Légy önmagad! ( Befejezett BL történet 🏳️‍🌈)

3. fejezet

"Mi a szar történik velem?"

A hét hamar elszaladt és már itt is volt a várva várt hétvége. Mire elérkezett az utazás napja, már David is lelkesebb volt. Floor izgatottsága egy kicsit rá is átragadt. Végül tizenketten indultak útnak. A buszon David természetesen Floorral ült, Storm és Vince pedig eléjüj telepedtek le. Vince mint egy idegenvezető koordinálta a dolgokat, főként a sofőrrel beszélgetett. Floor mindenkivel csacsogott, így David az útra koncentrált. Megcsörrent Storm telefonja, David akaratlanul is fültanúja lett a beszélgetésnek.
- Haló, anya!
[Szia édesem, úton vagytok már?]
- Igen. Most indultunk.
[Rendben, ha oda értél, kérlek, írj egy üzenetet!]
-Igenis, értettem!
[Érezd jól magad! Üdvözlöm a barátaidat. És kérlek, hamarosan gyere haza, mert nagyon hiányzol! Szeretlek]
- Én is szeretlek anya! Puszi.
David fájdalmasan elmosolyodott. Ő mindössze egy smst írt az apjának, amiben annyi állt „Most nem megyek haza.” Az apja válasza nem volt több mint egy „oké”. Az óta sem beszéltek. Azt meg, hogy mikor hallotta utoljára a szeretlek szót, hiába gondolkodott nem tudta felidézni. Nehéz volt bevallania, de féltékeny volt.
Floor felállt és átült beszélgetni egy másik ülésre, Storm pedig ezt kihasználva David mellé vetődött.
- Jól vagy? – kérdezte a fiú bánatos képét látva.
- Jóban vagy a családoddal, igaz?
- Mi? – kérdezett vissza meglepetten.
- A családoddal, jó a kapcsolatod - ez már nem kérdés volt, tényként közölte.
- Igen, jó. De miért kérdezed?
David kifelé fordult, az elsuhanó fákat nézte.
- Szerencsés vagy, ugye tudod!
- Öhm... Igen - Storm  összehúzott szemöldökkel méregette a fiút. - Te nem vagy jóba a szüleiddel?
- Hm - rántott a vállán David.
Storm szeretett volna többet tudni, de félt rákérdezni.
- Most miért nézel így? - mosolyodott el David a fiú arckifejezésén.
- Én nem nézek... sehogy. De, ha akarsz beszélgetni, szívesen meghallgatlak.
- Nincs nagy sztori. Mi mások vagyunk, mint ti. Nem veszekszünk, de nem is sokat beszélgetünk. Igazából csak vagyunk.
David újra a tájat nézte, Strom pedig próbálta összerakni a hallottak alapján a dolgokat.
- Ez mindig így volt?
- Vannak jó emlékeim, kiskoromból, de valahogy idővel elcsúszott minden. Eltávolodtunk.
- Miért?
Davidnak csak egy dolog jutott eszébe, de azt most nem akarta megosztani Stormmal, így fogta a fülhallgatóját az egyiket bedugta a fiú fülébe a másikat a sajátjába és zenét indított. Majd a fejét az ablaknak döntve elmerengett egy feltörő emlékén.

- Anya! Peet ma átjön, ha nem gond. Itt alszik, sok a tanulni való - mondta az akkor tizennégy éves David az édesanyjának.
- Oké, úgy készítem a vacsit.
- Köszi anya!
Peet körülbelül egy éve osztotta meg Daviddal, hogy a fiúkat szereti. Mivel ez már egy "ezer éves” barátság, képtelen volt megszakítani ez miatt a kapcsolatot vele, így arra kérte a fiút, ha hozzájuk jön, titkolja ezt a szülei előtt. Mindketten nagyon jól ismerték az apja ehhez való hozzáállását.
- Szia Peet! – üdvözölte a nő fia barátját.
- Jó napot!
- Menjetek tanulni, szólok, ha kész a vacsora.
- Rendben anya!

Egy órával később David a hasán feküdt, Peet pedig David hátán pihentette a fejét, párna gyanánt. David apja dúvadként törte rájuk az ajtót. Mindketten összerezzentek a meglepetéstől.
- Minden rendben apa?
A férfi meredt rájuk, ahogy ott feküdtek a földön. Peet zavarában felült és a ruháját igazgatta.
- Azt hittem tanultok! - morgott az apja
- Így is van - ült fel David is.
- Csak azt hallom, hogy hangosan nevetgéltek. Így, hogy tudtok tanulni? Egyébként kész a vacsora gyertek enni.
Apja megvető pillantással nézett Peetre, majd távozott. A fiúba meghűlt a vér. Kérdőn nézett Davidra, aki egy vállrántással elintézte a választ, majd felállt és kezet nyújtott neki, hogy
felsegítse. Lesiettek, az asztal már meg volt terítve. Érezhetően feszült volt a levegő, de nem értették miért. Egy szót sem szóltak, majd hirtelen David apja törte meg a csendet.
- Hallottátok, hogy összevertek tegnap egy srácot, a bárban?
- Nem! Mi történt?
- Ha minden igaz, megérdemelte.
- Mégis mivel érdemelte ki? - érdeklődött David.
- Egy rossz kis buzi volt - válaszolta az apja és Peetre pillantott. A fiú úgy érezte kihagyott a szíve. Nagyon is jól értette a burkolt célzást. Tudta, hogy nem leplezheti le magát, így minden erejét összeszedve bólintott, majd neki látott a vacsorának. Rá sem nézett Davidra, csak reménykedett, hogy a fiú is tisztában van a veszéllyel. Az apja nem hagyta annyiban. Csak mondta és mondta, fröcsögte undorral a gonosz megjegyzéseit. Peet néha felnézett, majd tovább evett. Próbált minden szót átengedni a fülén. David ezzel szemben azt érezte menten elájul, zsibbadtak a végtagjai, a szíve hevesen kalapált. Majd egyik kezét leengedte maga mellé. Feltűnésmentesen a combjára helyezte, azután lassan átsiklott Peet lábán lévő kezére és bátorítón megszorította. Peet lélegzete elakadt, ahogy érezte a verejtékes kezet az övén. Felfelé fordította a tenyerét és engedte, hogy ujjaik egymásba csússzanak. Veszélyes dolog volt ez, mert ha az apja az asztal alá pillant megláthatja, de megkockáztatták, kellett a lelki támogatás mindkettőjüknek. Teltek a percek és a férfi továbbra is durva dogokkal bombázta őket, még nem Peet elérte a tűrés határt. Az utolsó csepp a pohárban egy durva mondat volt, amit már nem tudott figyelmen kívül hagyni.
- Remélem, megdöglik a rohadék! - vigyorgott a férfi - Minden egyes ferde hajlamú, elfuserált degeneráltnak pusztulnia kellene.
Ekkor Peet felugrott az asztalra csapva.
- Az ilyeneknek, mint ön, kellene pusztulnia! - kiáltott fel.
- Peet! - suttogta remegő hanggal David és megfogta a karját. Ám a fiú lerázta magáról.
- Még egy ilyen undorító vadbarmot mint ön még nem láttam!
- Mi bajod van öcsi? Nem tetszik, amit hallasz? - morogta a férfi - Talán buzi vagy? - pillantott egyik fiúról a másikra.
David teljesen megsemmisült, arca elsápadt, szemeit feszítették a könnyek. Peet az asztalra támaszkodva előrehajolt.
- Az vagyok - szűrte ki a fogai közül dühösen. Majd felállt és a bejárati ajtó felé indult. Ekkor David apja egy mozdulattal seperte a földre az előtte lévő tányért. Az, hangos csörömpöléssel repült a falnak, majd darabokban hullott a padlóra. Hirtelen felugrott és elkapta Peet haját majd az ajtó felé húzta.
A fiú erősen kapálózva próbált kiszabadulni az őrjöngő férfi karmai közül, de mind hiába. David sokk hatása alatt csak ült ott maga elé meredve, majd mikor észhez tért oda szaladt elkapta az apja karját.
- Könyörgöm, engedd el! - kiáltotta kétségbeesetten - Apa! – zokogta. Az anyja is rimánkodva jajveszékelt. A férfi feltépte az ajtót és kihajította a fiút.
- Soha többé ne lássam a retkes pofádat! - üvöltötte. Peet is kiáltott valamit, de már David nem hallotta, hogy mit, mert apja bevágta az ajtót. Majd, mint egy felbőszült bika Davidnak rontott. A nyakánál fogva a falhoz szegezte.
- Te tudtad ezt? - üvöltött fia arcába. David szólni sem tudott, az erős szorítástól levegőt is nehezen kapott - Tudtad? - ordította.
- Engedd el! Hallod! Még baja esik - sivalkodott az anyja, miközben próbálta lerángatni a férjét a fiáról. A férfi egy határozott lökéssel a földre taszította az asszonyt.
- Nem... tudtam! - hörögte David. Erre az apja elengedte, ő pedig köhögve a földre rogyott. Anyja azonnal hozzá kúszott és magához ölelte.
- Nem barátkozhatsz vele többet! Ha megtudom...
- Nem fogok! Nem fogok! - hadarta a fiú, egész teste reszketett anyja karjaiban. Apja otthagyta őket. David pedig zokogásba tört ki.