Az elátkozott falka | Öröktűz legendái 2.

14.

Tasha a kezében egy forró csésze kávéval ült az ablaknál a szobájában és a kertet bámulta. Még csak hat óra volt, épp elkezdett világosodni, de már abban reménykedett, hogy ismét meglátja a farkast a kertben, miközben a szobája ablakát nézi. Egész éjjel ébren volt, és a könyveket bújta, igyekezett választ találni a Sheila-val történtekre. Hallotta, hogy az anyja éppen akkor indul el a boltba, hogy nyitásra minden tökéletes legyen. Ismét csak a csendet hallotta.

Benito óta nem szeretett egyedül lenni, mégis sokszor kényszerül rá. Valójában fél attól, hogy újra megjelenik, és ezúttal sikerül is végeznie vele. Vagy ismét megkínozza. A kínzástól még jobban félt.

Szorosan lehunyta a szemét, amikor ismét elkezdtek az emlékek záporozni a szeme előtt. Próbált valami szépre gondolni, mondjuk, amikor Wout megfogta a kezét az autóban. Csupán egy pillanatig tudott elmosolyodni, máris felváltotta a büntetés képe, amikor Wout hátán végigszántott Jesse karma.

Összerezzent a csengő hangjára. Remegő kezekkel indult el az ajtó felé. Meglepődött, amikor Wout-tal nézett szembe.

- Jó reggelt! – a mosolya felmelegítette a fáradt lelkét.

- Jó reggelt! Minden rendben? – kérdezte.

- Persze, de te... aludtál egyáltalán? – ráncolta a homlokát.

Tasha nem válaszolt, helyette szélesebbre tárta az ajtót és beengedte. A nappaliban kellemes meleg volt, mégis érezte, hogy az arca lángokba borul, mint mostanában sokszor Wout társaságában. Elnézett, hátha ez segít.

- Nem sokat – hazudott.

- Miért nem? – Wout hangja kemény volt, mintha mérges lett volna emiatt.

- Próbáltam megtalálni a választ. – vallotta be. – Igyekszem minél előbb megszabadítani Sheila-t a szenvedéseitől.

Wout tekintete ellágyult, bár még mindig érezni lehetett rajta a feszültséget. – Tudom, hogy igyekszel, de ezt akkor sem csinálhatod így. Aludnod kell, különben többet fogsz rontani a helyzeten, mint javítani. Fáradtan nem tudsz koncentrálni, nem tudod használni az erőd, és az egészségednek sem tesz jót.

Különös volt Wout szájából ilyen hosszú szónoklatot hallani arról, mennyire fontos az alvás. Tasha-t egyre jobban kezdte érdekelni, miért jött valójában. Biztosan nem azért jött ilyen korán, hogy arról beszéljenek mennyit aludt az éjjel.

- Rendben, jobban oda fogok figyelni. Miért jöttél? Minden rendben Sheila-val?

Wout közelebb lépett, egyre fogyott közöttük a távolság, ami ezúttal egyáltalán nem zavarta. Kifejezetten jól esett a közelsége, már egyáltalán nem tartott senkitől és semmitől, és rémképek sem kavarogtak a gondolataiban.

- Nem jobban kell odafigyelned, Tasha, nem értetted a lényeget a mondandómnak. Nem akartam kerek perec kimondani, de úgy látszik kénytelen vagyok. Aggódok miattad, a te állapotod kihat az enyémre is. Én sem tudtam aludni, Tasha. Olyan adrenalinszinted volt, hogy egész éjjel az erdőt jártam. Éreztem a félelmed, ami elfogott az alvás gondolatára. Tudom, valójában miért nem alszol eleget. Azt is tudom, hogy ez ijesztőnek és furának tűnik, én sem tehetek erről, elhiheted, de ez van, ezzel együtt kell élnünk. – a végén kifújta a levegőt, mélyen a szemébe nézett.

- Én... nem tudtam, hogy ez így működik. – vallotta be.

- Keveset tudsz erről a dologról, pedig az életed nagy részét mégiscsak ez teszi ki. – Wout szerényen elmosolyodott.

Tasha nem tudta, mit feleljen. Valóban nem foglalkozott ezzel a dologgal, ami kettejük között van, nem foglalkozott Wout-tal, pedig ő mindent megtett azért, hogy rávezesse finoman, hogy ez igenis jelen van köztük. És ez ellen nem tudnak mit tenni. Valójában nem is akarnak tenni ellene.