Rád hangolódva /Carlos Sainz ff.

9.rész

Lori szemszöge:
Készültem ám a hétvégére. Szereztem be piros nadrágot, mivel az nekem nem volt, idáig azt hittem nem is a színem, de tévedtem. A piros egész jól áll. Volt egy Ferraris baseball sapkám és egy kabátom is. A kabát alá egy egyszerű fehér pólót vettem fel. A hajamat kicsit begöndörítettem, hogy ne legyen szögegyenes. Hagytam kiengedve, majd befújtam magam parfümmel és elindultam lefelé. Carlos azt mondta kb 5 perc múlva itt van, így lementem a mélygarázsba. Nem kellett sokat várnom és meghallottam egy sportautó hangját. A hang forrása felé fordultam és megláttam egy tűzpiros Ferrarit. Megállt pont mellettem és kiszállt belőle Carlos.
-Szabad elvinnem a hölgyet egy körre ezzel a szerény kis járgánnyal? -kérdezte úriemberesen és teljes komolysággal. Én nem bírtam így ki, úgyhogy elnevettem magam.
-Carlos, nem úgy volt, hogy nem feltűnősködünk? -mentem oda hozzá, hogy megöleljem. Közben még mindig mosolyogtam az előző monológján.
-De, viszont hidd el, senki nem fog észrevenni. -mondta.
-Ezt hogy érted? -kérdeztem értetlenül.
-Már megszokták, hogy amikor versenyhétvége van sok ilyen autó fog feltűnni a városban. Nyugi, pánikra semmi ok, a média sem fog látni minket. -nyugtatott meg.
-Jó, ha te mondod. Akkor menjünk. -mosolyogtam rá. Kinyitotta nekem az ajtót és segített beszállni, aztán ő is beszállt és elindultunk. Nem volt ismeretlen az autó, mert Apának is hasonló van, csak régebbi fajta. Carlos, még mielőtt elindultunk, a nyakamba akasztotta a belépőmet. Nyílván kifizettem neki, ezt így nem hagyhattam, bár nehezen, meg kellett győznőm, de sikerült.
-Egyébként nagyon jól áll a piros. Hordhatnád gyakrabban. -kacsintott rám egy piros lámpánál. Én csak elnevettem magam és forgattam a szemem.
-Csak miattad vettem fel. -feleltem. Aztán egész úton fogta kezemet.
Amikor megérkeztünk már volt egy kis tömeg, de ahol leparkoltunk kamera egy darab se. Nem tudom hogy intézte el Carlos, de örültem neki. Kiszálltunk a kocsiból, Carlos hátulról pedig kivett egy hátizsákot.
-A kapun még együtt tudunk bemenni, de utána kamerák vannak. Nem tudhat a média még rólunk, úgyhogy idegeneknek kell tűnnünk. -kezdte magyarázni. Este végül ezt beszéltük meg, így lesz a könnyebb.
-Igen, tudom. Tehetek úgy is, mintha a rajongód lennék? -kérdeztem kicsit nevetve.
-Amúgy nem rossz ötlet, de nem kell. -nevetett ő is. -Még a szabadedzés előtt szeretnélek bemutatni néhány barátomnak, akiknek már meséltem rólad.
-Jó, rendben. De ők ugye nem fognak semmit se elárulni rólunk? -kérdeztem, mivel még nem ismertem őket.
-Nem, dehogy, megbízhatsz bennük. Már nagyon kíváncsiak rád. -tette hozzá.
-Na, mostmár menjünk. -és elindultunk a bejárathoz. Nem fogtuk meg egymás kezét, még ott azért nem tartunk, sőt igazából még sehol sem. Carlos szinte meg sem állt, ő bemehetett egyből egy biztonságis emberrel, nekem egy kisebb sorban kellett várnom, amég beengednek. Amikor bent voltam csak kapkodtam a fejem. Mindent meg akartam nézni ami itt volt. Sokat fotóztam, hogy Apának majd meg tudjam mutatni. Nagyon örült, amikor mondtam neki, hogy érdekel a Forma-1 és hogy elmegyek a Montreali versenyhétvégére. Azt mondtam egy barátommal megyek, így annyira nem aggódik. Küldtem is neki egy képet magamról a szettemben és a VIP kártyámat felmutattam. Nem volt nehéz megtalálnom a paddock bejáratát, de még nem akartam bemenni. Közben láttam egy-két pilótát elsuhanni rollereken mellettem. Már kezdett szépen összegyűlni a tömeg. Mindenki a kedvenc csapata színeiben, a kezükben zászlókkal, táblákkal, azokon aranyos feliratokkal. Itt helyben is lehetett venni, de nekem már volt egy kabátom és egy baseball sapkám, én azzal meg voltam elégedve. Még egy kicsit nézelődtem, aztán elindultam a paddock felé. Amikor ott sétáltam mindegyik csapat konténeréről csináltam egy fotót. Egyszercsak egy kutya megbökte a lábamat.
-Jajj, de aranyos vagy! -hajoltam le hozzá, hogy megsimogassam. Ő el kezdte nyalogatni a kezem és leült, hogy simogassam.
-Roscoe! -hallottam valakit kiabálni mögüllem. Gondoltam, hogy a kutyus neve, mert olyan ismerős volt. Megfordultam és ott állt mögöttem Lewis Hamilton. Igen, az a Lewis Hamilton, te jó ég. Felálltam gyorsan, de egy szót se tudtam szólni annyira ledermedtem.
-Roscoe, hát itt vagy te csirkefogó! -kötötte a pórázt a nyakörvére. -Sajnálom, ha kellemetlenséget okozott! -mondta nekem Lewis Hamilton.
-Nem, egyáltalán nem. Nagyon aranyos és kedves kutyus. -mondtam.
-Köszönöm. Nem sokszor csinált még ilyet idegenekkel, valószínűleg kedvel téged. -beszélt velem még mindig. Hát én sosem gondoltam volna, hogy szóba áll velem egy ilyen híresség.
-Lehet. -nevettem, és ő is. -Kérhetnék egy képet, ha nem gond? -kérdeztem félve. Akartam vele fotózkodni csak ebbe a beszélgetésbe nem tudtam, hogy vezessem bele, így inkább rákérdeztem.
-Persze, gyere. -mondta. És lőttem vele egy szelfit.
-Nagyon szépen köszönöm! -életem legjobb képe lett komolyan mondom.
-Ugyan, nincs mit! Hát, remélem még látjuk egymást.
-Én is! -és elindultak Roscoe-val. Hát mi volt ez? Itt fangörcsölök, nem vagyok normális. A vigyort nem lehet levakarni az arcomról és nem is akarom. Nagyon jó érzés volt Lewis-al találkozni, imádom ezt az embert. Gyorsan el is küldtem Apának a képet, ő is imádja Lewist. Még mindig vigyorogtam, amikor éreztem egy kezet a hátamon. Összerezzentem, de tudtam ki az.
-Nocsak Lori, Lewis nagyobb hatást gyakorolt rád, mint én eddig? Így nem leszünk jóban. -suttogta a fülembe, közben pedig az egyik karját a derekamra rakta. Nevetnem kellett rajta, aztán gyorsan lehámoztam magamról Carlost, nehogy észrevegyenek és megfordultam.
-Mit csinálsz Carlos? Nem ezt beszéltük. -mondtam neki.
-Tudom, de láttam az előbbi jeleneteteket és hogy hogy viselkedtél utána. -közben elindultunk a Ferrari konténeréhez, Carlos szobájába. Mikor beértünk rákérdeztem.
-Te féltékeny vagy? -felhúztam a szemöldököm és mosolyogtam. Nagyon kíváncsi voltam.
-Talán. -jött közelebb és megfogta a kezem.
-Oh igen? -egyre közelebb ért egymáshoz az arcunk. Carlos a fülem mögé tűrte egy hajtincsemet. Csak néztünk egymás szemébe, és komolyan mondom láttam az arcán, de főleg a szemében a féltékenységet. Egy kis boldogsággal töltött el, hogy egy férfiből ilyen érzést tudok kiváltani, tetszett.
-Lori! -mondta ki a nevem.
-Igen? -válaszoltam elhaló hangon. Amikor újra megszólalt volna kopogtak, felébresztve minket ebből a bódult állapotból. Már majdnem megcsókoltuk egymást, majdnem elvesztettem az eszem, de kopogtak és gyorsan elhúzódtam tőle. Kinyitotta az ajtót és két srác jött be. Megtorpantak, amikor megláttak engem.
-Bocs, rosszkor? -kérdezte Charles. Őt felismertem, mert ott volt a klubban. A másikat nem tudtam ki.
-Nem, dehogy. Gyertek! -mondta Carlos.
-Sziasztok! -köszöntem nekik.
-Szia! -mondták szinte egyszerre.
-Ő Charles, vele már találkoztál a klubban. -kezdte el Carlos bemutatni őket.
-Igen, emlékszem. -és odamentem kezet fogni vele. -Lori! -mondtam a nevem.
-Ő pedig Lando! Ő is ott volt a klubban, csak nem láttad. -mutatta be Landot is.
-Oh igen? -mondtam. -Örülök, hogy megismerhetlek, Lando! -mondtam neki és vele is kezet fogtam.
-Részemről a szerencse. -mondta Lando. Még beszélgettünk egy kicsit, kifaggattak, hogy hol tanultam, a családomról egy kicsit, nyílván én is rákérdeztem. Jól elvoltunk. Aztán Charles és Lando elköszöntek, hogy tudjanak öltözni. Én is kezdtem felállni, hogy Carlos nyugodtan tudjon öltözni.
-Várj Lori! -fordultam vissza. -Maradhatsz, engem nem zavar.
-Hát nem is tudom. Nem akarok kellemetlenséget okozni. -kezdtem szabadkozni.
-Nem, nyugi. Már nem olyan sok mindent kell felvennem. Közben elmagyarázhatom ezek mik. -mutatott az ágyon lévő összehajtogatott ruhákra.
-Hát jó, legyen. -egyeztem bele. Igazából nagyon is akartam maradni, minél több időt tölteni Carlos-al. Leültem egy székre vele szemben. Most mondhatnánk, hogy ez nagyon perverzen néz ki, a gondolataim sem voltak mások, de nem fogok semmit sem csinálni. Mosolyogva figyeltem. Levette a cipőjét és a nadrágját. Itt inkább a padlót és a cipőm orrát néztem, nem mertem felnézni, mert akkor nem tudom türtőztetni magam. Felvette az első réteg ruhát. Aztán lehúzta a pólóját is és elémtárult a felső teste. Látványosan végigstírőltem, láttam hogy bejön neki, de egy szót sem szóltam. Nagyon tetszettek a vállai, a karjai, a kidolgozott hasa. Egy szóval minden. A szívem kicsit hevesebben vert. Amikor felvette az első réteg ruhát, ami a nyakáig felért, megszólalt.
-Ez a tűzvédelmi ruha, ezt mindig muszáj felvennünk, mert ha esetleg ütközünk és tűz üt ki a kocsiban, legyen ami megvédi a bőrünket, amég kijutunk. -én csak serényen bólogattam.
-Értem. -mondtam végül. Ő csak mosolygott rám. Biztos voltam benne, hogy látta mennyire elvarázsolt az előbb. Aztán felvette magára a versenyruhát. Jól állt rajta a piros, nagyon is jól. Utána a cipőt és a kesztyűt, a sisakot pedig a kezébe vette.
-Kész vagyok. -jelentette ki.
-Szuper. -mondtam és felpattantam a székről.
-Tudom, hogy tetszett, amit láttál. -suttogta a fülembe.
-Valóban, nem tagadom. -és felnéztem rá. -Na de menjél és teszteld a pályát. -mondtam neki.
-Te hol leszel? -kérdezte.
-A boxutca feletti lelátón. -kinéztem magamnak egy helyet, amikor nézelődtem.
-Rendben. Akkor én elindulok, majd kicsit később gyere ki, hogy ne legyen feltűnő. Tudod az utat oda?
-Igen, persze. -feleltem. -Ügyes legyél! -és nyomtam egy puszit az arcára.
-Így már tuti az leszek. -rámmosolygott és elindult. Egy 10 perc után én is kimentem, próbáltam elkerülni az embereket és a kamerákat. Mint egy titkos ügynök úgy mozogtam és egész jól sikerült. Szerencsére nem foglalták el a helyet, amit kinéztem és még egy széket is találtam, amire le tudok ülni. Szerintem holnap is ideállok. Nagyon jó hangulat volt az egész szabadedzés alatt, vajon milyen lesz a vasárnapi futam közben? Miután Carlos végzett lementem hozzá. Éppen vette egy kamera, ahogy kiszáll a kocsiból. Netflixes pólóban volt a srác. Netflix? Van egy film a Netflixen a Forma-1-ről? Ezt le kell csekkolnom. Amikor elmentek Carlos intett a fejével, hogy mehetek. Ő elindult, én pedig 1 perc múlva követtem. Úgy ahogy kijöttem. Bementem az ajtón, de már öltözött vissza.
-Jajj, bocsi! -ez olyan hirtelen kényszer volt, mert nem mintha felöltözni nem láttam volna.
-Ugyan, gyere be. Már mindjárt kész vagyok. -és tényleg. Még a pólóját felvette, így megint rálátásom volt a tökéletes felsőtestére, aztán a cipőjét is.
-Hogy tetszett? -kérdezte.
-Nagyon jó volt. -megnyaltam az ajkaimat. -És a szabadedzés is. -már nagyon régóta el akartam sütni ezt a poént és most tök jól jött ki.
-Oh valóban? Mi tetszett még? -ült le mellém az ágyra.
-Hát tudod, a hangulat. -közben egyre közelebb került az arcunk egymáshoz. -A zenék is jók voltak, a kommentátorok is.
-És mi tetszett még? -mondta csábos hangon, közben a kezét az arcomra simította és hátratűrt egy hajtincset.
-Te is egész jó voltál. -mondtam. -Főleg, amikor... -nem mertem befejezni.
-Amikor? -suttogta a fülembe. Tudtam, hogy tudja mire értem, de nem akartam kimondani. Felemelte az államat és egymás szemébe néztünk. -Mikor tetszettem, Miel? - Édesem, és kész elvesztettem. Annyira elolvadtam a becenévtől, hogy nem vártam tovább rátapadtam Carlos ajkaira. Ő is régóta várhatott erre, mert nagyon mohó volt. Miközben csókolóztunk letévedt a keze a hátamra és simogatott. Aztán megfogta a derekamat és az ölébe húzott, így egymással szemben voltunk. Én a lábaimat a csípője köré fontam és így folytattuk tovább. Nagyon elmerültünk a csókban, fogalmam sincs meddig. Egyszer csak csörögni kezdett a farzsebemben a telefonom. Eltávolodtunk egymástól és elővettem a telefonom, hogy megnézzem ki keres. Hozzáteszem, még mindig Carlos ölében voltam. Csak Darcy volt az, felvettem és mondtam neki, hogy majd visszahívom.
-Miattam nem kellett volna leráznod a barátnődet. -mondta, amikor letettem.
-Most amúgy sem volt kedvem vele beszélni. -feleltem. Ami igaz is volt, mert ha egyszer Darcy elkezdi, nem egy könnyen szabadulok.
-Hát jó, öhm... Meg kéne beszélni az előbbit. -kezdte.
-Feltétlenül. -mondtam.
-Jól érzem magam veled, Lori! Szeretném, ha ez tovább is tartana.
-Én is szeretném. Bár most még párkapcsolatról nem igen tudunk beszélni, ahhoz szerintem még korai. -válaszoltam. Tényleg nem akartam sietni, mert még igazán nem ismertük egymást. Még biztosabbnak kell lennem ebben a dologban.
-Rendben, elfogadom. Úgy csináljuk, ahogy neked jó. -mondta Carlos. Jól esett, hogy törődik az érzéseimmel.
-Most pedig szerintem menjünk vissza a hotelba, hogy te is tudj pihenni. -mosolyogtam rá és felálltam. Kimentünk a kocsihoz, szerencsére nem sokan állítottak meg minket. Út közben mesélt a megfigyeléseiről az autóval kapcsolatban, érdekes volt. Aztán elköszöntünk egymástól, én pedig felmentem a szobámba. Holnap lesz az időmérő, izgalmas napnak nézünk elébe.