Shine Dream Smile -taekook-yoonmin-

12

Itt vagyok ahol a többiek is. Már csak Jungkookék hiányoznak. A többiek itt vannak.

Már Ők is itt vannak. Tökéletesek együtt...
-Na? Akkor? Mit eszünk? -kérdezte Yoongi
-Én főztem rátok! Úgyhogy egyétek azt! -háborodott fel Jin, ugyanis Namjoon nyúlt volna a körtéhez, amit gondolom kaja után kell megenni.

Jinnek nagyon finom főztjei vannak. Szerintem egy profi szakács sem ér fel vele. Elkezdtünk random kérdésekről tanakodni, mint például: 'a kenyér miért mindig a vajas felére esik?', 'ha felkelsz, miért esik keserűen a víz íze?', vagy hogy 'hogyan lehet megkülönböztetni Yoongi kezét a lábától?'.

Éppen tette volna fel Jin a következő kérdést, mivel az előzőt senki se tudta megválaszolni. De Jungkook közbe vágott.
-Szóval. -állt fel -van egy kis bejelenteni valónk Jiminnel. -fogta meg derekát, mire számat átjárta a féltékenység és a fájdalom keserű íze.
-Együtt vagyunk. -jelentette ki Jimin egyszerűen, majd megcsókolta Jungkookot. Aki az enyém. Utána egy olyan nézéssel ajándékozott meg, hogy 'ő az enyém és nem adok belőle neked'. Pff. Ugyan már. Enyém? Hah. Engem soha sem fog szeretni. Kinek kéne egy olyan ember, mint én? Minek is reménykedek?

Egy kicsit még maradtam, majd egy 'elfáradtam, visszamegyek a koliba' után elindultam. Direkt arra mentem, amerre a koli van, de félúton elkezdtem egy random irányba menni. Csak mentem és mentem. Amikor találtam egy jónak tűnő fát, leültem mellé.
-Fhu. Lássuk csak. Hol is kezdjem, kedved unokatesóm? -néztem fel fájdalmasan az égre. Ő nincs velem. Elhunyt. Baleset volt...
-Hiányzol nagyon. Úgy érzem, egyre több ideig nem vagy velem, annál több fájdalmat kell átéljek. Remélem, tudod, mi történik velem, és látsz. Nem vagy rám büszke, azt is tudom. Azért hagytál itt, hogy jobban bírjam majd a fájdalmakat. Sok lesz még? Mert úgy érzem, nem bírom tovább. Most, háromkor megaláztak teljesen. Akkor jöttem rá, hogy bármit kérek, bárkitől, úgyse fogja megadni. Főleg nem Jungkook. Mert nagyon jól tudod, hogy én szeretem őt. Ez mind szép és jó lenne, ha viszonozná. De minek is reménykedek? Soha nem fogja -ejtettem egy keserű mosolyt magam elé -irigylem, mert neki még mindig ott van ő. Gyere vissza, Jisoo -sírtam el magam.
Egyre gyengébb vagyok.
Talán végleg elgyengülök.
Vége lesz minden fájdalmamnak egyszer?
Vajon fent jobb élni?
Jisooval kedvesek ott?
Jungkookot végképp nem értem.
Elvileg legjobb barátom.
Mégis, az utóbbi időben olyan fura velem.
De nem lehet.
Ő Jimint szereti.
-Jungkook, szenvedek. Tudod, azt szeretném, hogy itt legyél, és megnyugtass, nincs semmi baj. Hogy megölelj. Hogy velem legyél. Hogy beszélj hozzám. Hogy szeress. De nem vagy itt, hogy megnyugtass. Nem ölelsz meg. Nem vagy velem. Nem beszélsz hozzám. Nem szeretsz. Bár, miért is szeretnél? Kinek kellek én? Pont én? Aki elveszi más tulajdonát? Aki egy mocskos buzi? Aki tele van sebekkel? Nem csak kívűl. Belül még jobban. Kívülről úgy tűnik neked, hogy teljesen jól vagyok, ugye? Közben belülről a lelkem millió darabra törik szét minden egyes csapásnál. Most a semmibe beszélek. Nincs bátorságom eléd állni. Főleg nem azzal, hogy szeretlek. Én... Nagyon nehéz még úgyis mondanom, hogy nem vagy itt, de én hazudtam neked... Az elmúlt egy évről. Emlékszel arra az estére. Amikor utoljára volt velünk Hobi. Azt követő napon Jimin elkezdett verni. Egyszer majdnem ájulásig vert szét. Az akkor volt, amikor kórházba voltam, és ott volt mindenki, kivéve Jimint. Elvileg Namjoon szedte le rólam. Megkértem, hogy ne mondjon semmit. Akkor ugye már szeretted Jimint. Azért is nem akartam neked mondani. Hogy ne utáld meg miattam. Mindig amikor róla beszéltél, megszakadt a szívem. Féltékeny voltam. Ahogy most is. Nagyon féltékeny. A tudat, hogy nem kellek annak a személynek, akit szeretek. Felemészt. Teljesen. Viszont, azért nem akartam elmondani, hogy ki vágott szét, mert az is Jimin volt. Nem akartam, hogy megutáld. Tudom, hogy nagyon szereted. Viszont most, hogy összejöttetek, megtelt a pohár. Az a pohár, amibe ha beleesik az utolsó csepp, akkor az ember eltűnik. Felemészti a fájdalom. Ami miatt elkezd falakat építeni maga köré, amit senki nem tud lerombolni. Ami miatt az ember depressziós. Ami miatt az ember a halálát kívánja.

Nem tudtam folytatni, mert elkezdtem remegni.
Hideg van.
Fázok.
Nem érzékelem a körülöttem lévő dolgokat.
Ez lenne a vég?
Talán vége lehet minden fájdalmamnak?
Nagyon hideg van.
Egyre jobban fázom.
Lassan csukódik le szemem.
Most minden jobb lesz.
Ugye?
Ugye?...
Nem látok semmit.
Sötét van.
Meglátok egy alagutat.
Valaki a nevemet kiabálja.
Az alagút végén fény.
Bemenjek? Vagy ne?
A fény előtt egy lány áll.
Valaki rázogat.
Nem tudom beazonosítani.
A lány ismerős nekem.
Jisoo?
Jisoo, te vagy az?-kiáltom oda, de nem érkezik válasz.
A lány eltűnik a fényben.
Utána kell menjek.
De nem... Nem...
Menjek utána?
Ne menjek?
Nem érzek semmit.
Meghaltam?-kérdeztem az újra feltűnő lánytól, aki csak mögém mutat.
Mögöttem van a testem, amit Jungkook rázogat sírva.
Jungkook?
Mit keresel te ott?
Mond valamit, amit nem értek.
Vissza kellene mennem?
Vissza kellene?
Vissza?
Oda le? Ahol olyan sok fájdalom ért már engem?
Biztos?

Miközben Taehyung élet halál között lebeg, Jungkook nem tudja mit csináljon, ugyanis Tae után ment az erdőbe, és mindent hallott.