A Tao mestere [SZÜNETEL]

29: Feketén-fehéren

Hua Hujcsung a másnapot magányosan töltötte. Vu Paj vagy rendkívül elfoglalt volt, vagy érdeklődését vesztette a kis tanítvány iránt, mert egyáltalán nem mutatkozott, még az ételt is a szobájába kérette. Dzsin Huang szerint az ilyesmin nem kellett fennakadni, elmondásai szerint mestere gyakran töltötte elvonultan a napjait, nem mintha a taoista bánta volna. Az előző nap eseményei rendkívül kimerítették, nem tudta túltenni magát Vu Paj szavain, így hát késő délután maga is visszavonult az elbűvölő kis vendégszobába, és hagyta kavarogni a gondolatait.

Nagyon korán elaludt, így hát nagyon korán is ébredt, már a Tigris órájában frissen és kipihenten kóválygott fel-alá a szobájában, ám a frissesség és kipihentség nem jelentett egyet a jó kedéllyel. Különös honvágy tört rá, nem érezte jól magát, nem találta a helyét, és hiányzott neki esküdt fivére.

Reggeli után – melyet Vu Paj és Li Fang ismételten elmulasztottak –, úgy határozott, ír Hszüeszungnak egy levelet. Hamar visszatért a szobájába, ám alig vett a kezébe egy szépen megmunkált, tömjén illatú, lótuszvirág formájú tusrudat, hogy vizet csepegtetve a tintatartóba dörzsölgetni kezdje, mikor odakintről kopogtattak. Kedveszegetten állt lábra, és húzta el az ajtót, ám magával Hszüeszunggal szembe találva magát majd összerogyott a megkönnyebbüléstől. A Tao valahogy mindig tudta, milyen apró ajándékokkal vidíthatta fel!

- A-Csian!

Barátja épp olyan kifejezést öltött az arcára, mintha azt várná, essen mindenki hasra előtte, hogy megbírt lenni másfél napot anélkül, hogy meglátogatta volna Hua Hujcsungot, de azért a viselkedése tartózkodó maradt. Miután belépett a szobába és finoman behúzta maga mögött az ajtót, tapintatosan odébb húzódott fivérétől, és figyelte a reakcióit. Meglepte, hogy a taoista milyen nagy gyöngédséggel fogadta az érkezését.

- Tölthetek teát?

Hua Hujcsung letelepedett a kisasztalhoz, és intett Hszüeszungnak, hogy tegyen ő is hasonlóképpen. Amikor ez megtörtént, az egykori tanítvány kezébe vette a kannát, és megtöltötte vendége poharát.

- Tudom, hogy időt kértél, de én... - A fiatalabb fivér előre felkészült egy magyarázattal, de mint kiderült, feleslegesen. Hua Hujcsung egyetlen tapintatos mosollyal elhallgattatta.

- Tetszik az új gézkalap – biccentett a taoista az említett fejfedő felé. – Szépen megmunkált darab. Azok az aranylevelek az oldalán alaposak és jól kidolgozottak.

- Ó, hogy ez? Nem új, nagyon régi, de mivel olyan egyedi és szép, vigyáztam rá, nem vettem fel. Neked viszont hoztam egy ajándékot, amit szeretném, ha viselnél is, nem csak a szekrényben pihenne.

Hszüeszung egy kisebb dobozt vett elő a ruhaujjából, az asztalra helyezte, és egy könnyed mozdulattal Hua Hujcsung elé tolta. A taoista szórakozottan végigsimított a dobozkán, majd két oldalról megfogta, és egy ügyes mozzanattal, két hüvelykujjával feltolta a tetejét. Egy igazán elegáns, szárnyait széttáró főnixet ábrázoló hajtűt talált benne. Az ezüstös madár szemeit két zöld kő jelképezte, a tollakon sok-sok apró gyöngy csillogott, a főnix mellkasán pedig egy nagyobb méretű jáde tündökölt.

- Ez egy igazi kincs – bólintott az egykori tanítvány, tekintetén őszintén tükröződött, hogy elnyerte tetszését az ékszer, ám a következő pillanatban mégis lehajtotta a doboz fedelét. – Túlságosan pazar az én egyszerű személyemnek. Nem engedhetem meg magamnak, hogy hordjam.

- Dobd csak el, ha nem tetszik! – legyintett Hszüeszung zavartalanul, majd belekortyolt a csészéjébe. – Veszek másikat.

- Nem értesz, A-Csian, én...