Shine Dream Smile -taekook-yoonmin-

14

Jungkook szemszög

Csak hallgattam, amit mond. Perceken keresztül. Nem igaz hogy ennyire elvakított volna a szerelem... Nem is volt az szerelem. Inkább csak vágy, hogy valaki foglalkozzon velem. Nem. Most hogy ezt tudom. Utálom Jimint. Undorodok tőle.

Percekig hallgattam őt, és nem bírtam tovább. Némán elkezdtem sírni, de ahogy hallottam ő se volt másképp. Viszont egy idő után elhallgatott...

Úgy gondoltam, egy pár perc után, hogy kimehetnék megnézni, mi van vele, úgyhogy kilestem a fa mögül, de amit ott láttam...

Tae ájultan feküdt a földön, kezén az összes seb fel volt szakadva, gondolom a lábán is, mert onnan is rengeteg vér folyt... De ránéztem az arcára. Lehet nem kellett volna, ugyanis egész szája habzott, és olyan fájdalommal teli szemekkel nézett felém, hogy rendesen azt éreztem, ott helyben összenyomják a mellkasomat egy markolóval.

Hirtelen felindulásból szaladtam oda, és sérült testét óvatosan átkaroltam, de már nem volt nyitva a szeme... Egyre jobban szorítottam magamhoz. Mintha tudtam volna, hogy ez az utolsó ölelésünk.

-TaeTae. Ne hagyj itt... -kezdtem el zokogni mellkasán, de nem érkezett válasz. Nem érkezett...- A legfontosabb ember vagy az életemben Tae... Kérlek. Nyisd ki a szemed. Nem fog emiatt semmi változni, és tudom nem hallasz, és nem hinnéd el, de... Azt hiszem én nem szerettem Jimint. Rájöttem, kit szeretek. És az az ember nem ő... Hanem te. -megint csak némaság a válasz. Nem fog válaszolni...

Kezemet orra alá raktam, de nem éreztem semmi lehelletet rajta. Megnéztem ujjait is, de azok jég hidegek voltak.
-Nem nem nem... -kerestem elő gyorsan telefonom, és hívtam a mentőket. Ez eddig miért nem jutott eszembe? Idióta Jungkook.

-Jó napot kívánok. Igen. Jeon Jungkook. Szöul melletti erdő... Jöjjenek gyorsan, addig megpróbálom életbe tartani... Köszönöm! Viszlát! -tettem le gyorsan, és bokájától térdéig felhúztam gatyáját.

Rengeteg vért vesztett... Nem hagyhat itt...

A legközelebbi fadarabhoz nyúltam, és először vágtam egy kb akkora sebet a jobb kezemen, mint amekkora Taeén van.

Mivel tudtam, azonos a vércsoportunk (most az lesz egyébként nem tudom melyiküké milyen) azonnal összeillesztettem a két sebet, hogy ne adj isten elvérezzen nekem...

Talán már ezt csináltam az összessel öt perce, mikor megérkeztek a mentősök.

El akarták vinni.
Nélkülem.
Ezt ugye nem gondolják komolyan?

-Hé! Szeretnél jönni? -kérdezte kedvesen az egyikük, mire én csak hevesen bólogattam, és követtem őt -ahogy látom, te se maradtál sérülés nélkül. Gyere, lekezeljük. De előbb ha nem gond, őt próbáljuk meg újra éleszteni. Köszönjük, hogy ezt tette...

-Nem kell. Érte bármit.

-Ohh.. Óóóóó! Értem. -kuncogott fel.

Mit nevetsz he, mikor élet halál között lebeg Ő? Hmm?

-Ha nem haragszol, előre kell ülnöd. Nehogy valami olyat láss, amit nem kéne.
-Nem. Itt maradok. Nem érdekel.
-Jó jó. Akkor maradj.

Lassan, de biztosan összevarrták Tae sebeit, és infúzióra kötötték. Majd megpróbálták újraéleszteni.

De nem mozdult az elsőnél.
A másodiknál sem.
Nincs pulzusa.
Nem ad élet jelet.
Még most se mozdul.
Miért?
Nem halhat meg.
Nem.
Nem engedem.
Küzdenek érte...
De azt mondták, nem tudják megcsinálni.
De én akarom hogy megtudják csinálni.
Sikerülni fog.
De még mindig nincs semmi...
Feladták...
-Nem adhatják fel! -kiáltottam nekik, de csak sajnálkozva rámnéztek.
Végleg elvesztettük?

Halihoo^^ bocsánat hogy csak most tudtam kirakni ezt a részt, de a wattpad bácsi gonosz volt és nem engedte publikálni.
Köszönöm hogy elolvastad!💜