Boszorkányok pedig nincsenek

- Te hiszel a boszorkányokban, Suzie? - izgett-mozgott a székén a kis Lucy, mint a sajtkukac.

- Én leginkább abban hiszek, hogy a matekleckét meg kéne végre csinálnod.

- Jaj, neee!

- Pedig nem ártana. Mit mondunk majd este a szüleidnek?

- Nem fogják észrevenni.

- Jó, tegyük fel, hogy nem. És holnap a tanárnő sem az iskolában? Akiről azt mondtad, a múlt órán szólt, hogy be fogja szedni és leosztályozza a leckéteket. Aki szerinted pikkel rád, és biztos, hogy egy boszorkány.

- Mrs. Withhold biztosan az!

- Azért, mert nem kedvelsz valakit, még nem lesz csúnya, gonosz boszorkánnyá...

- Honnan tudod?

- Jaj, Lucy, hagyjál már! Inkább csináljuk meg a leckédet, mert megfájdul tőled a fejem!

Lucy csúnyán nézett rá, de ez a másik lányt nem hatotta meg. Percekig néztek egymással farkasszemet, mindhiába. Suzie nem engedett, és végül Lucy egy sóhajjal beletörődött.

- Csak csináld meg a leckédet, és ha elakadnál, segítek egy kicsit. Utána meg játszom boszorkányosat veled, ha akarod - mondta csendesen a bébiszittere.

Lucy szenvedő arccal húzta maga elé a füzetét. Nem, a matematika határozottan nem tartozott a kedvenc tantárgyai közé. Minek kell egy tízéves kislányt ilyenekkel kínozni? Jobb volna inkább informatikát tanulni, és szabadon szörfözni a neten, mint Suzie. Bezzeg ő sokszor ki se látszik a mobiltelefonjából! Nem igazság!

Valójában persze nem haragudott rá. Suzie (oké, a rendes neve Suzannah, de az olyan bután hangzik) néhány hónapja vigyázott rá iskola után, amíg a szülei haza nem értek. Korábban is voltak bébiszitterei, anyu és apu mindig sokat dolgoztak, de Suzie volt közöttük a legjobb. A többiek csak tessék-lássék figyeltek oda rá, leginkább csak a zsebpénzért csinálták az egészet, és sokszor a telefonjukon lógtak, hogy dumáljanak vagy cseteljenek a barátaikkal valami Discord csatornán, vagy hülye Tiktok videókat bámultak, Lucy meg hiába kért tőlük bármit, ők mintha észre se vették volna.

Ez a tizenhat éves, szemüveges, fogszabályzós lány viszont mindig ellenőrizte, hogy kész van-e a leckéje, megtanulta-e, amit kellett, és igaz ugyan, hogy amíg Lucy tanult, ő is gyakran a mobiljába temetkezett, de utána rögtön letette, és sokat játszottak vagy beszélgettek estig. Lucy igazából bírta ezt a lányt (még ha soha nem is ismerte volna be), aki a szőke haját mindig lófarokba fogta, aki nem tűnt túl menőnek, aki indokolatlanul szigorú volt, ha a tanulásról volt szó, ám mindent egybevetve mégis az eddigi legjobb bébiszittere.

"Az a hülye matek!" - dühöngött a füzete felett, mikor sokadjára nekiveselkedett, és most sem boldogult azzal a nyomorult feladattal. Halk sóhajt hallott. Azután Suzie letette a mobilját, odahúzta mellé a székét, és lassan elkezdte magyarázni, hogyan fogjon hozzá. Csodák csodájára a dolog működött.

- Hogy csinálod ezt? - bámulta tátott szájjal Lucy.

- Hidd el, nem atomfizika vagy boszorkányság! - grimaszolt az idősebb lány.

- Persze!

- Csak csináld így, ahogy mutattam!

Lucy végül megtette. Maga is meglepődött, hogy kijött az eredmény, és jónak is tűnt. Legalábbis a munkafüzet végén a megoldásoknál ugyanez a szám állt (persze azt már nem írták oda, hogyan számolták ki!). Elégedetten becsukta a füzetét, és várakozóan nézett fel Suzie-ra.