Fény a Sötétben (Magyar)

2.fejezet

Másnap reggel nagyon rosszul éreztem magam, bármennyire is próbáltam elfelejteni a rémálmomat.

Megmosakodtam, átöltöztem, majd elindultam Daniel szobája felé. Hiába próbálkoztam, az ajtó még most is zárva volt. Előfordult már, hogy bezárkózott egy napra, elvonult egyedül, de ha szükségem volt rá, mindig engem választott, mint a magányt, amire talán szüksége lett volna.

Kivéve most. Daniel nem válaszolt, nem nyitott nekem ajtót.

Megpróbáltam a kulcslyukon keresztül benézni, de teljes sötétség volt a szobában. Így hát feladtam a próbálkozást, és bánatosan elindultam a konyha felé.

A földszintre érkezve mielőtt még bementem volna a konyhába, észrevettem a bejárati ajtón egy üzenetet.

"Mivel nem számítottam új emberekre, és nincs öt emberre való készletünk ami több napra is elég, ezért még ma megpróbálok keresni valamit. Remélhetőleg estig visszatérek.

Adam."

Elhiszem, hogy csak meg szeretne minket védeni, de már így is képzettek vagyunk, tudom, hogy meg tudnánk magunkat védeni.

Ha többen mennénk, sokkal egyszerűbb lenne neki is.

Amikor a konyhába léptem, az asztalnál ülő Alex felnézett rám. A fiú éppen egy szendvicset evett.

- Jó étvágyat. - mondtam, miközben kinyitottam az egyik szekrényt.

- Kösz, de már pont végeztem. Kéred az utolsót? Nekem elég volt.

- Tényleg?

- Persze.

- Köszönöm. - leültem vele szembe, ő pedig felém tolta a tányérját.

A tekintetét végig rajtam tartotta.

- Igen? - kérdeztem egy idő után, mivel eléggé kezdett idegesíteni a bámulása.

"Bocsánat, megfigyelése. Ő csak megfigyel. Ő csak szemlél." - tettem hozzá magamban.

- Van valami gond esetleg? - kérdezte.

- Bámulsz. Idegesít.

- Már tegnap megbeszéltük, hogy én csak megfigyellek.

- Nagyon rosszul csinálod. Úgy kéne csinálnod, hogy én ne tudjak róla. Így nincs semmi értelme.

- De így szórakoztatóbb, látva az arckifejezésed. - mondta elégedetten mosolyogva.

Felálltam, megfogtam a tányért, majd elhagytam a konyhát. A szobámba akartam menni, távol tőle, de mégis, amikor meghallottam a lépteit, megálltam, és felé fordultam.

- Már követsz is? - kérdeztem, és próbáltam dühösnek hangzani.

- Annyira azért nem vagy érdekes. Csak ez az egy kijárat van a konyhából, ha még nem vetted volna észre ezalatt a három év alatt, amit itt töltöttél. És a szobáink is egy helyen vannak, szóval... - válaszolta, miközben a bejárati ajtóhoz sétált.

Éreztem, hogy ég az arcom. Tudja, hogy mit csinál. Tudja, hogy idegesít, tudja, hogy zavarba hoz, és ezt élvezi.

Elolvasta az ajtón lévő üzenetet, majd a kilincs felé nyúlt.

- Mit csinálsz? - kérdeztem hirtelen.

- Nem nyilvánvaló? Ki fogok menni. - válaszolta teljesen nyugodtan.

- De veszélyes lehet egyedül, fegyver né-

Felém fordult, és ha egy pillantással ölni lehetne, már halott lennék.