Fény a Sötétben (Magyar)

12.fejezet

Ana

A szürkeséget leváltotta a teljes sötétség, mire mindenki elkészült. Az ablaknál állva figyeltem a közeledő embereket. Hosszú sorban álltak az épület előtt, mindannyian elegáns ruhákban.

Meglepő volt látni őket, hiszen hosszú évek óta nem tapasztaltam ilyen tömeget, különösen egy olyan helyen, ahol nem a menekülés vagy a túlélés motiválja őket. Ahelyett boldogságot és egészséget sugárzott az arcuk, amint izgatottan várták az estét.

Elhúzódtam az ablaktól, majd a tükörhöz sétáltam.

Egy pillanatra a tükör elé léptem, és elmerültem a zöld ruha által teremtett varázslatban. A széles, térdig érő szoknya kifejezetten jól állt, és bár nem volt szűk, mégis előnyösen hangsúlyozta az alakomat. A barna hajam laza hullámokban omlott a vállaimra, és úgy döntöttem, hogy nem fogom össze, inkább kiegyenesítem a fürdőben talált hajvasalóval.

Teljesen elvarázsolt a saját kinézetem. Eddig soha nem volt alkalmam ilyen gyönyörű ruhát felvenni.

Annyira magamra figyeltem, hogy már csak akkor vettem észre a közeledő alakot, amikor megállt pár lépésnyire mögöttem.

Alex állt az ágyam előtt. Fehér inget viselt, amit nem gombolt be teljesen, így az láthatóan hagyott egy kis részt a mellkasából. A nyakán ott lógott a nyaklánca az ezüst kereszttel, amit még én segítettem neki megtalálni. Az inghez egy fekete nadrág és egy fekete zakó is tartozott, de az utóbbit csak a kezében tartotta.

Nagyon jól nézett ki.

Egy szó nélkül leült az ágyra, szemeit az enyémen tartva.

Nem úgy nézett ki, mint aki bármit is szeretne mondani, ezért a csendnek én vetettem véget.

- Hogy jutottál be?

- Résnyire nyitva volt az ajtód.

- Nem– várj, és te csak úgy bejöttél? Kopogás nélkül?

- Ahogy látod.

- Öltözhettem volna. Ruha nélkül is lehettem volna.

- Lehet - mondta, majd a szája széle felfelé görbült.

- Miért vagy itt, Alex? - kérdeztem komolyan, zavarban a hirtelen megjelenése miatt.

Nem válaszolt egyből. Lábra állt, majd mellettem elsétálva az ablakhoz lépett, ezáltal megéreztem a parfümje illatát is. Az illata olyan volt, mint a finoman kevert gyümölcsök és virágok elegye.

- A bátyád küldött fel érted, mivel neki még dolga akadt. Már mindenki lent van, csak te hiányzol.

- Miért téged küldött, és nem Danielt?

- Daniel pont akkor ért le a családjával, amikor én indultam fel ide hozzád. A húga pedig be akart neki mutatni valakit, és nem akart neki nemet mondani. Így én maradtam. Ennyire azért ne legyél csalódott - mondta gúnyosan.

Újra csend telepedett közénk.

Megint a tükörhöz fordultam, amiben láttam Alex arcát is.

Láttam, hogy valami nyomasztja, de nem voltam biztos abban, hogy meg merjem-e kérdezni.

Valószínűleg úgyse válaszolna őszintén.

Még egyszer utoljára megnéztem magam a tükörben. A szemem sarkából viszont észrevettem, hogy Alex tekintete már nem kifelé néz az ablakon, hanem a szemével már engem figyel, tekintete végighalad az egész testemen, fentről le, majd újra fel. Amint találkozott a tekintetünk, elfordította a fejét, majd az ajtóhoz indult.