A virágos rét fürdött a napfényben. Színpompás, idilli vidék volt, amilyennek az emberek a Paradicsom előszobáját képzelik. Tökéletes helyszín volna leélni itt egy egész életet. Vagy akár többet is.
Valahogy kívülről, és egy kicsit felülről látott mindent. Talán egy faágon ülő madár vagy egy mókus szemével. Az erdő szélén túli füves, virágos csodát. Gyerekek játszottak a fűben, néhány tizenegy-tizenkét éves fiú és lány. Egyikük, egy göndör, fekete hajú kislány a fűben hevert, a virágok között. Kicsire összehúzva magát. Ő talán nem is játszott?
- Mi van, miért nem válaszolsz? - kérdezte tőle az egyik fiú.
- Hová tűnt a hangod, boszorkány? - folytatta egy lány.
- Talán nem is igazi boszorkány - kapcsolódott be egy harmadik is. - Meg se próbált elvarázsolni minket.
- Talán nem is tud varázsolni. Nem tudom, mit látnak benne a mesterek, miért kivételeznek vele, mikor meg se érdemli!
- Derítsük ki! - lépett közelebb a földön reszkető lányhoz a legnagyobb fiú, és a többiek követték a példáját. - Mutass valamit, nagyreményű Marquial! Mutasd meg nekünk, mit tudsz!
- Á, úgyse fogja! - nevetett gúnyosan az egyik lány. - Túl gyenge, túl gyáva hozzá! Leckéztessük meg a kis csalót!
- Öten egy ellen? - kapcsolódott be egy új hang a hátuk mögül.
- Mi a fenét keres ez itt? - morogta a nagyfiú, és mérgesen toppantva megfordult. - Tűnj el innen!
- Ez az, menj csak a dolgodra! - vicsorogta az előző lány. - Kis pisiseknek nincs helyük itt!
- Megismételnéd, kérlek? - pillantott rá a tízéves forma kislány mögöttük.
- Maradj ki ebből, Kígyónyelvű!
- Talán valami bajod van velem, Azira? - billentette oldalra kíváncsian a fejét a kislány.
A másik lány mérgében toppantott. Látszott az arcán, hogy legszívesebben rávetné magát a visszafeleselő kis taknyosra, és jól megtépné a szemtelen csitrit. Valami mégis visszatartotta. Talán az önmérséklet. Talán az idősebb több tapasztalata. Vagy talán az a hófehér bundájú jaguár, ami lustán a kislány lábához dörgölőzött, és rezzenéstelen tekintettel figyelte minden mozdulatukat.
- Csak mellette vagy ilyen bátor! - sziszegte dühösen Azira.
A fekete hajú lányka kínosan hosszú ideig bámult a szemébe, azután aprót bólintott, majd megsimogatta a nagymacska fejét, és az erdő felé intett.
- Menj nyugodtan játszani, Leka!
A jaguár szemrehányóan pillantott fel gazdájára. Végül engedelmeskedett, és lassú, méltóságteljes léptekkel elvonult a fák irányába.
- Most már nincs mellettem Leka - fordult vissza Azirához a kislány. - Így már megjött a bátorságod?
- Mindjárt felpofozlak, te...!
- Csináld csak! - mosolygott rá a lányka, kivillantva tűhegyes szemfogait, mint valami emberbőrbe bújt ragadozó.
- Hagyd a fenébe! - kapta el Azira kezét a nagyfiú. - Ez tényleg egy vadállat. Egy igazi szörny. Menjünk innen!
- Hagyjátok békén Marquialt! - mordult rájuk fenyegetően a kislány. - Figyelni foglak! Az erdő és a mező figyelni fog titeket. Nem Leka itt a legrosszabb, amivel találkozhattok.
- Mocskos szörnyeteg vagy, és az is maradsz örökre! - vicsorgott rá Azira, de nem merészkedett közelebb, majd sietve eloldalgott a barátaival.
"Csak a szájuk nagy, és csak a gyengébbekkel szemben bátrak!" - nézett utánuk megvetően a lányka. Közelebb lépett a fűben heverő idősebb lányhoz, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse. Az szégyenkezve és szomorúan nézett vissza rá.
أنت تقرأ
Boszorkányok pedig nincsenek
خيال (فانتازيا)Boszorkányok csak a mesékben léteznek. Nincsenek és soha nem is voltak. Vagy talán mégis? Mi az igazság abból, amit a filmek, a könyvek, a Halloween, és egy boszorkányhívő nagymama meséi elmesélnek róluk? Lehet, hogy mindez valóban csak mese. De mel...
