Rád hangolódva /Carlos Sainz ff.

18.rész

Carlos szemszöge:
Hétfő van, Lorival éppen a kocsiban ülünk és Monte Carlo utcáin autózunk. Hazaviszem Lorit, aztán elmegyek Lando lakására, ugyanis ő most nem jön haza, így felajánlotta, hogy ne hotelba menjek, inkább aludjak nála. Loriékhoz nyílván nem fogok beállítani úgy, hogy az apja nem is tud rólunk.
-Nagyon ideges vagyok, hogy mit fog szólni! Amikor hírbe hoztak veletek, hogy ugyanazon a szórakozóhelyen vagyunk, akkor is kiakadt. -fordult felém, amikor megálltam.
-Nyugi, nem lesz baj! Ha azt látja rajtad, hogy boldog vagy biztosan megenyhül. -fogtam meg a kezét. Ő lehajtott fejjel nézett maga elé, én pedig megfogtam az állát és magam felé fordítottam. -Boldog vagy Lori? -kérdeztem rá.
-Igen, persze! Még sosem voltam ennyire rendben az életemmel! Azt hiszem megtaláltam az utamat. -nézett rám. Ha lehetne most aranyba önteném ezt a pillanatot, ahogy rámnéz azokkal a gyönyörű zöld szemeivel és megnyílik felém.
-Ha ezeket elmondod, hidd el nem lesz probléma! -mosolyogtam rá. Egy pillanatra ő is elmosolyodott aztán komolyra váltott.
-Te boldog vagy Carlos? Mert az egy dolog, hogy én az vagyok, de egy kapcsolatban két ember van. -kérdezte.
-Igen, még jó hogy! Tudod Lori, ahogy egymásba botlottunk a bárban éreztem, hogy valami kötődés kialakult közöttünk. Muszáj volt megtudnom a nevedet, ki is vagy te. Ismertem már meg lányokat így, de veled teljesen más érzés volt. Nem is tudom, mintha a leghelyesebb döntést hoztam volna akkor. -néztem végig a szemébe. Teljesen komolyan gondolom a dolgot. Lori csak kicsatolta az övét és hozzámbújt. Egy ideig ölelkeztünk aztán segítettem neki kipakolni a csomagtartóból. Nem pont az ő utcájukba álltam Lori kérésére, de megvártam amég lefordul a sarkon csak utána indultam el.

Lori szemszöge:
Hazaértem. Apa kocsiját nem láttam, biztos nincs itthon. Általában hétfőn szokott lenni a céges nagy megbeszélés. Monaco leghíresebb szállodaláncának a tulajdonosa, emellett van egy csomó kisebb szórakozóhelyünk és éttermünk Franciaországban is. Majd egyszer én fogom átvenni mindezt, de ahhoz előbb egyetemet kell végeznem. Apával úgy döntöttünk ez ráér később is, inkább a zenével foglalkozzak elsősorban.
Beatrice segített felvinni a bőröndömet a szobámba és kipakoltunk. Amég ő elvitte a szennyesemet én lementem a konyhába enni valamit.
-Jó napot Bertha! -köszöntem a hölgynek, aki épp a konyhapultot takarította.
-Jó napot, kisasszony! Jó sokáig volt távol megint! -köszöntött egy öleléssel.
-Tudom és sajnálom! Viszont mostantól ez sűrűn fog előfordulni! -válaszoltam.
-Hogy hogy? -jött be Beatrice a konyhába. Mindketten rám szegezték a tekintetüket. Már nagyon szeretném elmondani miért, viszont Apának akartam előbb.
-Csak nem egy férfi van a dologban? -kíváncsiskodott Bertha. Én csak elmosolyodtam és a tányéromon lévő rántott sajtot néztem. Ez egyből feltűnt a két nőnek.
-Nocsak a kisasszony fejét elcsavarták? -incselkedett tovább Bertha. -Ismerjük az illetőt? -kérdezgetett tovább.
-Hagyd már had egyen szegény! -szólt rá Beatrice.
-Semmi baj, el akartam mondani, csak először Apának! De ha már így kérdezték, igen férfi van a dologban! -mosolyogtam még mindig. Ettem pár falatot aztán folytattam. -A diplomaosztóm estéjén ismerkedtünk meg a Lilly's-ben és utána el kezdtünk beszélgetni. Hamar egymásra hangolódtunk és mostanra már a barátnője vagyok. -úgy hiányzik Carlos, amikor nincs velem.
-Nocsak és ki ez a titokzatos férfi? -kérdezte Beatrice.
-Carlos Sainz, a fiatalabb, Forma 1-es pilóta. -válaszoltam. Vártam pár másodpercet amég rájönnek ki az. Nem nagyon néztek tévét, csak amikor behívtuk őket egy közös filmnézésre, olykor volt, hogy Forma 1-es futamra, úgyhogy a nevének ismerősnek kell lennie.
-Ő a McLarenes pilóta? -kérdezte Bertha.
-Volt ott is, de most a Ferrarinál van. -válaszoltam.
-Ő a spanyol pilóta, igaz? Alonso mellett. -vonta le a következtetéseket Beatrice.
-Igen. -válaszoltam.
-Ő nagyon helyes, jó választás kisasszony! -fogta meg a kezemet Bertha. Én csak elnevettem magam a lelkesedésén, de igazat adtam neki.
-Igen, valóban helyes! -haraptam az alsó ajkamba. Elővettem a telefonomat és mutattam nekik pár képet kettőnkről még a Kanadai utunkról és a mostani Silverstone-iról.
-Nagyon helyesek így együtt, egymáshoz illenek! -mondta Beatrice.
-Sok boldogságot! -mondta Bertha.
-Köszönjük szépen! -megható volt hallani, hogy így örülnek nekünk.
Miután végeztem az ebéddel felmentem a szobámba és felhívtam Carlost.
-Szia! -köszöntem.
-Szia! Mi újság, beszéltetek? -kérdezte.
-Nem még, nincs itthon. Nem tudom mikor ér haza, ez változó szokott lenni. Addig meg nem akarok elmenni, hogy nem beszéltem vele. -ültem le az ágyamra és kifújtam egy adag levegőt.
-Persze, ez érthető. Viszont nekem nagyon hiányzol! -mondta.
-Nekem is te! Rendben megérkeztél Lando lakásába? -kérdeztem.
-Igen, persze! Rendben van minden. -ez megnyugtató. Rossz érzés az, hogy egy városban vagyunk és mégsem tudunk együtt lenni. De amint elmondom Apának és remélhetőleg nem reagál rosszul sima az út.
-Azt tudod már milyen dalokat fogsz énekelni? -kérdezte Carlos.
-Igen, megvannak. Azokat is gyakorolnom kéne! -nevettem fel siralmasan. Wendy átküldött mindent az esttel kapcsolatban, viszont még nem gyakoroltam a dalokat.
-Biztos szuper lesz, majd holnap gyakorolsz, ma pihenj! -mondta.
-Jó, úgy lesz! -és ekkor hallottam a bejárati ajtó nyitódását. -Azt hiszem megjött Apa. Most leteszem, majd hívlak mi volt. Szeretlek!
-Én is szeretlek! -elköszöntünk egymástól és leraktam a telefont. Sétáltam is lefelé.
-Szia Apu! -mentem oda hozzá és megöleltem.
-Szia Lori! -puszilta meg a fejem tetejét.
-Milyen napod volt? -kérdeztem. Nem akartam egyből a közepébe vágni.
-Nem a legjobb, az egyik szponzor visszalépett a társulástól. Nagy üzlet lehetett volna ha nyélbe ütjük, így viszont csak bevételkiesés. -magyarázta, miközben levette a zakóját és a fogasra akasztotta. Levette a nyakkendőjét és leült a kanapéra. Adrien Da Silva nem az a feladó típus, viszont tudja mikor kell leállni. Ha ez nem tett volna jót az üzletnek biztos nem vág bele.
-Neked Chérie? -Édesem.
-Egész jó, a repülőút is viszonylag gyors volt. -válaszoltam.
-Mikor kezdett ennyire érdekelni a Forma 1, hogy minden versenyre elmész? -kérdezte mosolyogva. -Ha nem tudnám, hogy amúgy szereted a sportot, biztos lennék benne, hogy egy fiú van a dologban. -és rátapintott.
-Hát... -néztem a kezeimet, miközben leültem. -Is-is. -válaszoltam.
-Is-is? Ezt mégis hogy érted? -kérdezte érdeklődve.
-Szeretem magát a sportot, de mostanában nemcsak amiatt járok ki. -kezdtem. Teljesen elfelejtettem azt a szöveget, amit kitaláltam, hogy majd elmondok, így most kicsit leblokkoltam. Ezt Apa is észrevette és megfogta a kezem.
-Szívem, nekem nyugodtan elmondhatod! Azt nem ígérem, hogy ha majd találkozom a fiatalemberrel nem fogom néhány teszt alá vetni. -mondta a végét mosolyogva, én pedig nevettem egy picit.
-Jó, hát amikor a diplomaosztóm utáni napon kikerültek fotók rólam és egy Forma 1-es pilótáról, azok igaziak voltak. Tényleg megismerkedtem az egyikükkel. Telefonszámot cseréltünk és beszélgetni kezdtünk. Megtaláltuk egyből a közös hangot és 2 hete vagyunk együtt. -vázoltam fel a helyzetet. Először nem szólt semmit, majd egy idő után megszólalt.
-Volt egy sejtésem róla, de nem tudtam biztosra. -levette a fekete keretes szemüvegét és beletúrt szőke hajába. -Azt még nem árultad el melyikük az. -nézett a szemembe.
-Carlos Sainz. -válaszoltam.
-És boldog vagy vele? -kérdezte. Carlos is pont ezt taglalta a kocsiban, amikor megérkeztünk.
-Én úgy érzem, hogy igen! -válaszoltam őszintén.
-Ez a legfontosabb nekem! De azért szemmel tartom! -mondta komolyan. Én ezen csak mosolyogtam, de jól is esett.
-Még van egy dolog! -mondtam.
-Micsoda? -kérdezte.
-Carlos most itt van a városban. Eljött megnézni az önálló estemet szombaton a Lilly's-ben. Szeretném, ha találkoznátok még előtte, mert utána, jövő hét hétfőn utazunk Magyarországra. -mondtam el.
-Nekem nem akadály! -válaszolta.
-Szuper, akkor melyik nap lenne jó? -kérdeztem.
-Mondjuk a csütörtök. Ott nem is kell bemennem az irodába. -nézte meg a telefonját.
-Remek, akkor felhívom Carlost és elújságolom neki. -örvendeztem. -Köszi Apu, hogy meghallgattál! -álltunk fel, én pedig megöleltem.
-Ugyan, köszönöm, hogy elmondtad! -adott egy puszit a homlokomra. Már indultam volna felfelé, amikor utánamszólt. -Azért unokákat még nem szeretnék! -mondta viccelődve.
-Jajj, Apa! -néztem rá, de én is elnevettem magam.
Este felhívtam Carlost és elújságoltam neki mindent. Megbeszéltük, hogy holnap átmegyek hozzá és együtt töltjük a napot. De csakis miután gyakoroltam a dalokat. Wendyn kívül senki sem tudja miket fogok énekelni és ez így is marad még egy darabig. Miután letettük nem csináltam sok mindent, el kezdtem nézni egy sorozatot, de belealudtam. Pozitív volt a mai nap, abból a szempontból, hogy itthon mindenki jól reagálta le, hogy Carlos-al együtt vagyunk. Az ő családjából még csak Blanca tud rólunk, de hamarosan a szüleinek is elmondja. Már nagyon várom mi fog alakulni a jövőben ebből a kapcsolatból!