Fény a Sötétben (Magyar)

13.fejezet

Olyan volt, mintha álmodna.
Nagyon távolról sírást hallott. Nem is egy embertől, hanem többtől egyszerre. Tudta, hogy ismerte a hangokat, de mégse tudta őket azonosítani. Nem érzett semmit, nem tudta, mi történik. Annyit azért tudott, hogy meghalt.
Egy ideig nem látott semmit, csak a sűrű ködöt maga körül. Nem tudta. merre tart a ködben, csak ment arra, amerre valami láthatatlan erő húzta.
Lassan a köd elkezdett szétfoszlani, és két alak vált láthatóvá előtte.
Majd a hangokat is tisztábban hallotta. Ezek már nem sírtak. Nem gyászoltak.
Egy számára ismeretlen szobában találta magát. Halványan világított egy lámpa, ami a szoba közepén lévő asztalon helyezkedett el. Két szék volt még a szobában, mindkettőn egy férfi ült.
És ő mindkettőt ismerte.
A bal oldalon ülő az egyik kezében egy pohár bort tartott, a másikban egy kést forgatott. A kapucni továbbra is takarta a fejét. Vele szemben pedig a Sötétség birtokosa öntött magának is valamilyen italt.
- Mondhatod. - szólalt meg Dorian.
- Rosszul gondoltad. Bíztál benne, hogy nem fordított neked hátat, de ez az igazság. Nem tisztelt téged úgy, ahogy én tisztellek.
- Megölted?
- Igen, megöltem, de menekülnöm kellett. Ha tovább maradtam volna, megtaláltak volna. A Fény már tudja, hogy nézek ki. Alexander is megismert. De egy dolgot még mindig nem értek. Miért üzented azt nekik, hogy a Fényt és az egész családod akarod, ha Danielt megöletted velem? Miért ölhettem őt meg?
- Először is, tudni akartam, mennyire erős. Tudni akartam, hogy le tud-e győzni téged. Erősebb vagy nála, ahogy látom. Viszont hiába ölted őt meg. Nem halott- mondta, miközben a tekintete az enyémbe fúródott.
- Mi? - ugrott talpra a férfi.
- Te nem látod őt, de én igen. Te nem ismered őt, de én igen. Én adtam ezt neki. Ezért vagy te ennyire különleges, fiam. Jobban örültem volna, ha az oldalamra állsz, és úgy tudod meg.
Nehezemre esett megszólalni, a saját hangomat se hallottam rendesen, olyan volt, mintha víz alatt lennék.
- "Konkrétan egy szellem vagyok. Mi ebben a különleges?"
Ethan arca falfehér lett a hangom hallatán. Visszaült a helyére, és megitta a poharában lévő bort.
- Nem vagy szellem. - mondta apám nevetve. Ethan arca falfehér lett. - Daniel, te halhatatlan vagy. Amíg én élek, nincs semmi a világon, ami véget tudna vetni az életednek.
- "Ez vicces, mivel az élettelen testem most is ott fekszik valahol a Táborban. Már halott vagyok."
Próbáltam megértetni vele, de apám csak nevetett, mintha egy rejtélyes tréfát osztott volna meg velem.
- Igen, mások is azt hiszik, hogy halott vagy. Ez a képesség, amit adtam neked, fiam. Ha tényleg súlyosan megsebesülsz, vagy olyan szituációba kerülsz, amibe mások is belehalnának, ugyanúgy leáll a szíved. De csak egy bizonyos ideig, hogy azt higgyék, végeztek veled. A lelked addig a testeden kívül bolyong. Végül visszatérsz a testedbe, és a szíved újra dobogni fog. Mintha visszatérnél a halálból. Az is fog történni. A barátaid halottnak hisznek, de te perceken belül fel fogsz kelni előttük. Nem fognak hinni a szemüknek. Úgy gondoltam, hogy ha ezt végre tudni fogod, meggondolod magad. Gyere vissza hozzám, fiam.
- "Miért akarnék visszamenni hozzád? Megölettél vele! " - feleltem dühösen. Legszívesebben megragadtam volna Ethant a torkánál fogva.
- Daniel, fiam, mindent miattad teszek. Ezzel mutattam meg, hogy legyőzhetetlen vagy! Mindent neked szánok, miért nem akarod elfogadni ezeket a dolgokat? Ethan büszkén elfogadná a Sötétséget.
-  "Elegem van ebből a dumából, hogy mindent miattam csinálsz, azért, hogy erős legyek, meg a többi hazugságod... Csak kihasználsz. Most is csak azt akartad, hogy elvezesselek a Táborhoz, én nem számítok neked semmit, csak birtokolni akarod azt, ami azt hiszed téged illet, de nem vagy se én se a testvéreim a tulajdonod. "
Apám felállt, arcát eltorzította a düh.
- Hálátlan! Ha most nem kaptad volna meg tőlem ezt az erőt, már halott lennél, már ezerszer meghaltál volna, mert gyenge vagy, Ethan is sokkal erősebb, pedig kevesebbet foglalkoztam vele, mint veled!
- "Nem volt valami tisztességes küzdelem. Kicsalogatott fegyver nélkül, úgy támadt rám. Gyáva volt, tudta, hogy ha fegyver lenne nálam, nem lenne esélye. Ezt eldicsekedte a kis kedvenced?"
- Akármit használhattál volna fegyvernek. Arra tanítottalak, hogy mindig, minden helyzetben meg tudd magad védeni. Csalódtam benned.
- "Te egy tökéletes, engedelmes fiút akartál. Azt akartad, hogy a társad legyek ebben a borzalomban, amit csináltál. Azt akartad, hogy a harcosod legyek. Én csak egy szerető apát akartam. Sajnos mindketten csalódtunk." 
Apám arca elkomorult.
- Így, vagy úgy, de te leszel a Sötétség örököse. A tiéd lesz a hatalmam egy nap, nem menekülhetsz előle, és akkor majd megérted te is. Vezess el a Táborhoz, ígérem neked, hogy nem bántom se a lányt, se a többieket, tényleg csak az erejét szeretném.
- "Nem bízok benned, apám. Annyiszor hazudtál már nekem, nem várhatod el tőlem, hogy higgyek neked."
- Ez az utolsó esélyed, Daniel. Gyere vissza hozzám.
"Gyere vissza hozzám, Daniel!"
És abban a pillanatban a szoba eltávolodott, a helyét a Tábor vette át, ahol láttam saját magam mozdulatlanul feküdni a saját vérében, mellettem ott térdelt Ana, zokogott, feje a mellkasomon pihent. A nevemet mondogatta, újra és újra.