Rád hangolódva /Carlos Sainz ff.

10.rész

Carlos szemszöge:
A tegnapi szabadedzés nagyon jóra sikeredett. A legjobb rész nyílván az volt, hogy Lori megcsókolt. Már nagyon vágytam rá és örülök, hogy már ő is kezdi ezt érezni. Még nem teszem fel neki a kérdést, hogy lesz-e a barátnőm, még korainak érzem. Abban igaza van, hogy jobban meg kell ismernünk egymást. Az elején letisztáztuk, hogy egyikünket sem zavarja a 6 év korkülönbség, mivel ő 22, én pedig 28. Ha ez nem sikerült volna most nem tartanánk itt. Lépésről lépésre haladunk, ami bevallom tetszik. Az eddigi barátnőimnél mindig elkapkodtuk a dolgokat, nem figyeltünk a másikra, mert nem ismertük egymást. A végén kialakultak szokások, hogy hogyan kezeljük a másikat, de az nem szerelem volt. Így most egy ideje felhagytam a szerelemmel, amég be nem lépett az életembe Lori. Vele minden olyan más, nem olyan, mint a többi elkényeztetett, gazdag lány. Szeretném megtudni a történetét, mi történt az anyukájával, de hagyok neki időt, amég megnyílik felém.
Szombaton van az időmérő. Ez a legfontosabb része a versenynek, hogy jó helyről indulhassunk holnap. Elmentem dél körül Loriért. Ma egy fekete farmer, egy fekete póló és a Ferraris kabátja volt rajta. Nagyon jól állt neki, gyönyörűen nézett ki. Most nem jött be velem a Ferraris konténerbe, mert Charles és Lando elragadták. Haragudtam is rájuk kicsit, de csak körbevezették, mondtak neki néhány viccet és felvették az egészet kamerára. Majd azért remélem megmutatják. Nagysokára vissza is értek, én már akkor felöltöztem, Charles és Lando pedig gyorsan elhúztak, hogy elkészüljenek időben. Így csak Lori meg én maradtunk a szobámban.
-Na milyen volt a srácokkal? -kérdeztem Loritól.
-Iszonyat vicces. Majd a videót meg kell mutatniuk, jót fogsz nevetni rajta. -mondta szórakozottan.
-Örülök, hogy jól elvagy Landoékkal.
-Oh, igen nagyon is. -nevetett kicsit. -És képzeld még szereztem aláírásokat. Charles és Lando segítettek kicsit, de sikerült.
-Na, remek. -leültem az ágyra. Lori csak furán nézett rám.
-Minden rendben? -jött oda hozzám és leült mellém.
-Igen, bár örültem volna, ha ezt a kis időt velem töltöd. -mondtam el az igazat. Tegnap olyan jó volt, azt hittem ma is olyan lesz.
-Oh, Carlos! Sajnálom. Én csak...
-Nem kell ezért bocsánatot kérned. Nagyon is örülök, ha jól elvagy a barátaimmal, de hiányoztál. -mosolyogtam rá, ő pedig visszamosolygott. Aztán megsimította az arcomat és egy apró puszit nyomott az orromra. Én pedig megfogtam az állát, hogy rámnézzen, aztán egy hajtincset hátratűrtem, majd megcsókoltam. Egyből visszacsókolt, ami szerintem jó jel. Miután elváltunk ránéztem az órára. -Indulnom kell, el ne késsek.
-Jajj, persze menj csak. Én ugyanott leszek, mint tegnap.
-Rendben. -indultam volna ki, de Lori még visszahúzott.
-Buena suerte, Carlos! -Sok szerencsét. -Remélem jól ejtettem ki. -nevetett kicsit.
-Tökéletesen! -mondtam neki. Aztán odamentem hozzá és mégegyszer megcsókoltam. Nagyon aranyos volt, hogy megtanult egy spanyol kifejezést miattam. -Muchas gracias, Lori! -Köszönöm szépen.
-Na most menj, el ne késs nekem! -tessékelt ki az ajtón.
Végül a 11. helyről fogok indulni holnap, mert kaptam egy három rajthelyes büntetést Gasly miatt. Megpróbálom a lehető legjobbat kihozni magamból holnap. Visszamentem a szobámba, ahol már ott várt Lori. Mosolygott rám, aztán megölelt.
-Szerintem ügyes voltál! -mondta, amikor elengedtük egymást.
-Köszi, bár ezzel a rajthellyel nem lesz egyszerű verenyezni. Hát ez most így sikerült, majd legközelebb összejön. -kicsit azért szomorú voltam a mai teljesítményem után, de Lori felvidított az úton, amikor mentünk a hotelhez.
-Holnap nagy nap. -kezdte Lori, amikor leparkoltam a mélygarázsban.
-Igen, nagy nap. Örülök, hogy ott leszel! -néztem a szemébe.
-Szurkolni fogok, ezt megígérem! -mondta mosolyogva.
-Köszi! -aztán kiszálltam és kinyitottam Lorinak az ajtót. Meglepődhetett, mert nem szállt ki egyből. Még az öve is be volt csatolva, így behajoltam elé, hogy kicsatoljam. Éreztem a parfümje kellemes illatát, valósággal elbódított egy pillanatra, aztán amikor már kikászálódtam az autóból, kinyújtottam a kezem, hogy segítsek neki kiszállni. Becsuktam mögötte az ajtót és megfogtam a derekát, hátralépett egyet, de a kocsi oldalának ütközött. Szemeztünk még egy ideig, de én inkább közrefogtam az arcát és megcsókoltam. Nem lepődött meg, egyből visszacsókolt. Aztán letévedt a kezem a derekára, ő pedig a hajamba túrt bele, ami elképesztő volt. Nyelveink táncot jártak, amég levegőhiány miatt el nem váltunk. Nekidöntöttem a homlokom az övének és úgy beszéltem tovább, suttogva.
-Most mennem kéne.
-Valószínű. -válaszolta vissza erőtlenül.
-Akarod, hogy elmenjek?
-Én...nem tudom. -mondta. Tetszik, hogy ilyen hatással vagyok rá. Viszont közben ráébredtem, hogy mit csinálok. Nem erőltethetem ezt rá Lorira, inkább várok még. Akármennyire is nehéz, érte megteszem.
-Holnap jövök érted! -és megöleltem. Ő szótlanul csak nézett rám és bólogatott. Aztán beszálltam a kocsiba és elhajtottam. Sokáig autóztam, amég lenyugodtam, sokszor vissza akartam fordulni, de türtőztettem magam. Az estém nyugodtan telt, még beszélgettem egy kicsit Lorival, aztán elaludtam.
Másnap az első dolgom volt Loriért menni. Ismételten nagyon jól nézett ki, fehér farmerban volt, piros felsővel, a Ferraris kabátjában és baseball sapkájában.
-Szia! -köszöntem neki, amikor beszállt.
-Szia! -köszönt vissza. Adtunk egymásnak két puszit.
-Indulhatunk? -kérdeztem.
-Igen. -válaszolta.
Amikor megérkeztünk szokásosan ugyanúgy mentünk be. Én már felöltöztem, amikor Lori benyitott a szobámba.
-Hol voltál? -kérdeztem.
-Nehezen tudtam csak bejönni. Útközben találkoztam Charles-al meg Landoval és nem hagytak elmenni.
-Miért, mit csináltatok? -kérdeztem kicsit haragosan. Örültem volna, ha velem van Lori, még mielőtt elkezdődne a verseny.
-Igazából semmi érdemlegeset, kérdezték hogy vagyok, meg ilyenek. Ja, és megint találkoztam Lewis-al. Megismert, képzeld. -mesélte.
-Áh, szóval Lewis. -mondtam féltékenyen.
-Igen, Lewis. -válaszolta. Rámmosolygott, szerintem tudta, hogy féltékeny lettem.
-Ennyire jóban lettél vele? -kérdeztem. De ahelyett hogy válaszolt volna odajött hozzám és megcsókolt.
-Szerinted? -kérdezte, miután elváltak ajkaink.
-Reméltem is, hogy velem jobb viszonyban vagy! -mondtam már nyugodtabban.
-Semmi okod féltékenykedni, Carlos! -mondta, amikor megölelt.
-Én nem vagyok féltékeny. -vágtam rá, lehet túl hamar is, amivel lebuktam.
-Aha, persze. -nevetett egy picit. -Na én megyek, nehogy befoglalják a helyemet.
-Rendben. Majd a verseny után találkozunk. -adott még egy gyors puszit, aztán kiment.
A pilótaparádé gyorsan lezajlott, aztán elindult a verseny. Az eredmény végül az lett, hogy Charles 4., én pedig 5. helyen végeztem. Még adtam néhány interjút, készítettünk fotókat aztán bementem a szobámba. Lori nem volt ott, így elkezdtem átöltözni. Felöltöztem de még mindig nem volt sehol. Kinéztem a folyosóra nem-e ott vár, de ott sem volt. Hol lehet? Kezdtem aggódni. Kimentem a paddock bejáratáig is, közben jöttek oda rajongók, akikkel képet csináltam meg aláírást adtam, így lelassultam. De itt se láttam Lorit. Egyszercsak Lando jött velem szembe.
-Szia Carlos! -integetett nekem.
-Szia! Nem láttad Lorit? -kérdeztem tőle.
-Nem, nincs veled? -válaszolta.
-Szerinted, ha velem lenne, akkor megkérdezném tőled, hogy nem-e láttad? -mondtam idegesen.
-Jó, na. Segítek megkeresni. -ajánlotta fel.
-Köszi! -és elindultunk. Végignéztük a boxutcában a garázsokat, mégegyszer a Ferraris konténert és a paddock utcáját, de sehol nem volt. Többször is hívtam, de nem vette fel.
-Carlos! -szólt nekem Lando. Odamentem hozzá.
-Mondd! -felémfordult és mutatott egy telefont.
-Csörgesd meg megint Lorit. -kérte, én pedig megtettem. A telefon elkezdett csörögni Lando kezében és az én nevem villant fel. Mostmár nagyon ideges voltam és aggódtam. Nem tudtam mi van vele, baja esett-e, hol van.
-Most mi legyen? -kérdeztem tőle kétségbeesetten.
-Nem tudom, Carlos. Szóljunk, annak aki még itt van, hogy segítsenek megkeresni. A biztonságiak biztos tudnak segíteni valahogy. -ötletelt Lando.
-Jó, szólok Charlesnak. -azzal elindultam a Ferrari konténer felé. Charles még éppen az egyik mérnökkel beszélt, amikor odaértem.
-Charles! -szóltam oda neki, egyből felémfordult.
-Mi a baj Carlos? -jött oda.
-Lori nincs meg! -válaszoltam.
-Hogy hogy nincs meg? -kérdezte már ő is aggódva.
-Egyszerűen nem találjuk Landoval. A verseny előtt láttam utoljára, most pedig sehol nincs.
-Mindenhol kerestétek már? -kérdezte.
-A pályán meg a lelátókon nem, de az hatalmas terület. Eddig a boxutcát meg a paddockot néztük át. Lando elment a biztonságiakért.
-Akkor induljunk a pályára.
-Jó. -és elindultunk, de már rollerrel, hogy gyorsabban haladjunk. Felhajtottunk a pályára, hogy könnyebben belássuk a lelátókat. Már a felénél jártunk, de senkit nem láttunk.
-Megtaláljuk! -bíztatott Charles.
-Remélem! -mondtam. Körberollereztük a pályát, de még mindig semmi. Hol az istenben van? Visszaértünk a paddock bejáratához, ahol észrevettem egy lányt összekuporodva ülni a földön. Csak remélni tudtam, hogy Lori az. Gyorsan odamentem hozzá. A rollert leraktam úgy ahogy és odaszaladtam.
-Lori? -szólítottam meg. Ő felnézett, nekem pedig egy hatalmas kő esett le a szívemről.
-Carlos! -mondta kicsit elcsukló hangon. Ahogy láttam még folytak a könnyek a szeméből. Gyorsan lehajoltam hozzá és megöleltem. Aztán le is ültem mellé, ő pedig a mellkasomba temette az arcát. Szipogott még egy kicsit, de már nem sírt.
-Mi történt veled? -kérdeztem. Közben simogattam a haját és a hátát.
-Amikor lejöttem a lelátóról és be akartam menni hozzád, csak egy másik útvonalon a rajongótömeg elsodort. A telefonomat is elhagytam. -mesélte.
-Azt megtaláltuk, megnyugodhatsz. De mi miatt sírtál? Valami még történt. -a telefonja miatt nem sírhatott, itt még volt valami a háttérben.
-Hát... volt egy részeg srác. Amikor a tömegben elestem ő segített fel csak aztán nem engedett el. Nagyon erősen szorította a csuklómat és rángatott, hogy menjek vele. -a végére elcsuklott a hangja. A kabátja még rajta volt, de az ujját felhúztam, hogy megnézzem a karját. Az egyiken nagyon erősen látszódtak a szorításnyomok, véraláfutásos is lett, a másikon alig. El akarta húzni a kezét, de én inkább megszólaltam.
-Had nézzem meg! -mondtam. Visszanyújtotta a kezét én pedig apró puszikat nyomtam rá. -Hogy szabadultál meg tőle? -kérdeztem.
-Már majdnem a kijáratnál voltunk, amikor egy nagyobb csajbanda észrevett minket és odajöttek segíteni. Szétoltották a csávót, darabokra szaggatták. -a végére elmosolyodott. -Aztán elkísértek egy mosdóba, hogy összeszedjem magam. Utána próbáltam visszasétálni ide, de akkor nyilalt bele a fájdalom a térdembe. Csak lehorzsoltam, semmi gáz. -rántotta meg a vállát.
-Nem semmiség, le kell kezelnünk.
-Inkább menjünk vissza a hotelba. Ha már idáig elsétáltam, a kocsiig is eltudok. -javasolta.
-Én tudok egy gyorsabb megoldást. -kacsintottam rá, aztán a rollerre néztem. Felpattantunk és már száguldottunk is a kijárat felé. Lori fogta a derekamat, le ne essen. Én közben felhívtam Landot és Charlest is, hogy megtaláltam Lorit. Amikor a kocsihoz értünk segítettem neki beszállni, aztán a hotelba vittem. Útközben már sajgott a térde, úgyhogy amikor megérkeztünk és segítettem neki kiszállni menyasszony pózban a kezembe vettem és úgy vittem fel.
-Carlos, ezt tényleg nem kell, tudok járni. -ezt hajtogatta végig, amég fel nem értünk.
-Én is tudom, de had gondoskodjam rólad. -erre nem válaszolt semmit. Miután felértünk a szobájába Lori felvett egy rövidnadrágot, mert azt mondtam neki majd én lefertőtlenítem a sebet. Így is tett meg még egy kis vízzel kitisztította a koszt belőle.
-Ez lehet csípni fog. -mondtam, amikor egy vattakorongra öntöttem a fertőtlenítőből. Amikor hozzáértem a sebhez felszisszent. -Sajnálom! -mondtam egyből.
-Nem baj, jól csinálod. -válaszolta a fogait összeszorítva. Nem kellemes, amikor a fertőtlenítő összehúzza a sebet. Amikor végeztem még bekötöttem egy kicsit, hogy ne vérezze össze az ágyneműt. Már szedelőcködtem össze, amikor megszólalt.
-Nem maradnál itt éjszakára? -kérdezte. -Csak mert akkor nagyobb biztonságban érezném magam. -tette hozzá.
-De, szivesen. -vágtam rá egyből.
-Jó, szuper. Akkor ha gondolod rendelek valami kaját, aztán nézhetünk filmet. Már éhen halok. -mondta a végét nevetve. Örültem, hogy mosolyogni látom.
-Oké, nekem jó.
Miután megvacsoráztunk befeküdtünk az ágyba és el kezdtünk nézni egy filmet. Lori a mellkasomra feküdt, én pedig átöleltem. Nem sokáig jutottunk a filmben, mert mindketten belealudtunk. Hosszú nap volt ez mindkettőnk számára.