Az elátkozott falka | Öröktűz legendái 2.

15.

ETHAN

Addig bámulta a patak csordogáló vizét, ameddig kellő lélekerőt nem érzett ahhoz, hogy visszamenjen a többiekhez. Kénytelen volt belenyugodni, hogy a vendégek már itt vannak, ez ellen már nem tehet semmit, a Tanács és Leatrice engedélye nélkül.

Arra jobb volt nem gondolni, hogy mit fognak a farkasok szólni, ha megtudják. Biztosan nem egy hatalmas öleléssel fogják köszönteni újdonsült látogatóikat. Nagyon remélte, hogy ebből semmi rossz nem fog kisülni. De a reményei mostanában semmit sem értek, és a lelke mélyén tudta, hogy borzalmas egy hónap elé néz, és ennek is kemény következményei lesznek a vámpírokra nézve.

Sosem fog megszabadulni a szörnyű előítéletektől. Mindig is olyan borzalmas képek fognak az itt élők fejében megjelenni, amikor meglátják.

A házban kellemes bájcsevej fogadta. Douglas büszkén vezette körbe a látogatókat, akik valóban csak hárman voltak. Igyekezett kizárni magát a gondolataikból, amik főként az irigység jeleit mutatták.

- Sok időbe telt, mire megfelelő otthonra találtunk itt. - mondta Ann, akinek a hangján még érezhető volt a rosszallás. Legalább nem volt egyedül ezzel az érzéssel.

- És sok munkába, hogy elfogadjanak minket, és itt is maradhassunk. - szólalt meg Ethan, jelezve, hogy itt van köztük.

- Jól mondja Ethan, Öröktűzben rossz szemmel néznek ránk, azt gondolják, hogy vérszomjas ragadozók vagyunk. - helyeselt Douglas, bár Ethan egyáltalán nem erre gondolt, amikor ezt mondta.

- Miért nem vagytok azok? - kérdezte vigyorogva a harmadik vendég, akinek rézvörös haja göndör, rakoncátlan fürtökben meredtek az ég felé.

- Nem, és elvárjuk, hogy ezt a viselkedésformát az itt tartózkodásotok alatt ti is engedjétek el. - jelentette ki Ethan, akire Douglas abban a másodpercben gyilkos pillantást küldött.

Nyilván nem így akarta a tudtukra adni, hogy sokkal... visszafogottabb életet élnek, mint a legtöbb vámpír. Ezt Douglas bizonyos szinten mindig is szégyellni fogja. Hiszen milyen vámpír az, aki lemond a hatalmáról? Bizonyos értelemben hatalomnak lehet nevezni azt a mérhetetlen erőt és gyorsaságot, amivel rendelkeznek, na meg az éles fogakat is, amivel szét tudnak tépni egy átlag embert.

Ethan inkább átoknak tartotta. Nem élhet átlagos életet, nem nézhet anélkül egy emberre, hogy meg ne fordulna a fejében, vajon milyen íze lehet. Igen, bármilyen régóta is táplálkozik állatokból, még mindig nem tudta ezt az ösztönt kiölni magából. És soha nem is fogja tudni.

Mielőtt még tovább folytatódott volna a bájcsevej, Ethan szeme előtt egy dühös farkas jelent meg, amint őt marcangolja. Rögtön kisietett a ház mögötti kertbe, ez mindösszesen öt másodpercébe telt.

Wout olyan magabiztosan és idegesen trappolt felé, mint még soha. Pár pillanattal később a fél ház mögötte állt. Douglas egyenesen Ethan elé állt, mintha szándékában állna megvédeni őt. Mintha meg kellene őt védenie Wout-tól, akivel nemrégiben még közösen gyakorolt.

Nem értette a képeket a fejében. Mivel tudta annyira feldühíteni, hogy így gondol rá? Nem is tett semmi rosszat. Teljesen össze volt zavarodva.

- Ethan! - a hangja mennydörgés volt a síri csendben.

- Mit akarsz, Wout? - kérdezte Douglas.

- Nem hozzád jöttem, vezér, Ethan-nel kell beszélnem. - a hangjában némi tiszteletet lehetett kihallani, de csak ha nagyon odafigyelt rá valaki.

- Feldúltnak tűnsz - állapította meg Douglas.

- Ez egyáltalán nem rád tartozik! - érkezett a válasz.

Ethan még jobban összezavarodott, csak állt ott a klán vezére mögött, mint egy jól viselkedő kisgyerek, aki fél a bajtól. Azonban tudta, ha nem vonul félre vele beszélni, és nem tisztázza a félreértést - hiszen csak arról lehet szó, nem követett el semmi rosszat - készen áll az alfa széttépni az egész klánt, az összes vámpírt az egész világon. Erről árulkodtak legalábbis a gondolatai.

Előrelépett hát. - Douglas, megoldom, ti csak menjetek be, mielőtt még... baj lenne. - erősen próbált célozni a bent lévő vendégekre, akik bár még nem mutatták meg magukat, biztosan pár percen belül itt lesznek, hogy ne maradjanak le a buliról.

Wout ekkor ráncolta össze a homlokát, és már tudta.

- Kik vannak itt? - hangja még határozottabb lett.

Kiszimatolta. Hát persze, mivel farkas, ez a dolga. Annyira lefoglalták a gondolatai, amiben Ethan-t kínozza, hogy eddig nem is vette észre az idegen szagokat.

- Az főként nem tartozik rád! - dörögte Douglas.

Egy valamit halálosan komolyan vett, mindig megvédte a hozzátartozóját. Legyen az bármilyen.

- Nem érdekel, milyen mocskosságon töritek megint a fejeteket, Ethan, most azonnal beszélnem kell veled, ha nem vagy hajlandó velem jönni meg kell róla bizonyosodnom, hogy rejtegetsz valamit, és annak komoly következményei lesznek!

Ethan jobbnak látta, ha nem hergeli tovább Wout-ot, és minél előbb tisztázzák ezt, hiszen eddig viszonylag békében éltek egymás mellett, nem hiányzik egy újabb összetűzés most egyikőjüknek sem. És Tasha sem örülne, ha megint ellenségek lennének.

Közelebb hajolt Douglas-hoz, bár tudta, hogy Wout így is minden szót hallani fog.

- Vele megyek, úgy talán nem rontjuk tovább a helyzetünket, és nem szabadítják ránk még a boszorkányokat is. Tudhattad volna, hogy ez lesz. Ha nem így, hát úgy, a farkasok úgyis rájöttek volna, hogy itt vannak. - hadarta Ethan.

Douglas-nak látszólag nem tetszett, amiket mondott, látszott rajta, hogy még szívesen ellenkezne az alfával, de végül bólintott. Neki sem hiányzott Leatrice és a Tanács haragja.

A vámpírok nagyon elrontották, már megint.

Mindenesetre Ethan készen állt elviselni az alfa haragját.

Sziasztok! El sem hiszitek, mennyire vártam már, hogy újra írni tudjak, főként ezt a könyvem! Úgy néz ki egy jó darabig ismét megvan az összes technikai problémám oldva, szóval sokkal de sokkal gyakrabban olvashattok majd a drága szereplőkről! Köszönöm, hogy itt vagytok, és remélem a továbbiakban sem fogtok csalódni az írásomban! ❤️