Az elátkozott falka | Öröktűz legendái 2.

2.

Zane azt gondolta, hogy az érettségi majd életkedvvel és boldogsággal tölti majd el, hiszen sikeresen elvégezte a középiskolát, sikeres vizsgákat tett, mégsem volt olyan boldog, amikor az utolsó nap öltönyben ballagott hazafelé. Katie kivételesen nem az egyetemista barátjával ment haza, biztosan megszánta szegény Zane-t, aki még mindig Tasha miatt búslakodott.

Az elmúlt egy évben a fiú gyökeresen megváltozott, ezt mindenki észrevette. A jegyei rohamosan romlani kezdtek, egész napokat töltött a szobájában, nem találkozott szinte senkivel és sokszor voltak karikásak a szemei, mintha több éjszaka nem aludt volna.

Az anyja pszichológushoz akarta vinni, hiszen minden jel a depresszióra utalt, de Zane nem volt hajlandó elmenni. Egy délután csúnyán össze is vesztek ezen, Zane még kiabált is, ami egyáltalán nem volt jellemző a nyugodt, kiegyensúlyozott, jókedvű fiúra. Aznap elment otthonról, és csak hajnalban vánszorgott haza, senki még csak elképzelni sem tudta, hogy hol volt.

Ha Tasha otthon lett volna és kinézett volna az ablakán megpillanthatta volna a fiút, amint könnyes, karikás szemekkel bámul fel rá. De nem volt ott. Már egy éve sosincs ott.

Néha még mindig a hosszabb úton megy haza, mintha Tasha-t kísérné, azonban amikor megáll a házuk előtt mindig ráeszmél, hogy valószínűleg már soha nem fogja hazakísérni őt, a lánynak már nincs rá szüksége. És ez összetörte a szívét.

Mivel ma Katie is vele jött nem mehetett a hosszabb úton, pedig mindennél jobban vágyott arra, hogy az utolsó napon úgy érezze, mintha minden a régi lenne. Mintha a legjobb barátja még mindig velük lenne, mintha nem felejtette volna el őket.

- Tényleg nem kell velem jönnöd – tett még egy utolsó próbát arra, hogy lebeszélje Katie-t.

- Zane, komolyan, meddig akarod még ezt csinálni? Oké, hogy neked ez így jó, de mindenkit kiakasztasz magad körül! – Katie hangján érezni lehetett, hogy már bosszantja a fiú viselkedése.

- Akkor ne legyél körülöttem!

Azzal megszaporázta a lépteit, hátha le tudja hagyni Katie-t, vagy csak eléggé felbosszantani ahhoz, hogy otthagyja és ne foglalkozzon vele.

Azonban Katie mellé futott, megfogta a karját és maga felé fordította. – Én nem Tasha vagyok, oké? Nem foglak csak úgy itt hagyni és feléd se nézni egy teljes évig! – kelt ki magából. – Azt hiszed, ez csak neked nehéz? Én sokkal régebb óta voltam a barátnője, mint te! Hozzám sokkal közelebb állt, mint hozzád, mégis te játszod el a hattyúk halálát!

- Ez nagyon nem szép tőled, Katie! Miért nem mész inkább a pasiddal, engem úgysem bírtál soha! Mindig versenyezni akartál velem Tasha figyelméért.

Tudta, hogy Katie az utolsó személy, aki még valamilyen formában törődik vele, mindenki más megunta, hogy őt vigasztalja, és tovább állt. Már senki sem kérdezte meg tőle, hogy mi volt a házi matekból, mert sosem tudta. Tasha-n kívül egy igaz barátja sem volt, és ettől csak még magányosabbnak érezte magát. Ettől csak még jobban hiányzott neki.

Azonban azzal is tisztában volt, hogy Katie sosem kedvelte őt igazán, csak azért tűrte meg a jelenlétét, mert Tasha-val barátnők voltak. Nem is értette, hogy miért próbálkozik még mindig, miért nem hagyja ő is cserben, mint a többiek.

- Elég, Zane! Miért nem tudod... miért nem tudsz normálisan viselkedni? Miért nem tudod elengedni őt? – nem kellett pontosabban fogalmaznia.

Zane elfordult, el akart menni, de egyszerűen képtelen volt tenni akár egy lépést is. Miért nem képes csak úgy elsétálni? Miért érez késztetést arra, hogy valakinek elmondja, mi nyomja a lelkét? Talán Katie megérti őt, hiszen ő is legalább annyira szerette Tasha-t, mint ő maga. Talán ő nem ítélkezik, és nem akarja pszichológushoz sem küldeni, amiért depressziós, és nem lesi őt majd ezek után folyamatosan, hogy nem akar-e öngyilkos lenni.

Talán pontosan ezért fordult vissza, nézett mélyen a lány szemébe és kezdett el beszélni.

- Ő volt a legjobb barátom – eleinte nehezen találta a szavakat, végül azok már maguktól törtek fel belőle, mintha ki akartak volna belőle szabadulni. – Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért nem keres egyikünket sem. El tudtam volna fogadni, hogy új barátai lettek, hogy már nem vagyunk neki fontosak, de azok a hívások... még mindig a fülembe cseng a hangja, amikor totálisan kétségbeesetten felhívott, hogy minden rendben van-e velem. Egyszerűen ezek után nem tudom elhinni, hogy nem törődik velünk. Azóta nem tudom elérni, letiltotta a számom, vagy nem tudom, de ki sem cseng. Őrültségnek fog hangzani, de szerintem Tasha bajban van, és azért nem keres minket, mert nem akar belekeverni.

Katie egy percig csak bámult rá, kellett is neki ennyi idő, hogy minden szava eljusson a tudatáig, és megértse, hogy mit akar neki mondani. Amikor mindez megtörtént pislogott egyet, megrázta a fejét, és kínjában felnevetett.

- Zane, kérlek szépen ezt ne mondd el senkinek, főleg ne az anyukádnak, oké? – komoly tekintettel nézett rá. – Ha ezzel az elmélettel elé állsz, valószínűleg elmegy Tasha-hoz és hajon fogva visszarángatja őt hozzád, hogy végre újra visszakaphassa az épp eszű fiát...

Katie csak beszélt, de Zane már nem figyelt rá. Megakadt a figyelme az „elmegy Tasha-hoz" mondatrésznél. Egy őrült, és egyben remek ötlete támadt.

Elkerekedett szemekkel nézett Katie-re, aki még mindig mondta a magáét. Félbeszakította.

- Tudod mit? Igazad van. Ideje elengednem őt. Köszönöm, hogy segítettél! – szorosan magához ölelte, majd elrohant az ellenkező irányba.

Katie még percekig állt és nézte az egyre távolodó Zane-t. Arcán értetlenség tükröződött, de végül megvonta a vállát, elővette a telefonját és felhívta a barátját, hogy menjen el érte.