Légy önmagad! ( Befejezett BL történet 🏳️‍🌈)

14. fejezet + Epilógus

„... Egy jókor megtartott liftajtó vagy egy rosszkor kiejtett szó és az egész életed megváltozhat.”

- Hé, haza kellene menned, pihenni! – simította meg Storm vállát Vince.

- Nem.

- Pihenned kell!

- Itt maradok még fel nem ébred.

- Nem ülhetsz itt a váróban napokig! Mondta a doki, hogy nem keltik egyelőre fel. Itt maradunk addig mi, még te pihensz egyet.

- Igen, menj csak nyugodtan, mi majd itt leszünk. Ha bármi van, hívunk. – helyeselt Floor.

- Nem megyek sehova. Megígértem neki, hogy várok. De ti menjetek csak!

Vince nem erőltette tovább a dolgot, tudta, hogy felesleges lenne. Storm fejére tette a kezét és kicsit megkócolta a haját.
- Hozok reggel tiszta ruhát, meg valami normális kaját. Most szükséged van valamire?

- Nincs. Egy falatot sem tudnék enni.

- Vizet vagy kávét tudsz venni az automatából. Reggel sietünk vissza.

- Rendben.

Floor megsimította Strom vállát. A fiú rájuk mosolygott, de az arca olyan fájdalmat tükrözött, amibe bele sajdult a szívük.

- Gyere! – karolt bele Floorba Vince és az autóhoz kísérte.

Az egész utat némán tették meg. Egyikőjük sem tudta mit mondhatna. Floor az elsuhanó lámpafényeket nézte. Azon gondolkodott, hogy vehetett ilyen irány az életük? Egy nappal ez előtt még minden olyan jó volt, mint egy tökéletesen megírt szerelmes regényben. Igazán idilli és boldog. Most mintha kicsúszott volna a lába alól a talaj. Hirtelen hangos zokogás tört ki belőle. Nem tudta megállítani vagy vissza fogni, csak bömbölt, mint egy kisgyerek. A mellkasára fonta a kezeit és utat engedett a könnyeinek. Vince egy szó nélkül leparkolt az út szélére, kicsatolta a biztonsági öveket és magához húzta a fiút.

- Minden rendben lesz! - nyugtatta.

Floor úgy kapaszkodott Vincebe, mintha az élete múlt volna rajta. Menedék volt számára, amit minél közelebb akart érezni magához. Könnyei lassan átáztatták a pólóját ahol hozzá bújt. Vince egy szót sem szólt, csak tartotta őt szorosan, még meg nem nyugodott.
- Haza szeretnél menni? – kérdezte a fiút, miközben letörölgette a könnyeket az arcáról.

- Ne! – rázta a fejét Floor. – Mehetnénk hozzád?

- Persze – Vince finoman végig simított Floor arcán. Majd a fiúra mosolygott, aki ezek után le sem tudta venni róla a szemét. Csak arra tudott gondolni, milyen szerencsés, hogy van mellette valaki, aki vigasztalja és oltalmazza, annak ellenére, hogy ő is ugyan úgy szenved és aggódik.

Újra úton voltak és Floor továbbra is szótlan maradt. Fáradtnak érezte magát, hátradőlt az ülésben és csak a sötét tájat figyelte. Vince rá- rá pillantott, majd a kezét a fiúéba csúsztatta.

Amint felértek a lakásba Floor azonnal az ágyba rogyott.

- Nem szeretnél lezuhanyozni?

- Álmos vagyok.

- Rendben – lépett oda Vince és lesegítette a fiú zokniját és farmerét, majd betakarta. Felállt és a fürdő felé indult, mikor Floor elkapta a nadrágja szélét.

- Ne menj el! – kérlelte, miközben szorosan markolta a ruháját.

- Nem megyek sehova – Vince hangja lágyan csengett, nyugodt volt és kedves. Leült az ágy mellé a földre és a fiú haját simogatta – Aludj csak, én itt leszek!