyan érzéseket keltettél fel bennem, amiknek a létezéséről sem tudtam eddig. Hozzád hasonló lánnyal még nem találkoztam. Én nem akarlak téged hamar elengedni, azt akarom, hogy ez, ami kettőnk közt van sokáig tartson! -mondta. Én pedig csak néztem rá, már majdnem elsírtam magam.
-Szeretlek! -habozás nélkül rávágtam.
-Te-tessék? -kérdezte döbbenten.
-Igen! Szeretlek, Carlos Sainz! Nem tudom mikor és hogy, de most jöttem rá. Én... nem is tudom mit mondjak. Szeretlek!
-Én is szeretlek, Lorelei Da Silva! -vágta rá ő is. Egyből megcsókolt, de most szenvedélyesebben, birtoklóbban. -Szeretlek! -suttogta a csók közben. Ettől csak belemosolyodtam. Miután elváltunk, megfogta a kezeimet.
-Nos, Lori! Ezek után szeretnél a barátnőm lenni? Nem lesz könnyű, ezt nekem elhiheted, de kész vagy vállalni a kockázatot? -tette fel a nagy kérdést. Én csak mosolyogtam rá és bólogattam.
-Igen! Érted bármire kész vagyok! -válaszoltam.
Miután végleg elbúcsúztunk egymástól elindultam becsekkolni, feladtam a bőröndömet és felhívtam Apát, hogy nemsokára indulok a géphez. Tényleg, Apa! Neki hogy mondom el ezt az egészet? Hisz hazudtam neki, arról is hogy kivel voltam a versenyen. Hát, van 7 órám kitalálni. Gyerünk Lori, menni fog!
Miután leszálltam Monte Carloban görcsbe rándult a gyomrom. Sétáltam ki a terminálból, Apa pedig már a kijáratnál várt. Odaszaladtam hozzá és megöleltem.
-Salut Lori! Tu m'as manqué! -Szia Lori! Hiányoztál! Mondta Apa.
-Salut Papa! Tu m'as manqué aussi -Szia Apa! Te is hiányoztál!
-Ha hazaértünk mesélj! -mondta és elvette a bőröndömet és a táskáimat.
-Mindenképp! -mondtam. Apa az ibizával jött. Csodálkoztam is, de aztán eszembe jutott, hogy azt akarja, hogy vezessek. És igazam is lett. Miután bepakolt a csomagtartóba odaadta a kulcsot.
-Csak hogy ne gyere ki a gyakorlatból. -mondta.
-Megnyugodhatsz, nem fogok. -mosolyogtam rá gúnyosan és beültünk a kocsiba. Kiálltam a parkolóból és mentünk is haza.
-Bertha és Beatrice már nagyon várnak! -mondta Apa.
-Jajj, de hiányoztak már nekem! -és tényleg. Velük nem tudtam telefonon beszélni és már hiányzott a hangjuk. Miután hazaértünk és behordtuk a cuccaimat a nappaliba egyből megölelgettem a két hölgyet. Csak miattam maradtak itt ilyen későn.
-Jajj, kisasszony, úgy hiányzott már! -mondta Bertha.
-Önök is nekem. -mosolyogtam rá.
-Kitakarítottam a szobáját és új ágyneműt is húztam. -mondta Beatrice.
-Én pedig holnap a kisasszony kedvenceit főzöm majd! -vágta rá egyből Bertha.
-Jajj, köszönöm szépen! -megint megöleltem mindkettőjüket, aztán elköszöntünk tőlük. -Figyu, Apu! Én lehet inkább felmennék aludni. A jetlag kikészít.
-Oké, persze szívem! Majd holnap beszélünk.
-Bonne nuit! -Jó éjt! És adtam egy puszit az arcára.
-Bonne nuit!
Miután felmentem még írtam Carlosnak, hogy hazaértem. Szinte egyből válaszolt.

Carlos: Rendben, örülök. Gondolom most alszol majd, úgyhogy Jó éjt! Szeretlek!

Lori: Igen, eltaláltad. Remélem te is jól vagy és alváshoz készülődsz.

Küldött magáról egy képet, ahogy ágyban fekszik. Volt rajta póló is, sajnálatomra.

Lori: Jó éjt neked is! Szeretlek!

Még én is küldtem neki magamról egy képet, ahogy fekszem az ágyban. Szívecskéket küldött rá. Az a póló volt rajtam, amit még neki adtam, amikor először aludtam vele. Carlos illata volt, úgyhogy nagyon jót aludtam benne.