0.

549 26 1
                                    

Sziasztok!

Először is köszönöm mindenkinek, hogy itt van! Valamint, ha még nem olvastad A falka védője című könyvem, akkor kezd azzal, ugyanis ez egy folytatás, második rész, ami az első könyvre épül!

De, akik végigkísérték már Tasha és Wout, a falka, a boszorkányok, a vámpírok kalandjait, azokat ismét üdvözlöm! Nagy hálával tartozom nektek, ugyanis nélkületek nem biztos, hogy belekezdtem volna a folytatásba. Annyira jól estek a pozitív vélemények, jól esett látni, hogy mennyire szeretitek a történetem! Nagyon sok inspirációt, erőt adtatok ahhoz, hogy végre, körülbelül három év után elkezdjem írni a folytatást!

Ezért is kérlek nézzétek el nekem, hogy ha bizonyos aprólékos részletek nem fognak teljesen megegyezni az első könyvben szerepeltekkel, mint említettem, majdhogynem három éve írtam az első részt, amit sajnos nem sikerült könyv formában kiadnom, így került fel ide. Jelenleg a régi jegyzeteimből dolgozok - szerencsére akkor nagyon sok mindent részletesen leírtam, így talán nem lesz olyan nehéz visszarázódni az írásába - valamint ugyebár a fejezeteket mielőtt feltöltöm átolvasom, ha találok benne nagyobb hibákat kijavítom.

Valamint - szerintem - az elmúlt években sokat fejlődtem az írásban, szóval remélem így még élvezhetőbb lesz számotokra a történet.

Amit még meg kell említenem, hogy ebben a könyvben már nem Tasha szemszögén keresztül fogok írni, hanem E/3-ban, és nem mindig a Védőnk lesz a középpontban. Azért döntöttem így, mert most sokkal több mellékszálat szeretnék vinni a történetbe, és mindent részletesen nehéz lenne csak Tasha, a főszereplőnk szemszögén keresztül ismertetni. Remélem ez nem fog nektek gondot okozni, nem fog elvenni az olvasási élményetekből, ha igen, azt kérlek jelezzétek, és megpróbálok változtatni rajta!

Azt hiszem ennyit szerettem volna, még egyszer köszönöm nektek, remélem ez a történet is tetszeni fog!

Üdv újra Öröktűzben! :)


Az elátkozott falka | Öröktűz legendái 2.Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang