A Tao mestere [SZÜNETEL]

13: Barackvirágzás

- Felvennéd a kedvemért?

Az ifjú taoista nem volt felkészülve erre a kérésre, és ha helytelenítően nem is, de igencsak tanácstalanul nézett fel házigazdájára.

- A-Csian, ez egy női ruha.

- Valóban. A-Tingnek hoztam ajándékba, de semmi érdeklődést nem tanúsított az irányába. Ígérgette, hogy hordani fogja, de egy ujjal sem nyúlt hozzá. Elvettem hát tőle, kíváncsi voltam, észreveszi-e a hiányát, de azóta sem kereste.

- Talán csak még nem telt el elég idő, hogy feltűnjön neki...

- Egy éve nálam van. Fivérem, tudom, hogy ez egy különös szívesség és én igazán nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni, de hatalmas örömöt okoznál vele. - Hszüeszung az ágy szélére helyezte, majd szépen kisimította a hanfut, eztán visszafordult a ládikához, felnyitotta a tetejét, majd elkezdte kipakolni a tartalmát; először egy tálkát tett az asztalra, majd kivett egy kisebb dobozt, melynek tartalmát csaknem mind a tálba szórta. Amennyire Hua Hujcsung onnan a székről meg tudta állapítani, rizspúdernek tűnt. Aztán újabb, apró kerámiatartókra került sor, melyeknek virágmintákkal ékesített tetejét le lehetett csavarni. Ezek vörös ajakfestéket tartalmaztak, amelyeknek színét a kerti pórsáfrányból nyerték ki, de mintha Hszüeszung csak azt akarta volna kihangsúlyozni, hogy márpedig itt igenis akad választék, újabb kis dobozt tett az asztalra, amely az ajakpapírok1 tárolását szolgálta. Majd előkerült egy fésű, meg némi hajdísz, és mikor már Hua Hujcsungnak majdhogynem sikerült levetkőznie a hanfu okozta zavarát, barátja megkérdezte: - És ha magadra öltötted a ruhát, megengeded, hogy megcsináljam a hajad és kifessem az arcod? A barackvirágzás nevet viselő festésre gondoltam, az szerfelett elegáns.

Hua Hujcsung még azt is évekig szégyellte, hogy női táncokért lelkesedik, de hogy még nőnek is öltözzön! Ilyesmi soha, még legvadabb álmaiban sem jutott az eszébe. Erre azért mégsem tartott igényt. Lenyűgözték a könnyed és lágy mozdulatok, ám az egy pillanatra sem jutott eszébe, hogy azonosulni is akarna a táncoslányokkal. Ő férfi volt és örült, hogy annak született. Nem vágyott az ajak- és az arcfestésre, az pedig már csak fokozná a szégyenérzetét, ha Hszüeszungnak is így, felcicomázva kellett volna látnia.

De barátja olyannyira lelkesedett az ötletért, hogy egyszerűen nem volt szíve lelombozni. Szeretett volna a kedvében járni, meg aztán némi bűntudatot is érzett amiatt, hogy reggel olyan sietve akart távozni, amiért félreértette Hszüeszung viselkedését.

Feszengve felsóhajtott, felállt, és ezt mondta:

- Legyen, ahogy szeretnéd, de ne csináljunk belőle rendszert! - Hszüeszungon akkorra izgatottság lett úrrá, hogy Hua Hujcsung akaratlanul is távolabb lépett, félvén, hogy barátja mindjárt a nyakába ugrik. - Viszont nem vagyok meggyőződve róla, hogy jó lesz rám az a hanfu.

- Nagyjából úgy állapítottam meg, hogy A-Tinggel egy a méretetek.

„Szegény asszony" - gondolta Hua Hujcsung, de még mielőtt megpróbálhatott volna képet alkotni Hszüeszung feleségéről, a másik már a kezébe is nyomta a ruhát, majd megindult kifelé.

- Fivérem, el sem hinnéd, mennyire boldoggá teszel! Szólj, ha segítségre van szükséged!

Noha Hua Hujcsung elbíbelődött egy darabig az öltözködéssel, a ruha egyszerűsége miatt különösebb segédkezést nem igényelt. A végső simításoknál hívta csak be Hszüeszungot, aki elrendezte, majd ráigazította az anyagot, és egy kicsit szorosabbra húzta az övet.

- Kényelmes?

- Nagyjából.

- Ülj hát le, fivérem! - Hszüeszung már az utasítás közben Hua Hujcsung vállára helyezte a kezét, és finoman lenyomta a székre. Ebből is látszott, mennyire nem tudta leplezni az izgalmát, normális esetben bizonyosan nem lett volna ennyire tolakodó.